MLB: mindene a fényűzés – születésnapos Mr. Október

Vannak, akik bélyegeket vagy érméket halmoznak, mások pipakollekciójukra vagy sörösdobozvárukra büszkék – aztán ott van Reggie Jackson, az észak-amerikai baseballbajnokság, az MLB legendája, akinek az volt a motivációja, hogy minél több ember rá figyeljen, így nem csoda, hogy a ragyogás, a sebesség és az autók vonzották. Az már más tészta, hogy amíg ő a verdákat és a hazafutásokat halmozta, szépen lassan maga is ereklyévé vált minden kisgyerek kis kártyáján, amelyen az ő neve állt.

PISZKOS RUHA, RASSZIZMUS

Igazságtalanság volna a – saját megítélése szerint legalábbis mindenképpen – Jackie Robinson utáni legbefolyásosabb színes bőrű baseballjátékosról torz képet festeni, ezért aztán eláruljuk: valójában nem csak azért imádta a négykerekűeket, mert szépen csillogtak, és mert az általános iskolai haverjaival játékot kreálhattak abból, ki ismer fel több részletet egy kocsin. Az ifjú Jackson azért kedvelte meg a wyncote-i házuk előtt elrobogó autókat, mert amikor újságkihordóként rótta a környék utcáit, apja mindig elkísérte, hogy a szomszédoktól begyűjtsék a piszkos ruhákat, és aprópénzért elintézzék a mosást. Csakhogy a családi tragacs beadta a kulcsot, szervizre pedig nem volt elegendő a malacperselyben, így a lurkóknak kellett segíteniük az öregnek, hogy ne egyedül kelljen a ruhahegyekkel elcaplatnia a tisztítóba…

Az összetett motorok, gépek értője és szerelmese azonban választott magának egy kevésbé komplikált szakterületet, amivel nem elég, hogy az általa mindig is sokra tartott hírnévre szert tehetett, de még akkora pénzkupacot is felhalmozott, hogy szép lassan a létező összes kocsit felvásárolhatta. Eleinte nem is a baseballnak volt a nagymestere, a tojáslabdával tudott úgy rohanni, mint kevés amerikai futballista. Oly sebesen vágtatott, hogy egyesek állítják, érte még a feketéket messziről kerülő Georgia Egyetem és az Alabama Egyetem is hajlandó lett volna feladni kétes elveit. Végül Arizonában kötött ki az amerikaifoci-csapat tagjaként, de ő a baseballpályán is villogni szeretett volna, így egy nappal az első edzése után a baseballcsapatnál is járt próbajátékon. Azóta is legendák terjengenek, miként küldött világkörüli útra négy labdát a felé dobott hétből – azonnal helyet is biztosítottak neki a baseballosok is.

MAJDNEM MEGLETT MARIS CSÚCSA

Jackson gyorsan rájött, hogy szerezhet ő akárhány touchdownt, sőt zsákolhat, amennyit csak akar, sosem veszi körül akkora üdvrivalgás, mint amikor úgy meglendíti az ütőjét, hogy a kis labda a stadionból is kirepül – így aztán nem lehetett kérdés, hogy az MLB-ben lesz profi.

Az 1966-os drafton nem is kellett sokáig várakoznia, az akkor még Kansas Cityben tanyázó, most már Oaklandben székelő Athletics másodikként kihalászta. Miután az első évét végigszenvedte az alsóbb ligák farmcsapataiban, s csak azért nem bolondult bele az őt körülvevő rasszizmusba, mert John McNamara edző és néhány bajtársa kitartott mellette, az 1967-es idényt már a legjobbak közt kezdhette. Mindössze két év alatt a liga egyik legjobbjává vált, és az 1969-es szezon során egy ideig még az sem volt kizárva, hogy átadja a múltnak Roger Maris akkor nyolcéves csúcsát – de végül nem jutott el 61 hazafutásig.

A rekordokat veszélyeztető idénye után jogosan várhatta, hogy Charlie O. Finley tulajdonos pénztárcáján „meglazul a befőttes gumi”, de nem. A sztrájkja miatt kihagyott edzések tömkelege után Jacksonnak a játék sem ment úgy, mint egy évvel korábban, amikor pedig visszatért a pályára, a garasait féltő Finley sértettségében a sztárjátékos azonnali lefokozását követelte a fiókcsapatok egyikébe. Miután a liga maga tiltotta meg ezt, és Jackson is visszanyerte a formáját, a játékos méltó módon intett be a vele kekeckedő tulajdonosnak: az egyik meccsen úgy ütött hazafutást, hogy közben a másik három bázison is állt csapattárs, s amikor az ezzel az egy mozdulattal elért negyedik pontot elérve körbeért, nemes egyszerűséggel bemutatott Finleynek.

STEINBRENNER KÜLDTE A ROLLS-ROYCE-T

Persze, ezt nem sokan tehették volna meg büntetlenül, de a helyzet az, hogy Jackson a nagy szája mellett le is tett valamit az asztalra, többek közt a neki köszönhetően szerzett három egymás utáni bajnoki cím simán ellensúlyozta azt felemelt középső ujjat…

Olyan értékes volt, hogy amikor végre kikerült a szabadügynökpiacra, George Steinbrenner, a New York Yankees tulajdonosa még egy Rolls-Royce-ot is felajánlott az ötéves, hárommillió dolláros szerződés mellé, hogy magához édesgesse Jacksont, pedig akkoriban ez még nagy szó volt. A végül Yankeesszel játékosként két, szakemberként további öt bajnoki címig menetelő Jackson – akinek az októberi rájátszások során mutatott földöntúli teljesítménye nyomán nem más, mint Mr. Október a beceneve – nem is kérette magát, rohant New Yorkba, hiszen neki a fényűzés mindig is imponált.
Bizonyos szempontból kisgyerek maradt: ha meglátott egy menőbb verdát, együtt őrjöngött a barátaival – csak keresett már annyi pénzt, hogy most már mindegyiket akár a saját garázsában is nézegetheti.