NHL: a Rangersé a bostoni rangadó, megállíthatatlan a Predators

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.03.22. 07:44
Bostonban verte a Bruinst a Rangers és egy pontra csökkentette hátrányát (Fotó: Getty Images)
A New York Rangers idegenben tudta 5–2-re legyőzni a Boston Bruinst az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) magyar idő szerinti pénteki rangadóján, ezzel a vendégek egy pontra csökkentették hátrányukat a Keleti főcsoport második helyén.

A vendég New York-iak legjobbja a mesterhármast szerző Artemi Panarin volt, kapusuk, Jonathan Quick pedig beérte Ryan Millert és 391 győzelemmel az NHL történetének legtöbb sikerrel rendelkező amerikai kapusa lett.

A Nashville továbbra is megállíthatatlan. A Predators a pénteki játéknapon új franchise-rekordot állított fel azzal, hogy egymás után 16. mérkőzésén szerzett pontot (14 győzelem, két hosszabbításos vereség), ráadásul a mostani siker értékét növeli, hogy a Keleti konferencia harmadik helyén álló Florida Panthers otthonában tudott nyerni 3–0-ra – köszönhetően elsősorban a két góllal és egy gólpasszal záró svéd Filip Forsbergnek.

Az Edmonton Oilers úgy ütötte ki a Buffalo Sabrest hazai pályán, hogy pocsékul kezdte a meccset és kétgólos hátrányba került, de aztán beindult a henger: Connor McDavid négy gólpasszal, Mattias Ekholm két góllal, egy gólpasszal, Leon Draisaitl egy találattal és két assziszttal, Zack Hyman két góllal zárta a végül 8–3-as Oilers-sikert hozó mérkőzést.

Nem McDavid volt az egyetlen négy pontig jutó játékos a játéknap során: a Tampa Bay Lightning összes találatából gólpasszal vette ki a részét a San Jose Sharks elleni idegenbeli 4–1-es siker során Nyikita Kucserov, aki legutóbbi négy meccsén három gólt és 12 (!) gólpasszt jegyzett.

A játéknap után jelentős változások voltak a pontlistán: Kucserov 122-vel vezet, McDavid 112-vel harmadik, Panarin 97-tel ötödik helyen áll.

NHL
ALAPSZAKASZ
Boston Bruins–New York Rangers 2–5
Carolina Hurricanes–Philadelphia Flyers 3–2 – hosszabbítás után
Detroit Red Wings–New York Islanders 6–3
New Jersey Devils–Winnipeg Jets 4–1
Ottawa Senators–St. Louis Blues 2–5
Florida Panthers–Nashville Predators 0–3
Edmonton Oilers–Buffalo Sabres 8–3
Anaheim Ducks–Chicago Blackhawks 4–0
Vancouver Canucks–Montreal Canadiens 4–1
San Jose Sharks–Tampa Bay Lightning 1–4
Vegas Golden Knights–Seattle Kraken 3–1

 

Legfrissebb hírek

Ovecskin hat gólra a rekorddöntéstől, a Winnipeg bejutott a rájátszásba

Amerikai sportok
56 perce

NHL: szétlövés után győzött a Vancouver és a Columbus is

Amerikai sportok
Tegnap, 7:32

NHL: ismét hétig jutott a Los Angeles Kings

Amerikai sportok
2025.03.24. 07:03

NHL: Ovecskin gólpasszokig jutott, a Washington legyőzte a címvédőt

Amerikai sportok
2025.03.23. 07:27

NHL: végig vezetve nyert a Penguins a Blue Jackets ellen

Amerikai sportok
2025.03.22. 10:22

Ovecskin már csak hat gólra van Gretzky rekordjától

Amerikai sportok
2025.03.21. 08:44

Az NHL és a Nemzetközi Jégkorongszövetség egyeztet a profi hokisok olimpiai részvételéről

Jégkorong
2025.03.20. 12:57

NHL: vétlen bírói közreműködéssel nyert a Maple Leafs a Colorado ellen

Amerikai sportok
2025.03.20. 08:16
Ezek is érdekelhetik