„Büszke magyar férfi vagyok!” – Jim Tomsula, a 49ers korábbi vezetőedzője

Jim Tomsula a helyszínen tekintette meg a HFL-döntőt (Fotók: Dömötör Csaba)

– Mikor érkezett Magyarországra?
– Péntek reggel. Előtte Lourdes-ban jártunk – római katolikus a családom, ezért a feleségemmel és a fiammal elmentünk a Szűz Mária-jelenés helyszínére gyógyító vízért – kezdett a történetébe a magyar származású amerikaifutball-edző, a Hungarian Bowl sztárvendége, Jim Tomsula a Nemzeti Sportnak adott interjújában. – Onnan a Pau Pyrénées repülőtérről utaztunk a Charles de Gaulle-ra, majd Budapestre. Csakhogy a pau-i létesítmény igen kicsi, némi túlzással alig nagyobb egy nappalinál. Késett a járatunk, nem értük el a csatlakozást, ezért Párizsban jobb híján a Disneyland hotelében szállásoltak el. Ez izgalmas is lehetett volna, de az Egyesült Államokban Floridában élünk, ahol szintén van Disneyland, rengetegszer láttam már. Viszont éppen a Bastille-napra esett a látogatásunk, így parádés tűzijátékot láthattunk. Aztán hajnalban útnak indultunk Budapestre.

– Különleges a kapcsolata a magyar fővárossal, hiszen dédszülei innen vándoroltak ki az Egyesült Államokba.
– Édesapám nagyapja és nagyanyja, valóban. A dédapám szénbányász volt Clymerben, Pennsylvaniában – alig egy köpésre Pittsburghtől. Két fia és két lánya született, de sajnos amikor a legidősebb kilencéves volt, meghalt egy bányabalesetben. A dédanyám egyedül nevelte fel őket, miközben a katolikus egyház helyi templomában dolgozott. Mosott, főzött a papokra, varrta a ruhájukat. Perl volt az eredeti családneve – a legtöbben megváltoztatták, amikor Amerikába jöttek –, ezt érkezésekor az Ellis-szigeten, ahol a bevándorlókat ellenőrizték, egy kőbe véste, a mai napig ott van. Kis termetű asszony volt, de igazi magyar, karakán természettel. Az Államokban aztán asszimilálódni kellett, így az évek során kikopott a magyar nyelv ismerete a családunkból, és a történeteket, amelyeket mesélt nekem, nemigen értettem – én nem beszéltem magyarul, ő pedig nem beszélt jól angolul. Amit viszont mind értettünk, az az étel volt. A receptek generációról generációra szálltak – le sincsenek írva sehol, de a mai napig ismerjük őket, és minden karácsonykor óriási lakomát csapunk.

– Nem akartak üzletet csinálni a híres magyar konyhából?
– Dehogynem! A nagyapám nyitott is egy éttermet Pittsburgh belvárosában, The Hungarian Village-nek, azaz Magyar Falunak nevezte el. Hagyományőrző, igazi nemzetiségi hely volt, zenészekkel és ízletes magyar fogásokkal. A legnagyobb szenzációnak az számított, amikor Gábor Zsazsa a környéken járt, és ő is meglátogatta a Falut – milliószor hallottam a történetet nagyapámtól. Ami a legmélyebb nyomot hagyta bennem, hogy a közösségben mindenki milyen büszke volt a magyarságára.

–Ez azóta is igaz?
– Abszolút! Úristen, de büszkék vagyunk rá, hogy magyarok vagyunk! Alig várjuk, hogy mindenkinek elmondhassuk, aki szembejön velünk. Elképesztően büszkék vagyunk rá. Fizikailag és mentálisan is kemény nép vagyunk, szorgalmasak, és a legvégsőkig hűségesek a családunkhoz. Az áll mindenekfelett. Ilyen a szememben egy magyar férfi. Engem így neveltek – reggel felkelek, dolgozom, és sosem nyitottam még ki egy fizetési csekket sem. Dédapám sem, nagyapám sem, édesapám sem. Kézhez kapom, hazaviszem, és a feleségem kezébe nyomom. Mert az nem az én pénzem. Az a családomé. És amit majdnem elfelejtettem: magyar emberrel nem érdemes ujjat húzni! Akkor aztán bajban vagy!

– Térjünk rá a sportra, 2006-ban már edzősködött Európában, az NFL Europe-ban. Ezt tekinthetjük az NFL kiterjesztett megfigyelői hálózatának?
– Igen, de az eredeti cél az volt, hogy egyrészt világszerte népszerűsítsük a sportágat, másrészt olyan amerikai játékosokat hozzunk át az óceán túloldalára, akiknek még fejlődniük kell, hogy megüssék az NFL-szintet. Az egyik legnagyobb alak a háttérben a brit Tony Allen, aki szerintem többet tett az amerikai futball globális népszerűsítéséért, mint bárki más. Évente háromszáz napot töltött távol az otthonától, rengeteget tanultam tőle. Tony jelenleg akadémiát üzemeltet London mellett, ami régi álma volt – különböző országokból hív meg sportolókat, akik jó eséllyel végül amerikai egyetemi ösztöndíjakat kapnak. Emellett sok hátrányos helyzetű sportolóval is dolgozik. Ez az ő mantrája, adjátok ide nekem, ami el van törve, és én megtalálom a helyét. Rájövünk, hogyan lehet boldog. De ez a gyönyörű az amerikai futballban is, mindenkinek jut hely. Kicsinek, nagynak, gyorsnak, lassúnak, aki dobni tud, vagy aki csak rúgni – de még azoknak is, akik a számítógéppel bánnak jól, ők is lehetnek videóelemzők vagy tartalomgyártók. Nincs az az ember, aki ne találna magának való feladatot a sportágban.

