NBA: elhunyt David Stern, aki 30 év alatt felvirágoztatta a ligát

K. Zs./F. Z.K. Zs./F. Z.
Vágólapra másolva!
2020.01.01. 23:42
null
David Stern és LeBron James a 2008-as All Star-gálán (Fotó: AFP)
Szerdán Manhattanben, 77 éves korában elhunyt David Stern, az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) korábbi első embere, komisszárja.

 

A neve összeforrt az NBA-vel, nem csoda, hiszen harminc éven át (1984–2014) irányította a ligát. David Stern 77 éves korában hunyt el, nem sokkal azt követően, hogy december 12-én agyvérzést kapott. Hiába hajtottak végre rajta életmentő műtétet, csütörtökön meghalt.

A gyermekkorábban édesapjával a New York Knicks meccseit látogató Stern 1978-ban lett először hivatalosan is tagja az NBA-családnak, amikor a liga főtanácsosává nevezték ki. Ezután 1980-ban ügyvezető alelnök, majd 1984-ben az NBA első számú vezetője lett, s harminc hivatali évében a világ egyik, ha nem a legprofibb sportszervezetét irányította. Vezetésével az NBA globális fejlődésen ment keresztül, s óriási profitot termelő, jól működő kosárlabda-bajnoksággá vált.

Ami a legutóbbi játéknapot illeti, a Nyugati főcsoportot vezető Los Angeles Lakers és a ligaelső Milwaukee Bucks is győztes évkezdetet tudhat magáénak.

A Lakersnél az elmúlt évtized legjobb amerikai férfi sportolójának megválasztott LeBron James 31 ponttal, 13 lepattanóval és 12 gólpasszal tripla duplát jegyzett, ebben az idényben már nyolcadszor, míg a görög Janisz Antetokounmpo 32 ponttal és 17 lepattanóval vezette sikerre a Milwaukee-t.

Legfrissebb hírek

Szállodatűzben vesztette életét a 2022-es olimpián résztvevő síelő

Téli sportok
2025.03.27. 15:53

Gyász: elhunyt Jakabházy László, korábbi olimpikon jégkorongozó

Jégkorong
2025.03.26. 16:41

Vérröggel diagnosztizálták a Bucks sztárját

Amerikai sportok
2025.03.26. 12:29

Gyász: elhunyt Szabó Ferenc Eb-ezüst- és -bronzérmes cselgáncsozó

Egyéb egyéni
2025.03.26. 10:49

Jokics nélkül is fontos győzelmet aratott a Denver – videók

Amerikai sportok
2025.03.24. 08:13

Gyász: elhunyt George Foreman, minden idők legidősebb nehézsúlyú világbajnoka

Ökölvívás
2025.03.22. 08:54

A Kincsem Park is megemlékezik elhunyt kollégánkról

Egyéb egyéni
2025.03.21. 08:56

Elhunyt Budai Miklós, lapunk munkatársa

Egyéb egyéni
2025.03.20. 18:34
Ezek is érdekelhetik