NHL: Edmontonban fordított a Dallas Stars

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.05.28. 06:50
Jason Robertson mesterhármasával nem csak a meccset, az Oilers elleni párharcot is megfordította a Dallas Stars (Fotó: Getty Images)
Már a Dallas Stars vezet az Edmonton Oilers elleni főcsoportdöntőben az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL), miután a házigazda a korai kétgólos előnye ellenére 5–3-ra elbukta a párharc harmadik mérkőzését.

Ugyan a főcsoportdöntő első meccsét Dallasban nyerte meg az Edmonton, az Oilers nem tudta kihasználni, hogy elvette a Stars pályaelőnyét, hiszen a texasiak rögtön a második mérkőzésen egyenlítettek.

A párharc első edmontoni találkozóját kiválóan kezdte a vendéglátó, hiszen az első harmadban Connor McDavid kétszer is villant, előbb Zack Hymannek adott gólpasszt, majd ő maga volt eredményes – McDavidnek ez volt pályafutása 100. pontja a rájátszásban lejátszott eddigi 64 meccsén.

Ám hiába a kétgólos hazai előny, a Stars a középső harmad elején Jason Robertson duplájával egyenlített, majd Wyatt Johnson révén fél óra játék után már vezetett is.

Az Oilers ugyan visszajött még a játékrész végén, csakhogy az utolsó tíz percben Robertson a harmadik gólját is megszerezte, majd a minden mindegy alapon támadó Edmonton üres kapus gólt kapva szenvedett 5–3-as vereséget, így már a Dallas Stars vezet 2–1-re a párharcban.

ROBERTSON MESTERHÁRMASA

NHL, RÁJÁTSZÁS
FŐCSOPORTDÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS
Edmonton Oilers–Dallas Stars 3–5
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–1 a Dallas Stars javára

 

Legfrissebb hírek

Ovecskin hat gólra a rekorddöntéstől, a Winnipeg bejutott a rájátszásba

Amerikai sportok
28 perce

NHL: szétlövés után győzött a Vancouver és a Columbus is

Amerikai sportok
Tegnap, 7:32

NHL: ismét hétig jutott a Los Angeles Kings

Amerikai sportok
2025.03.24. 07:03

NHL: Ovecskin gólpasszokig jutott, a Washington legyőzte a címvédőt

Amerikai sportok
2025.03.23. 07:27

NHL: végig vezetve nyert a Penguins a Blue Jackets ellen

Amerikai sportok
2025.03.22. 10:22

Ovecskin már csak hat gólra van Gretzky rekordjától

Amerikai sportok
2025.03.21. 08:44

Az NHL és a Nemzetközi Jégkorongszövetség egyeztet a profi hokisok olimpiai részvételéről

Jégkorong
2025.03.20. 12:57

NHL: vétlen bírói közreműködéssel nyert a Maple Leafs a Colorado ellen

Amerikai sportok
2025.03.20. 08:16
Ezek is érdekelhetik