Újra nyert Juhász Dorka csapata a WNBA-ben, a magyar légióst betegség hátráltatta

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2024.09.09. 10:31
Napheesa Collier kosárra dob (Fotó: Getty Images)
A vártnál nehezebb mérkőzésen aratott 78–71-es idegenbeli győzelmet Juhász Dorka csapata, a Minnesota Lynx a Washington Mystics ellen az amerikai női profi kosárlabda-bajnokság (WNBA) alapszakaszában vasárnap. A vendégcsapat nélkülözni kényszerült magyar játékosát az összecsapás jelentős részében; a Lynx sajtófőnöke az MTI helyszíni tudósítójának elmondta, hogy nem sérülés, hanem betegség akadályozta Juhászt, akit a mérkőzés első felében néhány percre cserélt be a vezetőedző.

A harmadik játékrész végén még a házigazda Washington állt nyerésre, de a Minnesota fordított, és a nehezen kiharcolt győzelemmel folytatni tudta sikersorozatát: a legutóbbi 11 mérkőzéséből 10-et megnyert. A Lynx legeredeményesebb játékosa az olimpiai bajnok Napheesa Collier volt 19 ponttal és 12 lepattanóval, míg a Mysticsnél Brittney Sykes érte a legtöbb (13).

A Minnesota a 12 csapatos bajnokságban a második helyen áll, és már biztossá tette helyét a rájátszásban. A WNBA alapszakaszában még öt meccs vár a minneapolisi gárdára.

A vasárnapi mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Cheryl Reeve vezetőedző úgy értékelt, hogy csapatánál egyfajta „rossz szokás”, hogy több esetben hagyja az ellenfelet előnybe kerülni, és ettől szeretnének megszabadulni. Emlékeztetett arra, hogy nemcsak a Washington dominált ellenük a meccs első felében, hanem az előző összecsapáson az Indiana Fever is képes volt irányítani a játékot eleinte.

A sajtótájékoztató során többször megemlítette, hogy Juhász Dorka kiesése miatt a mérkőzés közben kellett gondoskodnia a pótlásáról. Arra a kérdésre, hol látja a magyar csapattag helyét, elmondta: rendkívül érett játékos, aki ezt már a tavalyi, első szezonjában is bizonyította. Megjegyezte, hogy az első évben nem könnyű olyan módon bekapcsolódni egy csapat játékába, ahogyan azt a magyar játékos tette.

Reeve az MTI-nek arra a kérdésére, hogy a közelmúltbeli olimpiai bajnoki cím megszerzése után nehéz volt-e visszaszokni a „hétköznapokba”, úgy fogalmazott: gyakorlatilag ideje sem volt arra, hogy azon gondolkodjon, elfáradt-e, pihenő pedig szóba se jöhetett, hiszen augusztus 12-én hétfőn éjszaka érkezett vissza Minneapolisba, és három nappal később már mérkőzésük volt a Lynxszel.

Hozzátette, hogy a klubcsapat edzéseit Párizsból is követte.

A pályája csúcsának nevezte, hogy olimpiai aranyig vezethette az Egyesült Államok válogatottját, és megjegyezte, hogy az amerikai bajnoki cím is hasonló örömmel töltené el.

(MTI)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik