NBA: Brunson vezérletével nyert a Knicks a ligaelső Boston otthonában

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.04.12. 07:36
Jalen Brunsonnal nem bírtak a Boston Celtics védői (Fotó: Getty Images)
Az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) magyar idő szerint pénteki játéknapján a ligaelső Boston Celtics kikapott hazai pályán a Knickstől, Fred VanVleet 42 pontja nem ért győzelmet a Utah ellen, viszont DeMar DeRozan 39 pontos teljesítményének köszönhetően a Bulls nyert Detroitban. A Golden State Warriors megőrízte jó formáját, és győzelmével megelőzte a Kingset és a Lakerst.

A Kings vereséget szenvedett hazai pályán a New Orleans Pelicanstól, amivel biztossá vált, hogy a Sacramento a play-in helyek valamelyikén végez a Nyugati főcsoportban. A vendégeknél Zion Williamson és CJ McCollum egyaránt 31 ponttal végzett, utóbbi ráadásul kilenc triplát is bedobott, míg a Kingsnél a 33 pontos De'Aaron Fox és a dupla duplával záró Domantas Sabonis volt a legjobb. A Pelicans az idényben mind az öt mérkőzését megnyerte a Sacramento ellen.

A Golden State is idegenben győzött, ezzel az utóbbi tíz mérkőzéséből kilencet behúzott a Warriors. A már biztos play-in helyen lévő csapat a Portland Trail Blazers legyőzésével a 10. helyről a nyolcadikra ugrott előre megelőzve a Kingset és a Lakerst. A Warriorsnál Stephen Curry 22 ponttal zárt, a mérkőzés legjobbja a portlandi Deandre Ayton volt 25 ponttal és 11 lepattanóval.

Fred VanVleet 13 próbálkozásából kilencszer betalált a triplavonal mögül. A 30 éves houstoni játékos 42 pontig jutott a Utah Jazz otthonában, de a győzelemhez ez sem volt elég, a hazaiak ugyanis 50 százalékos hatékonysággal dobtak a mezőnyből, és 124–121-re nyertek.

A ligaelső Boston Celtics kikapott hazai pályán a New York Knickstől. A vendégeknél a 39 pontot dobó Jalen Brunson megállíthatatlan volt, míg Josh Hart 16 pontja mellett 16 lepattanóval segítette csapatát. Brunsonnak ez volt sorozatban az ötödik mérkőzése, amikor legalább 35 pontot dobott, ki lehet jelenteni, remek formában várja a rájátszást.

Idegenben nyert a Chicago Bulls is. DeMar DeRozan 39 pontos teljesítménnyel, míg Nikola Vucsevics dupla duplával (27 pont, 11 lepattanó) zárt, a Bulls az első negyed közepén átvette a vezetést, és már nem is engedte ki a kezéből a ligautolsó Detroit ellen.

NBA
ALAPSZAKASZ
Detroit Pistons–Chicago Bulls 105–127
Boston Celtics–New York Knicks 109–118
Utah Jazz–Houston Rockets 124–121
Portland Trail Blazers–Golden State Warriors 92–100
Sacramento Kings–New Orleans Pelicans 123–135

 

Legfrissebb hírek

Coby White tartja kiváló formáját, Denverben is győzelemre vezette a Chicagót

Amerikai sportok
22 órája

Jokics nélkül is fontos győzelmet aratott a Denver – videók

Amerikai sportok
2025.03.24. 08:13

Több mint hatmilliárd dollárért vásárolták meg a Boston Celticset – hivatalos

Amerikai sportok
2025.03.20. 17:40

NBA: Curry nélkül nyert rangadót a Golden State Warriors – videók

Amerikai sportok
2025.03.19. 07:14

Steph Curry szolid teljesítménnyel és győzelemmel ünnepelte a 4000 triplás mérföldkövet – videók

Amerikai sportok
2025.03.14. 06:55

Shai Gilgeous-Alexander vezérletével az OKC legyőzte a címvédőt Bostonban – videók

Amerikai sportok
2025.03.13. 08:33

Videó: Kawhi Leonard a hosszabbítás dudaszója után, öt védő között dobta a győztes kosarat

Amerikai sportok
2025.03.10. 08:03

NBA: Tatum vezérletével a Boston véget vetett a Lakers győzelmi sorozatának – videók

Amerikai sportok
2025.03.09. 08:02
Ezek is érdekelhetik