NHL: fekete napjuk volt a hazai csapatoknak

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.02.24. 09:40
Vancouver Canucks v Minnesota Wild
A Minnesota Wild Edmontonban aratott győzelmet (Fotó: Getty Images)
Kivétel nélkül idegenbeli győzelmek születtek az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) magyar idő szerint szombat hajnali játéknapján.

Columbusban az első harmadban két gólt is láthatott a közönség, de csak egynek tapsolt igazán – mégpedig annak, amikor Dmitrij Voronkov vezetést szerzett a hazai csapatnak. A Buffalo Sabres viszonylag hamar válaszolt erre a találatra, sőt a gól nélküli második harmadik után a harmadikban maga javára is fordította a találkozót, hiába mutatott be Danyiil Taraszov 35 védést a hazaiaknál. A védő Connor Clifton felért a kapu elé, és megszerezte a második, győzelmet érő gólt csapatának.

Chicagóban a Winnipeg Jets már kétgólos előnyben is volt, a Blackhawks azonban felállt és egyenlített a harmadik harmadban. A találkozó hosszabbításba torkollott, ahol Kyle Connor találata kellett a vendégek győzelméhez.

Edmontonban sem volt szerencséje a hazai csapatnak, az Oilers 4–2-es vereséget szenvedett a Minnesota Wild ellen, amelynek játékosa, Matt Boldy duplázott. A meccs hőse a Minnesota kapusa, Filip Gustavsson volt, aki 41 védést is bemutatott a meccsen – ebből 23-at a harmadik harmadban.

NHL
ALAPSZAKASZ
Columbus Blue Jackets–Buffalo Sabres 1–2
Chicago Blackhawks–Winnipeg Jets 2–3
Edmonton Oilers–Minnesota Wild 2–4

 

Legfrissebb hírek

Ovecskin hat gólra a rekorddöntéstől, a Winnipeg bejutott a rájátszásba

Amerikai sportok
31 perce

NHL: szétlövés után győzött a Vancouver és a Columbus is

Amerikai sportok
Tegnap, 7:32

NHL: ismét hétig jutott a Los Angeles Kings

Amerikai sportok
2025.03.24. 07:03

NHL: Ovecskin gólpasszokig jutott, a Washington legyőzte a címvédőt

Amerikai sportok
2025.03.23. 07:27

NHL: végig vezetve nyert a Penguins a Blue Jackets ellen

Amerikai sportok
2025.03.22. 10:22

Ovecskin már csak hat gólra van Gretzky rekordjától

Amerikai sportok
2025.03.21. 08:44

Az NHL és a Nemzetközi Jégkorongszövetség egyeztet a profi hokisok olimpiai részvételéről

Jégkorong
2025.03.20. 12:57

NHL: vétlen bírói közreműködéssel nyert a Maple Leafs a Colorado ellen

Amerikai sportok
2025.03.20. 08:16
Ezek is érdekelhetik