NBA: meglepő első választás a drafton

MTI, N. T.MTI, N. T.
Vágólapra másolva!
2022.06.24. 09:17
null
Paolo Bancherót választották ki elsőnek (Fotó: AFP)
Az Orlando Magic nagy meglepetést okozva a Duke Egyetem erőcsatárát, Paolo Bancherót választotta ki az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) idei amatőrbörzéjének első helyén.

Az olasz-amerikai játékos az egyetemi bajnokság (NCAA) előző kiírásában 39 mérkőzésen átlagban 17.2 pontot, 7.8 lepattanót és 3.2 gólpasszt ért el mérkőzésenként, s a Magicnél azt remélik, hogy vele sikerül előrelépnie a csapatnak, mely a legutóbbi NBA-idényben 82 alapszakasz-mérkőzéséből 60-at elveszített.

A 19 éves kosaras kiválasztása teljesen váratlan volt még a szakemberek számára is, a többség arra számított, hogy az Orlando Jabari Smitht, az Auburn tehetségét viszi majd el.

„Nem igazán tudom, mit mondjak. Hogy őszinte legyek, el sem hiszem, ami történt” – nyilatkozta Banchero, jelezve, hogy őt is meglepetésként érte az Orlando döntése.

Jabari Smith „csak” az év harmadik kiválasztottja lett, és a Houston Rocketsnél kezdi meg profi pályafutását. Előtte az Oklahoma City Thunder a 213 centis Chet Holmgrent választotta ki.

Legfrissebb hírek

Jokics nélkül is fontos győzelmet aratott a Denver – videók

Amerikai sportok
2025.03.24. 08:13

Videó: Kawhi Leonard a hosszabbítás dudaszója után, öt védő között dobta a győztes kosarat

Amerikai sportok
2025.03.10. 08:03

Doncic tripla duplájával győzni tudott a Dallas elleni első meccsén – videók

Amerikai sportok
2025.02.26. 08:23

Tovább menetel az NBA-ben a Cavs, Harden dupla duplája sem volt elég a Clippersnek – videók

Amerikai sportok
2025.02.24. 08:47

A Knicks elpáholásával folytatja menetelését a Cavs, nyert a GSW is

Amerikai sportok
2025.02.22. 08:57

Pocsék napot fogott ki James és Doncic is, Markkanenék visszavágtak a Lakersnek

Amerikai sportok
2025.02.13. 08:27

Őrült meccsen nyert Dallasban a Kings, győztes meccsen mutatkozott be Doncic a Lakersben

Amerikai sportok
2025.02.11. 08:06

Vége a huzavonának! Jimmy Butler a Golden State Warriorsban folytatja – hivatalos

Amerikai sportok
2025.02.07. 12:33
Ezek is érdekelhetik