NHL: Dallasban nem viselhetik többé „Mr. Fix-It” mezszámát

„Sosem gondoltam volna, hogy ez megtörténhet… Rengeteg mindent kaptam a Dallastól: Stanley-kupa-győztes lettem, és szenzációs hokisokkal játszhattam együtt – gyerekkori álmom vált valóra. De erre most hihetetlenül büszke vagyok!”

Így hitetlenkedett februárban Jere Lehtinen, amikor a Dallas Stars bejelentette: a 2017–2018-as szezonban hatalmas ünnepség keretében visszavonultatják 26-os mezszámát. A ceremóniára a franchise negyedszázados évfordulóján került sor, ennél nagyobb megtiszteltetés aligha érhet bárkit is.

MINDENT MEGOLDOTT

Pedig nem volt ördögtől való a kezdeményezés, tekintve, hogy a jégkorong-történelem egyik legjobbja volt: ő az egyetlen finn, aki Stanley-kupát és világbajnokságot is nyert (mellette olimpiai és vb-érmek garmadájával dicsekedhet), oroszlánrészt vállalt a Stars egyetlen Stanley-kupa-sikerében – a rendkívül sokoldalú támadó mindkét szélen bevethető volt, és az egyik legjobb védekező csatárként emlegetik.

„Mindig is ő volt Mr. Fix-It – mondta róla egykori csapattársa, Craig Ludwig, aki azóta szakértőként dolgozik, a Mr. Fix-It-et pedig nagyjából úgy lehetne fordítani, hogy „Mr. Javítsd Meg”. – Ha bármelyik sor szenvedett, elég volt őt betenned, és minden klappolt – ez mindent elmond arról, micsoda játékos volt. Korának egyik legjobbja, olyat tudott, amit rajta kívül senki más.”

Pedig az 1998–1999-es Stars nem kutyaütőkből állt. A legendás brigádban játszott például minden idők egyik legjobb amerikai csatára, a zseniális Mike Modano, aki máig az Egyesült Államok legeredményesebb hokisa és a Hírességek Csarnokának tagja; vagy éppen Brett Hull, az NHL történetének negyedik legtöbb találatot szerző csatára.

De a csapat így sem lehetett volna eredményes az áldozatos és a munka oroszlánrészét elvégző, mindent megjavító ezermester nélkül.

A NOKIA HAZÁJÁBÓL A STARS ELSŐ SORÁBA

Espoo a második legnagyobb finn város, délen fekszik, Helsinkitől nem messze, és leginkább három dologról nevezetes: a Nokiáról, az Angry Birds-játékokkal világhírnévre szert tevő Rovióról, meg arról, hogy itt született és kezdett el jégkorongozni Lehtinen. Szülővárosa csapatával, a Kiekko-Espoóval előbb feljutott a finn élvonalba, majd elvitte az egyik nagyágyú, a TPS Turku, amellyel 1995-ben ért a csúcsra.

Finn bajnok lett, a válogatottal megnyerte a finn jégkorong első világbajnoki címét, ráadásul a döntőben hazai közönség előtt játszó, nagy rivális svédeket legyőzve. Lehtinen szenzációs volt: a bajnokságban 52 meccsen 56 pontig jutott, a vb-n nyolc meccsen hétig!

Ennek nála jobban csak a Dallas Stars vezetői örültek, akik dörzsölhették a tenyerüket, ugyanis ők már 1992-ben lefoglalták az akkor még csak 18 esztendős tehetség játékjogát, leginkább amolyan „próba, szerencse” alapon. Így történhetett, hogy Lehtinen a negyedik kör 88. helyén kelt el – akkor még senki sem gondolta, micsoda gyémántra leltek…

Három évvel később már egyértelmű volt: egyetlen meccset játszott a farmcsapatban, felhívták az NHL-eshez, amelyben három esztendő alatt Modano mellé játszotta fel magát az első sorba.

Ettől még nem lett sztáralkat, tipikus finnként jó kedélyű volt, de halk szavú, alázatos, és rengeteget dolgozott. Hamar a liga egyik legjobb „kétirányú” játékosává nőtte ki magát, azaz nem volt neki „büdös” hátrajönni védekezni sem, már az 1996–97-es idényben jelölték a legjobb védekező csatárnak járó Frank J. Selke-trófeára. A tengerentúlon sztárként kezelték, a következő szezonban már bérelt helye volt az All-Star-gálán, amelyen akkor a legjobb észak-amerikai játékosok csaptak össze a legjobb európaiakkal – utóbbi finn különítménye így nézett ki: Jarri Kurri, Teemu Selänne, Saku Koivu és Jere Lehtinen…

A MAGYAROK SZERETIK, ÉS Ő IS VISZONT

Ebben az évadban Lehtinen már be is váltotta Frank. J. Selke-jelölését, amelyet a következőben megismételt, de még fontosabb, hogy nemcsak ő, a Stars is megállíthatatlan volt: már az alapszakaszt is toronymagasan nyerte meg, a Stanley-kupa-döntőben pedig 4–2-es összesítéssel győzte le a Buffalót – a hatodik meccs hosszabbításában Lehtinen adta a gólpasszt Hullnak a mindent eldöntő találathoz. A Stars aranygenerációja a franchise egyetlen Stanley-kupa-győzelmét szerezte, az előd, az 1967-től 1993-ig Minnesotában székelő North Stars sem jutott el soha a bajnoki címig.

Lehtinen végül Stanley-kupa-győztesként, világbajnokként, olimpiai ezüst- és bronzérmesként, háromszoros Selke-győztesként akasztotta szögre korcsolyáját – de a jégkorongtól visszavonulása után sem távolodott el. Előbb hazája, a finn szövetség játékosmegfigyelőjeként dolgozott, 2014 óta pedig a válogatott igazgatója – „regnálása” alatt a finn nemzeti csapat újabb két vb-ezüsttel és egy olimpiai bronzzal gazdagodott, másrészt hazánkban is többször járt, legutóbb, a magyar szövetség 90. születésnapi ünnepségén, a „szapporói hősök” és a finn legendák gálamérkőzésén pedig pályára is lépett.

Sőt, a 6–5-ös magyar sikerrel végződő meccsen két gólt és egy gólpasszt szerzett! Akkor lapunknak így nyilatkozott: „Megtisztelő volt a felkérés, örültünk, hogy idejöhetünk. A magyar szurkolókról tudtuk, hogy szenzációs hangulatot teremtenek, ezt a világbajnokságokon is rendre átélhetjük. Amikor tavaly itt jártunk a felnőttválogatottal, tapasztaltuk, mennyien szeretnek itt minket, finn jégkorongozókat – nagy meglepetés volt, de hihetetlenül jólesett, ez is mutatja, hogy igazi sportszerető nemzet az önöké!”

Mi tagadás, ekkora legenda szájából nem hangzanak rosszul ezek a szavak…