Gyász: 86 éves korában elhunyt az NBA legendája, Jerry West, akiről a logót mintázták

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2024.06.12. 17:14
Elhunyt Jerry West (Montázs: Twitter/X)
Június 12-én, 86 esztendős korában elhunyt az NBA egyik legismertebb legendája, a játékosként egyszeres bajnok, döntő-MVP, 14-szeres All Star Jerry West, akiről a tengerentúli profi kosárliga jelenlegi logóját mintázták.

 

„A logó” becenév nem véletlen, hiszen 1969-ben – még bőven játékoskarrierje alatt – róla mintázva készítették el az NBA ma is használt logóját, de ezen kívül is szép számmal ért el sikereket, sőt... 

Jerry West 1938-ban született, majd 22 évesen került a tengerentúli profi kosárligába az első kör második választásával, guardként. A Los Angeles Lakers (akkor még Minneapolis Lakers) játékosa lett, s nem is szerepelt más franchise-nál karrierje 1974-es befejezéséig. Játékosként egy bajnoki címet nyert és 14-szer volt All Star, de a nevéhez fűződik (eddig egyedüliként) az a szenzáció is, hogy 1969-ben úgy lett a döntő legértékesebb játékosa, vagyis MVP, hogy a Lakers kikapott a fináléban a Bill Russell vezette, akkor egyeduralkodó Boston Celticstől. West karrierje során 27 pontot, 6 lepattanót és 7 gólpasszt átlagolt, ami még ma is fantasztikus statisztikai „lőlap” lenne, főleg egy teljes pályaívre vetítve. 

Edzőként 1976-tól 1979-ig irányította a Lakerst, majd a franchise sportvezetője lett. Ebben a minőségében összesen 8 bajnoki aranygyűrűt nyert, kétszer pedig a liga legjobb sportvezetőjének is megválasztották. Az amerikai válogatottal olimpiai bajnok lett 1960-ban, még egyetemi játékosként. 

Jerry West 86 esztendősen, 2024 június 12-én hunyt el, az NBA történetének egyik legnagyobb legendájaként. 

Jerry West, a 2010-es évek második felében (Fotó: Getty Images) 

 

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a Békéscsaba Előre csapatorvosa, dr. Dányi József

Labdarúgó NB II
21 órája

NBA: túlórára kényszerült a Cavs, Lakers-siker a Los Angeles-i rangadón

Amerikai sportok
Tegnap, 7:48

Gyász: 49 évesen elhunyt a legendás szabadfogású birkózó, Buvajszar Szajtyijev

Birkózás
2025.03.02. 20:15

NBA: 22 pontos hátrányból verte meg a címvédőt a Cleveland

Amerikai sportok
2025.03.01. 08:36

Curry 56 ponttal vezette győzelemre a Warriorst – videó

Amerikai sportok
2025.02.28. 07:32

Doncic tripla duplájával győzni tudott a Dallas elleni első meccsén – videók

Amerikai sportok
2025.02.26. 08:23

Doncic dupla duplázott, Jokics tripla duplázott a Nuggets–Lakers meccsen

Amerikai sportok
2025.02.23. 07:24

Gyász: elhunyt az ötszörös magyar bajnok hosszútávfutó, Májer József

Atlétika
2025.02.22. 11:36
Ezek is érdekelhetik