NBA: csaknem negyvenpontos győzelemmel maradt életben a Dallas

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.06.15. 06:39
Luka Doncicék két és fél negyed alatt elintézték a Boston Celticset (Fotó: Getty Images)
Az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) döntőjének negyedik meccsén a Dallas Mavericks 122–84-re legyőzte a Boston Celticset, így szépített az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcban.

Ahogy a harmadik meccsen, ezúttal is remekül kezdett a Dallas, az első negyed végére 13 ponttal vezetett. Ezúttal viszont a Boston nem tudott visszavágni, a Luka Doncic vezette Mavericks nem vette le a lábát a gázpedálról és már a félidőben 61–35-re vezetett. 

A harmadik negyedben sem volt változás, 38  pontos hazai vezetésnél mindkét csapat részéről jöhettek a cserejátékosok. A Dallas 122–84-re nyert, ami a harmadik legnagyobb különbség az NBA-döntők történelmében. A Boston öt hét után most először kapott ki, így nem sikerül az a történelmi tett, hogy az NBA-ben elsőként a konferenciadöntőben és a bajnoki döntőben is söpréssel nyerjen.

 

A Boston ezúttal minden szinten gyenge volt, a 35 pontos félidei teljesítmény a legkevesebb bármelyik félidőt tekintve, mióta Joe Mazzulla a csapat vezetőedzője. A hazaiak legponterősebb játékosa Luka Doncic volt, aki 29 pontjából 25-öt az első félidőben szerzett. A szlovén mellett Kyrie Irving 21 pontig jutott, míg a padról beszálló Tim Hardaway 12 perc alatt öt triplát dobott.

 

Az ötödik mérkőzést Bostonban rendezik, magyar idő szerint kedd hajnalban.

NBA, RÁJÁTSZÁS
DÖNTŐ, 4. MÉRKŐZÉS
Dallas Mavericks–Boston Celtics 122–84 (34–21, 27–14, 31–25, 30–24)
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–1 a Boston Celtics javára

A DÖNTŐ MENETRENDJE
1. mérkőzés
Június 7.: Boston Celtics–Dallas Mavericks 107–89
2. mérkőzés
Június 10.: Boston Celtics–Dallas Mavericks 105–98
3. mérkőzés
Június 13.: Dallas Mavericks–Boston Celtics 99–106
4. mérkőzés
Június 15.: Dallas Mavericks–Boston Celtics 122–84
5. mérkőzés
Június 18., 2.30: Boston Celtics–Dallas Mavericks
6. mérkőzés (ha szükséges)
Június 21., 2.30: Dallas Mavericks–Boston Celtics
7. mérkőzés (ha szükséges)
Június 24., 2.00: Boston Celtics–Dallas Mavericks

 

Legfrissebb hírek

Jokics történelmet írt, a Doncic vezette Lakers harmadik kiemeltként jutott be a rájátszásba

Amerikai sportok
2025.04.12. 10:22

Amerikából jöttem: csak három bajnokesélyes lenne? Felvezettük az NBA-rájátszást Rédai Gáborral

Amerikai sportok
2025.04.10. 15:53

NBA: Doncic megkönnyezte a visszatérését, majd 45 ponttal keserítette a Dallas életét

Amerikai sportok
2025.04.10. 07:45

Videó: Luka Doncic olyan gólpasszt adott, amilyet még nem láttunk kosárpályán

Amerikai sportok
2025.04.07. 11:19

A Boston Celtics NBA-rekordot állított fel

Amerikai sportok
2025.04.05. 08:26

NBA: zsinórban 11. győzelmét aratta a Nyugati első OKC

Amerikai sportok
2025.04.03. 07:03

NBA: a Boston Celtics beállíthatja a ligarekordot

Amerikai sportok
2025.04.01. 06:54

NBA: Doncic és LeBron összehozta – az utolsó pillanatban győzött a Lakers a Pacers ellen

Amerikai sportok
2025.03.27. 07:24
Ezek is érdekelhetik