ELF: távozott a Fehérvár Enthroners amerikai irányítója

Vágólapra másolva!
2023.06.20. 19:16
Távozott a Fehérvár Enthroners amerikaifutball-csapatától az irányító Jerod Evans – közölte kedden a klub Facebook-oldala.

A 29 éves amerikai játékos nagy reményekkel érkezett a fehérvári gárdához, amely első magyar klubként bemutatkozott idén az elit európai ligában.

A European League of Football (ELF) elnevezésű sorozatban az Enthroners a Berlin Thundertől elszenvedett 36–3-as vereséggel mutatkozott be, majd szintén hazai pályán kikapott a 2021-es bajnok Frankfurt Galaxytól (13–48), múlt szombaton pedig a Leipzig Kings otthonában maradt alul 47–24-re.

A fehérváriak első magyarként indultak el a legjobb európai együttesek számára indított ligában, amelyben 12 mérkőzéses alapszakaszt rendeznek. A bajnokságban kilenc ország 17 alakulata vesz részt három csoportba osztva. A csoportgyőztesek, valamint az összesítés további három legjobb csapata jut a rájátszásba, amelynek első körében az első és második kiemelt nem lép pályára.

Az Enthroners szombaton a lengyel Wroclaw Panthers otthonában szerepel.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Chase rekordösszegért hosszabbított, Higgins is rengeteg pénzért marad a Bengalsnál

Amerikai sportok
2025.03.17. 19:17

Az NFL-t 2029-ig a Network4 adja, exkluzív közvetítéssel érkezik az 59. Super Bowl

Amerikai sportok
2025.02.04. 15:24

Amerikából jöttem: a védelem nyer Super Bowlt? Felvezető Kovács Sándor „Sankóval”

Amerikai sportok
2025.01.31. 16:18

A Chiefs újabb drámai meccsen nyert a Bills ellen – triplázás kapujában a Kansas City!

Amerikai sportok
2025.01.27. 05:28

Új éra a Chicago Bearsnél: a csoportriválistól érkezik a támadóguru vezetőedzőnek

Amerikai sportok
2025.01.20. 23:25

Kilencven éve született Elvis Presley, a tojáslabdás bálvány

Amerikai sportok
2025.01.08. 07:32

New Yorkban és Karolinában megbukott, majd Minnesotában sokkolta a világot – Sam Darnold története

Amerikai sportok
2025.01.06. 19:33

NFL: a Giants keresztülhúzta a Colts rájátszásról szőtt álmait, hatalmas pofont kapott a Cowboys és a Jets

Amerikai sportok
2024.12.29. 23:30
Ezek is érdekelhetik