MLB: legenda lehetne, butaságai miatt számkivetetté vált

Las Vegas egyik éttermében egy öreg fószer ücsörög egy asztalnál, ott fogadja a látogatókat. Száz dollár fejében átnyújt egy aláírt baseball-labdát, fotózkodik egy sort, és beszélget egy kicsit a kuncsaftokkal, a szerencsésebbjével akár negyedórát is, úgysem állnak sorban a további ügyfelek. De ötezer dollárért vacsorázni is elmegy egy négytagú társasággal (plusz ajándék labdák és fényképek), de az ételt már a vásárló fizeti.

Majd a nap végén az öreg bemegy egy kaszinóba, és elveri a bevételt valamiféle szerencsejátékra, vagy épp felteszi egy baseballmeccsre, aztán másnap ismét ott ül a kisasztalnál, hogy újra áruba bocsássa a hírnevét. Száz dollárért bárkinek elmeséli, hogyan vált a hetvenes évek egyik legnagyobb baseballsztárjából a sportág páriájává, akinek a Hírességek Csarnokában lenne a helye, ám akit 1989. augusztus 24-én, pontosan huszonkilenc éve örökre kizártak az MLB-ből.

ÖT DOLOGBÓL NÉGY HIÁNYZOTT

Hogy a most 77 éves Pete Rose miért vált 17-szeres All Starból, háromszoros bajnokból, az 1975-ös nagydöntő legjobbjából, megdönthetetlennek hitt rekordok tulajdonosából, összesen hat poszton is klasszis játékosból a baseball számkivetettjévé?

A játékával nem volt semmi baj – illetve...

Nem futott vagy dobott kiemelkedően, az ütései sem voltak valami erősek, a mezőnyben sem dolgozott igazán jól – márpedig ez négy a hagyomány szerinti öt készségből, amelyek a jó baseballjátékos ismérvei. Két dolgot viszont úgy tudott, mint kevesen: egyrészt szinte mindenkinél gyakrabban képes volt rá, hogy egyáltalán elüsse a labdát – na ja, gyakorolta eleget, apja sosem vitte el például gyerekként nyaralni, helyette baseballtáborokba járatta, sőt, egyszer osztályt is kellett ismételnie, mert a fater nem engedte, hogy holmi pótvizsgára készülés elvegye az értékes edzésidőt.

Másrészt Rose mindenkinél jobban akarta a sikert: ha elütött egy labdát, úgy kapart, mint egy buldog, ha kellett, fejjel vetődött be egy alappontra, vagy fékezés nélkül belerongyolt a közeledő ellenfélbe, magát sem kímélve – mégis alig hagyott ki mérkőzést.

24 szezonon keresztül szerepelt az MLB-ben, közben 3562 meccsen pályára lépve (ezzel az örökranglistát is vezeti), ráadásul közben volt olyan szériája, amelyben sorozatban 745 találkozón ütőt ragadott. Övé a legtöbb ütés (4256) és a legtöbb győzelem (1972) a liga történetében, ráadásul közben kiválóan menedzselte is önmagát, reklámokban szerepelt, nagyokat nyilatkozott, és ő volt az egyik arca a Cincinnati Reds legendás csapatának, a „nagy vörös gépezetnek”, amelyik a hetvenes években hat év alatt négy nagydöntőt vívott és kettőt (1975, 1976) meg is nyert. Ezután bajnokot csinált a Philadelphia Philliesből is, amelynél egy időre a sportág legjobban fizetett játékosa lett – akkoriban 4 év és 3.2 millió dollár is elég volt ehhez...

Rose utóbb diadalmasan visszatért szülővárosába, Cincinnatibe, méghozzá a liga történetének utolsó játékos-edzőjeként: 1985-ben már ebbéli minőségében döntötte meg Ty Cobb legendás rekordját, amikor megszerezte 4192. ütését. Utolsó meccsét 1986 novemberében, 45 évesen játszotta, utána már csak edzősködött, egy csodálatos pályafutás végén.

ÖRÖKÖS ELTILTÁS LETT A JUTALMA

Eddig remek, igaz? De akkor hol siklott félre Pete Rose története?

