NBA: debütálása után egy nappal távozik a Lakerstől Valerio-Bodon Vincent

Vágólapra másolva!
2023.10.17. 13:12
null
Egy edzőmeccs jutott Valerio-Bodonnak a Lakersnél (Fotó: Getty Images)
Az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA) szereplő Los Angeles Lakers a hivatalos honlapján közölte, hogy lemondott Valerio-Bodon Vincent játékjogáról.

A 22 éves, az előző idényben még a Sopronban kosarazó erőcsatár mellett Scottie Pippen Jr. (a Chicago Bulls egykori ikonjának, a hatszoros NBA-bajnok Scottie Pippennek a fia) és Damion Baugh is távozik a kaliforniai együttestől.

A játékjogról való lemondásnak (angolul: waive) külön szabályai vannak az NBA-ben, ennek értelmében a liga többi csapatának 48 órája van, hogy megszerezze Valerio-Bodont – ezt viszont írásban jeleznie kell. Amennyiben 48 órán belül ez nem történik meg, úgy a magyar kosaras szabadügynökké válik, s bármilyen (amerikai, európai, stb.) csapathoz aláírhat.

Valerio-Bodon Vincent még szeptemberben kötött szerződést az arany-lila franchise-zal, s részt vett annak edzőtáborában. A 207 centiméter magas kosaras hétfőn mutatkozott be a Lakersben a Milwaukee Bucks elleni edzőmeccsen, s öt perc alatt két lepattanót és blokkot jegyeztek fel a neve mellé.

 


 

Legfrissebb hírek

NBA: Doncic és LeBron összehozta – az utolsó pillanatban győzött a Lakers a Pacers ellen

Amerikai sportok
13 órája

Vérröggel diagnosztizálták a Bucks sztárját

Amerikai sportok
Tegnap, 12:29

Jokics nélkül is fontos győzelmet aratott a Denver – videók

Amerikai sportok
2025.03.24. 08:13

NBA: LeBron James visszatért, de a Lakers súlyos vereséget szenvedett

Amerikai sportok
2025.03.23. 08:00

A „görög szörny” sima győzelemre vezette a Bucksot a Lakers ellen

Amerikai sportok
2025.03.21. 07:57

A Luka Doncic vezette Lakers legyőzte a Jokics nélküli Denvert – videók

Amerikai sportok
2025.03.20. 07:38

Sztárjai nélkül is majdnem nyert a Lakers Denverben

Amerikai sportok
2025.03.15. 08:37

NBA: LeBron James nélkül kapott ki a Lakers

Amerikai sportok
2025.03.11. 07:20
Ezek is érdekelhetik