MLB: még mindig az 1927-es Yankees minden idők leglehengerlőbb bajnoka

Egyet szögezzünk le: teljes joggal lett a 2018-as MLB-idény bajnoka a Boston Red Sox.

A „vörös zoknisok” magasan a legjobb, 108–54-es győzelem–vereség mutatóval zártak az alapszakaszban, amihez a tavalyi győztes Houston Astros 103–59-e, illetve a legnagyobb rivális New York Yankees 100–62-je állt a legközelebb. Csak aztán a rájátszásban a Boston mindkettőt istenesen elverte: a főcsoport-elődöntőben a New York ellen 3–1, a főcsoportdöntőben a Houston ellen 3–1 lett a vége, ez pedig megágyazott a Los Angeles Dodgers elleni nagydöntőnek, a World Seriesnek. Aminek ugyancsak 4–1 lett a vége, úgyhogy nem kérdés, melyik csapat volt idén a legjobb az észak-amerikai baseballbajnokságban.

„Egész életemben erre vártam, most itt állni egy valóra vált álom – mondta az utolsó mérkőzésen két hazafutást elérő, MVP-nek megválasztott Steve Pearce. – Minden kissrác úgy nő fel, hogy ilyesminek szeretne a részese lenni.”

Segíteni a földiknek

A Boston dominanciáját a statisztikaimádó Amerikában nyilván többszörösen aláhúzták: odaát foglalkoztak a sima győzelmi százalékkal (mondjuk, ebben történelmileg csak a 17. legjobb az idei Red Sox, habár franchise-csúcsot döntött), „pitagoraszi várakozással” (tényleg van ilyen, aki úszik a szabadidőben, nézzen csak utána), WAR-ral (ami a sorban következő csapatéhoz mért teljesítménytöbbletből indul ki), és még a sakkból eredeztetett Élő-számítással is. Mindezek összetereléséből kijött, hogy továbbra is az 1927-es bajnok New York Yankees minden idők leglehengerlőbb MLB-bajnoka, de a mostani Boston sem rossz ám, a top 20-ba befér, konkrétan a 18., ezzel például a tavalyelőtti győztes Chicago Cubs előtt áll.

Van egyéni összevetés is, ebben a Red Sox idei legjobb játékosa, az egész esztendőt a hazafutás-dobogón töltő Mookie Betts a 7. helyre futott be, ám olyan nagyságok állnak előtte, mint például a sportág legnagyobbja, Babe Ruth, aztán Lou Gehrig (akit persze a névadó betegségéről még többen ismernek) és Mickey Mantle, tehát ez esetben igaz, amit Oscar-gálákon szoktak mondani a vesztesek, hogy „már ebben a körben szerepelni is megtiszteltetés”. Betts ráadásul nyert ám, csak persze csapatban!

Az utolsó párharcban a Red Sox 8–4-re, 4–2-re, majd 3–2-es vereség után 9–6-ra és 5–1-re nyert, és mivel a World Series lebonyolítása a 2-3-2-es pályaválasztási szisztémát követi, idegenben lett bajnok. Ezután hazatért Bostonba, ahol 195 ezer dollárt vertek el a játékosok egy night clubban, többszázezres sokaság előtt tartottak utcai parádét – a túllelkesült szurkolók sörös dobozokat is dobáltak a játékosoknak, ám az egyik eltévedt és megrongálta a kupát, majd kupán vágta az edző lányát... –, a győztes trófeát elvitték a Gillette Stadiumba a New England Patriots, és a TD Gardenbe a Boston Bruins meccsére is, majd átruccantak vele Puerto Ricóba. Utóbbi nem szokványos, de most jó oka volt: az elsőévesként bajnokságot nyerő vezetőedző, Alex Cora ugyanis a szigeten született, és az MLB első „külhoni” bajnok trénere lett.

„Caguasból származom, a legtöbben azt se tudják, hol van. De én szerettem volna segíteni a földijeimnek, így megkértem a vezetőségünket, hogy odavihessük a trófeát” – mondta Cora, és odavitték a trófeát. Hősöknek kijáró fogadtatásban részesültek, a kormányzó a reptéren várta a küldöttséget, noha a helyieknek van egyéb dolga is a Maria-hurrikán pusztítása után...

Segít a jövőtervezésben

Természetesen más értelemben, de bőven van mit helyreállítani Los Angelesben is, ahol a Dodgers a harmadik csapat lett az MLB történetében, amely egymás utáni szezonokban a saját pályáján bukta el a bajnokságot. Mert bizony az LA-vel így történt, hiszen azok után, hogy 2017-ben a finálé összesítésében már 3–1-re is vezetett, és még a hetedik, mindenről döntő meccset is hazai pályán játszhatta, csak sikerült elbaltáznia – 2018-ban esélye sem volt. Csakis a harmadik meccset tudta megnyerni, de az legalább minden idők leghosszabb playoffmeccse volt a 7 óra 20 percnyi játékidővel, ami több mint a teljes 1939-es World Series játékideje! Ekkora terheléshez nyilván kellett az emberanyag, az elhasznált összesen 46 játékos és 18 dobó is mind-mind rekord, a 34 strikeout pedig holtversenyes csúcs – de hát mire ment vele a Dodgers, ha megint veszített, és 1988 óta hiába üldözi a bajnoki címet?

Ráadásul idén aztán tényleg all-innel próbálkozott az LA, amely hagyományosan az MLB egyik legtöbbet költő csapata, még ha idén nem is az első, „csupán” a harmadik a listán: még Manny Machado idényközi átigazolását is elintézte, hogy tényleg szupersztár-kerettel futhasson neki a playoffnak. Csakhát...

„Miközben úgy éreztük, tele vagyunk klasszisokkal, a Red Sox is tele volt... – foglalta össze a finálé tanulságát a Dodgers elnöke, Andrew Friedman. – Attól még, mert ebben a fináléban valahogyan alakultak az események, még nem jelenti azt, hogy egy másikban is ugyanígy alakulnának. Pechünkre nincs rá lehetőség, hogy újrajátsszuk ezt a párharcot, de attól még a jövőtervezésben segít. Mert, ha valami az alapszakaszban működik, a főcsoport-elődöntőben működik és a főcsoportdöntőben is működik, akkor elég hülye kérdés, hogy a nagydöntőben mi nem működött, mert nem tudom.”

Nem segített a legvégén

És ha már Machado szóba került, akkor említsük meg, hogy ő állt az alapbázison, amikor a World Series befejeződött, nem tudott csodát tenni az utolsó próbálkozásával, miként amúgy is kicsit alulteljesített támadásban a tőle elvárthoz képest, védekezésben ellenben felül. Mindezek tudatában mondják, hogy aligha marad Kaliforniában, ahonnan felemás tizenöt héttel a háta mögött távozhat.

Viszont ezáltal a szabadügynök piac legkeresettebb játékosává válhat a Washington Nationalsnél eddig nem hosszabbító Bryce Harperrel együtt. Ugyanakkor éppen az LA-vel hosszabbított a sztárdobó, Clayton Kershaw, beindult tehát az (át)igazolási szezon, ami a csalhatatlan jele annak, hogy 2018-at lassan, a Boston Red Sox esetében nagyon lassan, de kezdhetjük elfelejteni, és fordulhatunk 2019-re.

Baseball ugyanis akkor is lesz, a legjobb az MLB-ben.