NFL: egymás után kétszer is – kirúgták a Panthers vezetőedzőjét

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2023.11.27. 18:31
null
11 meccs után rúgták ki Frank Reichot (Fotó: Getty Images)
Hétfőn elbocsátották a tengerentúli amerikaifutball-ligában (NFL) szereplő Carolina Panthers vezetőedzőjét, Frank Reichot.

A Carolina már az előző idényét sem bírta végig egy vezetőedzővel, hisz 2022 októberébenszabadult megMatt Rhule-tól a csúfos kezdést követően. A magas elvárások ellenére ez 2023-ban sem alakult másképp. Hiába szerezték meg a játékosbörze első választásaként a hihetetlen nagy tehetségnek ígérkező Bryce Youngot, a karolinai csapat így is mindössze egy győzelmet tudott összekaparni az első 11 meccsén.

A borzalmas helyzetre tekintettel nem meglepő módon a vezetőségnek lépéseket kellett tennie a javulás érdekében, így a vasárnapi,Tennessee Titans elleni vereségetkövetően kevesebb mint 24 órával már menesztették is Frank Reichot.

Reichot egyébként tavaly az Indianapolis Coltstól is mindössze öt hét után rúgták ki, így a szakember bekerült az NFL történetének negatív rekordkönyvébe, ő lett ugyanis az első vezetőedző, akitől két egymást követő idényben két csapat is megszabadult.

 

Legfrissebb hírek

NFL: rekordösszegért hosszabbít a címvédő Eagles Barkley-val; klasszist enged el a Chiefs – hivatalos

Amerikai sportok
2025.03.05. 16:57

Újoncként a lábai előtt hever a liga: Jayden Daniels NFL-történelmet írna

Amerikai sportok
2025.01.20. 19:03

Kilencven éve született Elvis Presley, a tojáslabdás bálvány

Amerikai sportok
2025.01.08. 07:32

New Yorkban és Karolinában megbukott, majd Minnesotában sokkolta a világot – Sam Darnold története

Amerikai sportok
2025.01.06. 19:33

NFL: a Giants keresztülhúzta a Colts rájátszásról szőtt álmait, hatalmas pofont kapott a Cowboys és a Jets

Amerikai sportok
2024.12.29. 23:30

Csereirányítóval nem megy a Philadelphiának

Amerikai sportok
2024.12.24. 13:02

NFL: őrült izgalmak után, hosszabbításban győzött a Carolina az Arizona ellen

Amerikai sportok
2024.12.22. 22:55

NFL: Darnold parádézott, a Vikings az utolsó negyedben söpörte el a Falconst

Amerikai sportok
2024.12.08. 23:19
Ezek is érdekelhetik