MLB: elhunyt a liga történetének egyik legnagyobb hatású személye

Az irodalomban létező fogalom a robinzonád, ami Daniel Defoe Robinson Crusoe-ja után kapta a nevét, s ahhoz hasonlóan a főhős kalandos, hosszú utazását meséli el legtöbbször rövidebb-hosszabb regény formájában.

E párhuzamot az észak-amerikai baseballbajnokságra is kivetíthetnénk. Az MLB történetének legnagyobb hatású személyei között ugyanis két Robinson is ott van, akik egyaránt iszonyatosan hosszú és rögös utat tettek meg, míg végül elérték céljukat, ezzel örökre megváltoztatva világuk rendjét: Jackie és Frank Robinson.

EGYÜTT KOSARAZOTT BILL RUSSELL-LEL

Előbbiről ugyanezen hasábokon mellékletünk első lapszámai között meg is emlékeztünk, hiszen Jackie Robinson úttörő szerepe az egyik legfontosabb, ami az MLB-vel történt az elmúlt évszázad derekán: a liga első afroamerikai játékosa szenzációs teljesítménye mellett a faji korlátok ledöntésével is beírta magát a legnagyobbak közé.

Csak hozzá hasonlítható névrokona, Frank Robinson hatása.

A magyar idő szerint február 7-én, csütörtök reggel, 83 esztendős korábban hosszan tartó betegség után jobblétre szenderült ikon továbbvitte elődje örökségét: ő lett az első menedzser az MLB-ben – szinte hihetetlen, de csak majdnem három évtizeddel Jackie pfújolások és rasszista bekiabálások által kísért történelmi debütálása után...

Frank Robinson a korábban az egyik legnagyobb rabszolgatartó államnak számító Texasban látta meg a napvilágot 1935. augusztus 1-jén, a család tíz gyermekének egyikeként. Hogy helyzete még nehezebb legyen, szülei már csecsemőkorában elváltak, édesanyja ekkor a gyerekekkel együtt előbb a kaliforniai Alamedába, majd Oakland mellé költözött. Az atletikus termetű, korán érő Frank iskoláit már itt végezte, és külön érdekesség, hogy a gimnáziumban a baseball mellett kosárlabdázott is, mi több, csapattársa volt a később az NBA-ben legendás karriert befutó Bill Russellnek is.

Frank azonban a baseball mellett döntött – és nagyon jól tette.

A Cincinnati Reds játékosaként rögtön első MLB-évében, 1956-ban beállította a 38 hazafutásos újoncrekordot, meg is kapta az Év újonca díjat, innentől pedig üstökösként ívelt felfelé a karrierje. 1961-ben oroszlánrésze volt abban, hogy a Reds megnyerte a Nemzeti Ligát, s bár a nagydöntőt elveszítették a New York Yankeesszel szemben, Robinson megkapta az NL legértékesebb játékosának járó MVP-kitüntetést.

HÁROMSZOROSAN MEGKORONÁZTÁK

Legnagyobb sikereit azonban már a Baltimore Orioles tagjaként érte el, amelyhez 1966-ban került három játékosért cserébe.

Robinson az Orioles gárdájával kétszer is megnyerte a World Seriesnek hívott finálét, legemlékezetesebb szezonja azonban az 1966-os volt, amikor úgy írt történelmet, hogy triplázni tudott (Triple Crown-winner): a bajnoki cím mellé begyűjtötte az Amerikai Liga, valamint a nagydöntő MVP-díját – ezzel ő lett az első és mindmáig utolsó játékos, akit mindkét ligában megválasztottak a legértékesebbnek!

Négy évvel később újra bajnok lett, utolsó játékoséveiben pedig szerencsét próbált a Los Angeles Dodgersnél, a California Angelsnél és a Cleveland Indiansnél. Elképesztő, 21 éves profi pályafutását csak a legnagyobbak között lehet emlegetni: 1976-os visszavonulásakor 586 hazafutás és 1812 szerzett pont állt a neve mellett, előbbi mutatóban csak a baseball három „félistene”, Hank Aaron, Babe Ruth és Willie Mays tudott nála jobbat produkálni.

Itt még korántsem volt vége a történetének: amit edzőként elért, legalább annyira fontos és korszakalkotó, mint amit játékosként a pályára tett.

TÖBBSZÖRÖSEN TÖRTÉNELMET ÍRT
Utolsó klubjánál, a Cleveland Indiansnél 1975-ben megtették játékos-edzőnek, ezzel történelmet írt: noha a színes bőrű játékosok előtt Jackie Robinsonnak köszönhetően 1947 óta egyre inkább kitárult a kapu, majdnem harminc évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy egy egész csapat vezetését rá merjék bízni egy afroamerikaira. Frank Robinson mindenesetre bizonyította, ez sem bőrszínfüggő: noha edzői pályafutása messze nem volt olyan sikeres, mint játékoskarrierje, harminc éve alatt így is több mint kétezer meccset húzott le az Indians, a San Francisco Giants, az Orioles, a Montreal Expos és a Washington Nationals menedzsereként, 2006-ban 53.-ként érte el az 1000 győzelmes álomhatárt.
Ezt követően az MLB-n belül töltött be különböző vezető pozíciókat, 2015-ben pedig az Amerikai Liga tiszteletbeli elnökévé választották.

Elismeréseit számon tartani is nehéz. Felsorolt eredményein túl 14-szeres All Star-válogatott, Gold Glove-győztes, az Év edzője, a Hírességek csarnokának tagja (amint lehetett, egyből beválasztották 1982-ben), s számos, rangos civil kitüntetés birtokosa – 2005-ben például a republikánus George W. Bush adta át neki az Egyesült Államok legmagasabb polgári kitüntetését, az Elnöki Szabadság-érdemrendet erőfeszítései elismeréseként. Három egykori csapata, a Baltimore, a Cincinnati és a Cleveland is visszavonultatta legendás 20-as mezszámát.

Csendben távozott, megnyugvást lelve: hosszú betegség után egy dél-karolinai idősek otthonában hunyt el családja és szerettei körében.