Idegenbeli sikerrel maradt életben a Toronto és a Nashville

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2024.05.01. 07:15
Matthew Knies (23) hosszabbításos góllal tartotta életben a Torontót Bostonban (Fotó: Getty Images)
A Carolina Hurricanes és a Colorado Avalanche is továbbjutott az NHL rájátszásának első fordulójából. A Boston és a Vancouver ugyanakkor nem tudta lezárni a párharcát az ötödik mérkőzésen, így jöhet a folytatás.

A Carolina a New York Islanderst, a Colorado pedig a Winnipeg Jetset győzte le 6–3-ra, így mindkét csapat 4–1-es összesítéssel lépett a következő fordulóba. Az Avalanche-nak még várnia kell az ellenfelére, de a Hurricanes már készülhet a másik New York-i csapat, a Washingtont kisöprő Rangers ellen.

A másik két hajnali mérkőzés rendkívül szoros volt, a Toronto Bostonban nyert 2–1-re Matthew Knies hosszabbításos góljával, ezzel kiharcolva a lehetőséget arra, hogy hazai pályán fogadhassa a Bruinst, és megküzdhessen a hetedik mérkőzésért.

Vancouverben az első két harmadban nem esett gól, a harmadikban a Canucks megszerezte a vezetést, s ha megtartotta volna, már készülhetne a következő körre, de a Nashville fordított, és a Torontóhoz hasonlóan hazai pályán küzdhet meg a hetedik mérkőzésért.

NHL, RÁJÁTSZÁS
FŐCSOPORT-NEGYEDDÖNTŐ
5. MÉRKŐZÉSEK
KELETI FŐCSOPORT
Boston Bruins–Toronto Maple Leafs 1–2
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–2-re vezet a Boston
Carolina Hurricanes–New York Islanders 6–3
A párharc végeredménye: 4–1 a Carolina javára
NYUGATI FŐCSOPORT
Vancouver Canucks–Nashville Predators 1–2
Az állás: 3–2-re vezet a Vancouver
Winnipeg Jets–Colorado Avalanche 3–6
A párharc végeredménye: 4–1 a Colorado javára
 

 

Legfrissebb hírek

Remekül, góllal és gólpasszal mutatkozott be a Montreal orosz tinédzsere

Amerikai sportok
23 órája

NHL: Ovecskin góllal tért vissza, de a Washington ismét kikapott a Columbustól

Amerikai sportok
2025.04.14. 07:14

Ovecskin nélkül kapott nagy verést a Washington

Amerikai sportok
2025.04.13. 07:37

Pinto duplázott, a Senators nyerte meg az NHL kanadai rangadóját

Amerikai sportok
2025.04.12. 10:46

Washingtonban előbb Ovecskint, majd a keleti első hely megszerzését ünnepelték

Amerikai sportok
2025.04.11. 08:09

Féktelen Minnesota – 15 gólos őrületet nyert meg a Wild a Sharks ellen

Amerikai sportok
2025.04.10. 07:48

NHL-történelmet írt a Canucks

Amerikai sportok
2025.04.09. 08:00

A Winnipeg lezárta a St. Louis nagy sorozatát, és közben klubrekordot állított fel az NHL-ben

Amerikai sportok
2025.04.08. 07:25
Ezek is érdekelhetik