Jó, hát sosem volt egy angyal

Az 1970-es All Star-mérkőzésen úgy letarolta egy ellenfelét, bizonyos Ray Fosse-t, hogy annak kiugrott és eltörött a válla, amely rosszul forrt össze, és már sosem volt a régi többé – mindezt egy gálameccsen. De provokált tömegverekedést az 1973-as (vesztes) nagydöntőben, amelyet követően majdnem le kellett fújni a meccset, miután a dühödt nézők dobálni kezdték hősünket, és – már edzőként – fellökött egy játékvezetőt, majd miután lezavarták a pályáról, az öltözőben belekarmolt a saját arcába, és már arra hivatkozott, hogy a bíró adta neki az első pofont.

Eközben mindenki tudta róla, hogy falja a nőket (második feleségétől csak azért nem vált el még mindig, mert a vagyonmegosztáshoz be kellene vallania a valós anyagi helyzetét, erre pedig nem hajlandó), kétes alvilági alakokkal mutatkozott.

De ennyi talán még belefért volna. Ám egy 1989-ben megjelent újságcikket követően vizsgálatot indítottak ellene, mert kiderült, hogy saját csapata meccseire fogadott. (Ez pedig a baseballban megbocsáthatatlan bűn, amióta 1919-ben a Chicago White Sox megbundázta és elvesztette a nagydöntőt: az MLB szabályzatában is az áll, hogy végleges és örökös eltiltás jár mindenkinek, aki olyan meccsre fogad, amelyhez bármiféle köze van.) Rose először persze mindent tagadott, majd másodszor és harmadszor is, sőt, perrel fenyegetett mindenkit, de miután az elkészült jelentés szerint naponta 2000 és 10 000 dollár közti összeget dobott fel a Reds meccseire, inkább beleegyezett az örökös eltiltásba, hogy ne kerüljön bíróság elé – de továbbra is azt hajtogatta, hogy ártatlan.

Azóta is minden egyes MLB-főkomisszárhoz felmentésért folyamodik (legutóbb 2015-ben futott neki a dolognak), annak ellenére, hogy 2004-es önéletrajzában elismerte a fogadások tényét – de ekkor épp azt állította, csaknem büszkén, hogy mindig csak a Reds győzelmére tett, az meg csak nem bűn, hogy hisz a saját csapatában! Végül csak 2010-ben mutatott némi megbánást egy show-műsorban, de addigra már kevesen hittek neki.

Ráadásul más bűnei is voltak.

1990-ben öt hónapot töltött börtönben adócsalásért (eltitkolta ugyanis az autogramosztásból származó jövedelmeit és a lóversenynyereményeit), peren kívül egyezett meg egy hölggyel, aki azt állította, Rose a hetvenes években kiskorúként létesített vele szexuális kapcsolatot, és utóbb az is kiderült, hogy az ütőit is megbuherálta annak idején, könnyebb parafával töltve fel a belsejüket, miután két gyűjtő megröntgenezte a nekik eladott Rose-ereklyéket.

NEM VOLT GYŰLÖLETES FICKÓ

Szóval, Pete Rose nem a tisztesség szobra. Pedig nem gyűlöletesen rossz fickó.

Mikor futott a szekere, befizette a csóró csapattársainak számláit, vagy épp cipőket adott nekik, a sérülteket bátorította, a formán kívülieket lelkesítette, a magányosakat áthívta magához vacsorázni és így tovább. Csak hát hozott néhány (oké, rengeteg) rossz döntést, amikor elgyengült, kísértésbe esett vagy elragadta a játékszenvedély.

Mindezért pedig most, öregen kell vezekelnie, és aprópénzre váltania a hírnevét. Nyaranta pedig különösen szánni való és szomorú módon ő is elmegy Cooperstownba, amikor az új tagokat iktatják be a Hírességek Csarnokába, de nem lakik együtt az ünnepeltekkel, és a ceremónián sem vehet részt: százméternyire a szentélytől egy ajándékboltban ül, és ott árulja az aláírását.

Egy háztömbnyire jutott attól, hogy a legendák közé kerüljön, emberi gyengeségei miatt mégis hihetetlen messzeségben van tőlük.