NBA: jól sikerült Durant visszatérése

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2020.12.14. 09:53
null
Durant ismét a pályán (Fotó: Getty Images)
Kevin Durant, az észak-amerikai profi kosárlabdaliga egyik legnagyobb sztárja vasárnap másfél év kihagyás után játszott újra, és a visszatérése jól sikerült.

 

A kétszeres bajnok csatár 24 percet töltött a parketten csapata, a Brooklyn Nets Washington Wizards elleni előszezon-mérkőzésén, melyen 15 ponttal, három lepattanóval és három gólpasszal zárt.

„Nagyszerű érzés visszatérni a megszokott dolgokhoz, újra a pályán lenni, ismét azt érezni, hogy játékos vagyok – mondta Durant a meccs után, amelyet megnyert együttese. – Nem játszottam igazán jól, de voltak jó pillanataim.”

A 32 éves kosaras még a Warriors színeiben, a 2019-es nagydöntő ötödik meccsén szenvedett Achilles-ín-szakadást, mely után operáció és hosszú rehabilitáció várt rá. Közben, 2019 nyarán igazolt a Brooklyn Netshez, melyben első meccsét játszotta most.

Kevin Durant egyértelműen az NBA közelmúltjának és jelenének legkiemelkedőbb játékosai közé tartozik. A kosarast megválasztották a 2013–14-es alapszakasz legértékesebb játékosának (MVP), és a 2017-es és 2018-as finálé MVP-je is ő volt, emellett tízszeres All Star-válogatott, négyszer volt az NBA pontkirálya, és első évében ő lett a liga újonca.

Legfrissebb hírek

Amerikából jöttem: Jokics vagy Gilgeous-Alexander? Ki lesz az MVP az NBA-ben?

Amerikai sportok
2025.04.18. 20:02

Férfi kosár NB I: az idény végeztével Forray Gábor távozik Körmendről

Kosárlabda
2025.04.16. 18:36

Szombaton kezdődik a negyeddöntő és a playout a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2025.04.15. 17:19

Férfi kosár NB I: ráhúz még egy idényt a 39 esztendős körmendi triplagyáros

Kosárlabda
2025.04.15. 07:11

Az utolsó fordulóban is győzött, az Euroliga alapszakaszának élén zárt az Olympiakosz

Kosárlabda
2025.04.10. 23:17

Amerikából jöttem: csak három bajnokesélyes lenne? Felvezettük az NBA-rájátszást Rédai Gáborral

Amerikai sportok
2025.04.10. 15:53

Gasper Okorn: Tovább kell jutnunk a világbajnoki előselejtezőből!

Kosárlabda
2025.04.10. 10:43

A PVSK sem tudta megállítani a címvédőt, a Falco 120 pont fölé jutott Pécsett a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
2025.04.09. 21:01
Ezek is érdekelhetik