NBA: Joe Mazzulla megbízottból vezetőedző lett Bostonban

Vágólapra másolva!
2023.02.16. 22:00
null
Joe Mazzulla lett a Boston Celtics vezetőedzője (Fotó: Getty Images)
Az eddig megbízott trénerként dolgozó Joe Mazzulla vezetőedzőként folytatja a munkát az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA) legutóbb nagydöntős Boston Celticsnél.

 

A 34 éves szakember Ime Udoka helyét vette át az idény elején, miután a 45 éves edzőt az egész szezonra szóló eltiltással büntették, mert az egyik női alkalmazottal „helytelen, intim, kölcsönös egyetértésen alapuló viszonyt” folytatott.

Mazzulla korábban Udoka segítőjeként dolgozott, s miután utóbb már biztosan nem tér vissza a Celtics kispadjára, Mazzullát nevezték ki vezetőedzőnek. A szakemberrel kötött új megállapodás részleteit a Celtics nem hozta nyilvánosságra, de azt közölte, hogy az előléptetéssel szerződéshosszabbítás is együtt járt.

Mazzulla az NBA legfiatalabb vezetőedzője lett.

A játékosként hét NBA-szezont lehúzó Udoka a tavalyi, első vezetőedzőként töltött idényében a nagydöntőbe vezette a Bostont, amely ott 4-2-es összesítéssel alulmaradt a Golden State Warriorsszal szemben.

(MTI)

Legfrissebb hírek

NBA: Tatum vezérletével a Boston véget vetett a Lakers győzelmi sorozatának – videók

Amerikai sportok
8 órája

NBA: hosszabbításban őrizte meg győzelmi sorozatát a Lakers; megint elképesztően játszott Curry – videók

Amerikai sportok
2025.03.07. 07:52

A Cavs jutott be elsőként az NBA rájátszásába, Harden 50 pontjával győzött a Clippers

Amerikai sportok
2025.03.06. 08:20

NBA: 22 pontos hátrányból verte meg a címvédőt a Cleveland

Amerikai sportok
2025.03.01. 08:36

A címvédőt is bedarálta az elképesztő szériát produkáló Pistons, Chicagóban javított a Clippers – videók

Amerikai sportok
2025.02.27. 07:57

Doncic tripla duplájával győzni tudott a Dallas elleni első meccsén – videók

Amerikai sportok
2025.02.26. 08:23

Tovább menetel az NBA-ben a Cavs, Harden dupla duplája sem volt elég a Clippersnek – videók

Amerikai sportok
2025.02.24. 08:47

Pocsék napot fogott ki James és Doncic is, Markkanenék visszavágtak a Lakersnek

Amerikai sportok
2025.02.13. 08:27
Ezek is érdekelhetik