– Mibe bukott bele a kezdeményezés?
– Végső soron az NFL üzlet. Az európai koncepció Paul Tagliabue nevéhez kapcsolódott, aki a liga biztosa volt, de 2006-ban visszavonult, a helyét Ro­ger Goodell vette át – az új vezetőséggel pedig új vízió is érkezett. A személyes véleményem az, hogy túl sok pénzt emésztett fel. Ugyanakkor szerintem mindenképp sikertörténet az NFL Europe, mert a tizenhárom NFL-évemben nem akadt olyan mérkőzés, amelyen ne futottam volna össze valakivel, aki érintve volt a programban.

– A projekt megszűnése után a San Francisco 49ershez került, amelynél kilenc évet töltött el. Ennek a korszaknak egyik csúcspontja a 2013-as Super Bowl volt, amely részben arról híresült el, hogy a New Orleans-i stadionban a félidő után közvetlenül elment az áram. Mi történt, milyen volt belülről ezt megélni?
– Ezt gyakran kérdezik meg tőlem. Erre mindig azt tudom csak mondani, valami mindig elromlik. Mindig. De a Super Bowlban vagyunk, olyan üzletágban, amelyben dollármilliárdok mozognak, és az Egyesült Államok egyik legnagyobb stadionjában, az amerikai futball legnagyobb színpadán több mint fél órára elmegy a világítás? A mai napig nem tudom, mi történt, de azt elmondhatom, a baltimore-iak Hall of Fame-be választott linebackere, Ray Lewis a máig abban a hitben él, hogy a mi beépített emberünk szabotőrakciója volt.

– Pedig végül ők jöttek ki jobban belőle.
– Pontosan. Mindenesetre nem tétlenkedtünk ez idő alatt, megállás nélkül próbáltunk a meccs alakulásához igazítani a stratégiát a pálya mellett – csak ezt, ugye, a nézők nem láthatták, mert csupán a vészvilágítás működött. De őrület volt, ami történt, sosem felejtjük el.

– A másik kiemelkedő esemény a San Franciscóban töltött évek alatt a 2015-ös vezetőedzői kinevezése. Mindössze egy évet kapott a kispadon, aztán kirúgták. Ön szerint jogosan?
– Abszolút. Abszolút.

– Miért gondolja így?
– Teljesítményalapú üzletben dolgozunk. Mielőtt elvállaltam az állást, hazamentem, és elmondtam a családomnak, hogy életem legnagyobb kihívása előtt állok. A klub ekkor tranzíciós időszak elé nézett, a kulcsjátékosaink kiöregedőfélben voltak. Nem ideális helyzet, és sok ügyet kellett akkoriban elsimítani a pályán kívül is. Ráadásul nem az erősségem az interjúadás, így a szurkolókban sem a legjobb kép alakult ki rólam. Nem szeretem, amikor olyan kérdéseket kapok, amelyeket tiszteletlennek tartok, nem is magammal, hanem a játékosaimmal szemben. Valamint nehezemre esik nem azt válaszolni, amit valóban gondolok – ami a szívemen, az a számon is. Az ég szerelmére, hát magyar vagyok! Ha újrakezdhetném, ugyanígy csinálnám, tiszta a lelkiismeretem. Nem neheztelek a tulajdonosi körre, kiváló emberek, hálás vagyok, hogy egyáltalán lehetőséget adtak nekem. Meg hát, rengeteget fizettek érte...

– Az NFL után visszatért az öreg kontinensre, a European League of Footballban edzősködik a továbbiakban. Mit gondol, az ELF méltó utódja lehet az NFL Europe-nak?
– Két külön dologként kezelném őket. Mindenképpen van létjogosultsága, ez a következő lépés a profi amerikai futball felé. Nem hiszem, hogy bocsánatkéréssel tartoznánk azoknak a csapatoknak, amelyektől hozzánk jönnek a játékosok, hiszen ez a természetes fejlődés velejárója. De együtt kell működnünk az amatőr ligákkal is, hiszen az utánpótlásképzés elsődleges állomását jelentik. És mi más lehetne a küldetésünk, mint hogy egyre népszerűbbé tegyük ezt a sportágat?

– Nyilván tisztában van vele, hogy a Fehérvár Enthroners jövőre csatlakozik az ELF-hez. A döntőt emiatt megfigyelői szemmel is nézte?
– Őszintén? Nem. Csak élveztem, hogy magyarországi amerikai futballt nézhettem.