NFL: a Philadelphia nem kegyelmezett a Denvernek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.05. 22:27
Címkék
Kilencedik mérkőzésén már a nyolcadik győzelmét aratta a Philadelphia Eagles a tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) vasárnapi játéknapján. A Sasok 51–23-ra nyertek otthon a Denver Broncos ellen.

Carson Wentz ismét remekelt a sorozatban hetedszer nyerő Eaglesben, négy touchdown-passzal zárt, míg Jay Ajayi jó játékkal és egy TD-vel tette emlékezetessé bemutatkozását a Phillyben.

A New Orleans Saints még „csak” egymás utáni hatodik sikerét könyvelte el, ezúttal a Tampa Bayt elintézve. Drew Brees 81.2 százalékos hatékonysággal passzolt 263 yardot és két TD-t eredményezve. Jameis Winston, a Buccaneers irányítója az első félidő után vállfájdalmakkal hagyta el a pályát.

NFL 2017, ALAPSZAKASZ
9. FORDULÓ
2017. 11. 3., 1.25 New York Jets–Buffalo Bills 34–21
2017. 11. 5., 19.00 Carolina Panthers–Atlanta Falcons 20–17
2017. 11. 5., 19.00 Houston Texans–Indianapolis Colts 14–20
2017. 11. 5., 19.00 Jacksonville Jaguars–Cincinnati Bengals 23–7
2017. 11. 5., 19.00 New Orleans Saints–Tampa Bay Buccaneers 30–10
2017. 11. 5., 19.00 New York Giants–Los Angeles Rams 17–51
2017. 11. 5., 19.00 Philadelphia Eagles–Denver Broncos 51–23
2017. 11. 5., 19.00 Tennessee Titans–Baltimore Ravens 23–20
2017. 11. 5., 22.05 San Francisco 49ers–Arizona Cardinals 10–20
2017. 11. 5., 22.05 Seattle Seahawks–Washington Redskins 14–17
2017. 11. 5., 22.25 Dallas Cowboys–Kansas City Chiefs 28–17
2017. 11. 6., 2.30 Miami Dolphins–Oakland Raiders 24–27
2017. 11. 7., 2.30 Green Bay Packers–Detroit Lions
Szabadnapos: Chicago Bears, Cleveland Browns, Los Angeles Chargers, Minnesota Vikings, New England Patriots, Pittsburgh Steelers

Legfrissebb hírek

Újoncként a lábai előtt hever a liga: Jayden Daniels NFL-történelmet írna

Amerikai sportok
2025.01.20. 19:03

Kilencven éve született Elvis Presley, a tojáslabdás bálvány

Amerikai sportok
2025.01.08. 07:32

NFL: őrült izgalmak után, hosszabbításban győzött a Carolina az Arizona ellen

Amerikai sportok
2024.12.22. 22:55

NFL: a Browns három futott TD-vel győzte le a Steelerst

Amerikai sportok
2024.11.22. 08:15

NFL: videójáték, képregény, favicc és Lewis Hamilton a csapatok bejelentésénél

Amerikai sportok
2024.05.16. 12:20

A Kansas City a Baltimore-t fogadja az NFL idénynyitóján

Amerikai sportok
2024.05.13. 14:23

Nyolc NFL-csapatnál is új éra kezdődhet 2024-ben

Amerikai sportok
2024.03.20. 10:22

Több néző is elveszítette az ujját a fagyos Kansas City–Miami NFL-meccs után

Amerikai sportok
2024.03.10. 12:41
Ezek is érdekelhetik