WNBA: Juhász Dorkáék legyőzték a Chicagót

Vágólapra másolva!
2024.09.02. 12:29
Washington Mystics v Minnesota Lynx
Juhász Dorka (Fotó: Getty Images, archív)
Juhász Dorka csapata, a Minnesota Lynx 79–74-re legyőzte a vendég Chicago Sky együttesét az észak-amerikai női profi kosárlabda-bajnokság (WNBA) vasárnapi játéknapján.

A liga honlapja szerint a magyar játékos ezúttal kezdőként lépett pályára, 30 percet játszott, hat pontot, hat lepattanót és négy gólpasszt ért el. Az NB I-ben ezüstérmes Serco Uni Győr kanadai légiósa, Bridget Carleton szintén kezdő volt, és 34 perc alatt nyolc pontot, öt lepattanót és három gólpasszt jegyzett. 

A minneapolisi együttes 24 győzelemmel és kilenc vereséggel vezeti a Nyugati főcsoportot, összességében pedig a harmadik legjobb mérleggel rendelkezik a ligában.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik