NBA: innen nem lesz könnyű! Denverben ütötte ki Jokicsékat a Timberwolves

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.05.07. 06:47
Nikola Jokicsékat kiütötték Denverben Karl-Anthony Townsék, akik 2–0-ra vezetnek a párharcban (Fotó: Getty Images)
Második hazai mérkőzését is elveszítette a Nikola Jokics vezette címvédő Denver Nuggets az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) negyeddöntőjében, miután a Minnesota Timberwolves meglehetősen simán tudott nyerni 106–80-ra, 2–0-s előnyt szerezve az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcban. A New York Knicks és az Indiana Pacers főcsoport-elődöntőjének első felvonását a hazaiak húzták be.

Nem könnyű a helyzete a címvédő Denver Nuggetsnek, ugyanis a Minnesota Timberwolves a párharc első mérkőzését is megnyerte idegenben, így Nikola Jokicséktól extra teljesítmény kellett az egyenlítéshez, de ez még hazai pályán sem sikerült nekik.

A Timberwolves már az első negyedben átvette az irányítást, de ezt a felvonást még csak nyolc ponttal nyerte meg, aztán a másodikban el is döntötték a lényegi kérdéseket a vendégek, ezt a 12 percet ugyanis 33–15-re behúzva léptek meg 61–35-re a nagyszünetre, innen pedig már nem volt visszaút a hazaiaknak. Hiába jutott Aaron Gordon 20 pontig, Jamal Murray pedig nyolc pont mellett 13 lepattanóig és Nikola Jokics 16 pontos, 16 lepattanós dupla dupláig, ez önmagában kevés volt a Minnesota sztárduójával szemben, Anthony Edwards és Karl-Anthony Towns is 27 ponttal zárt, utóbbi ráadásul 12 lepattanót is leszedett.

 

A játéknap másik meccsén elkezdődött a New York Knicks és az Indiana Pacers párharca. A Milwaukee Bucksot meglepetésre kiejtő vendégek hiába vezettek a mérkőzés nagy részében, igazán nagy előnyt nem tudtak kiépíteni, ez pedig megbosszulta magát, a végjáték ugyanis a Knicksnek sikerült sokkal jobban és 121–117-re behúzta az első meccset, köszönhetően remek egyéni teljesítményeinek is: Jalen Brunson egymás után negyedik meccsén jutott 40 pont fölé (43–6–6), de mellette Donte DiVincenzo 25, Josh Hart 24 ponttal és 13 lepattanóval vette ki a részét a sikerből.

NBA, RÁJÁTSZÁS
NEGYEDDÖNTŐ
1. MÉRKŐZÉS
New York Knicks–Indiana Pacers 121–117
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–0 a New York javára
2. MÉRKŐZÉS
Denver Nuggets–Minnesota Timberwolves 80–106
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–0 a Minnesota javára

 

Legfrissebb hírek

Hiába Curry parádéja, a Warriors hosszabbítás után kikapott a Clipperstől, így playinre kényszerül

Amerikai sportok
Tegnap, 0:28

Jokics történelmet írt, a Doncic vezette Lakers harmadik kiemeltként jutott be a rájátszásba

Amerikai sportok
2025.04.12. 10:22

NBA: Anthony Edwards 44 pontos teljesítményével nyert a Minnesota

Amerikai sportok
2025.04.11. 07:28

Tíz év után küldte el vezetőedzőjét a Denver Nuggets

Amerikai sportok
2025.04.08. 21:01

NBA: zsinórban 11. győzelmét aratta a Nyugati első OKC

Amerikai sportok
2025.04.03. 07:03

Curry 52, Jokics karrierrekord 61 pontot dobott, de csak egyikük csapata nyert – videók

Amerikai sportok
2025.04.02. 08:20

NBA: eltiltást kaptak a minneapolisi verekedők

Amerikai sportok
2025.04.01. 20:13

NBA: Nikola Jokics saját térfélről szerzett dudaszós triplát – videó

Amerikai sportok
2025.03.29. 08:13
Ezek is érdekelhetik