Amerikai futball: hosszú idő után lép pályára a magyar U19-es válogatott

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2024.10.30. 17:50
Nyolc év után vív újra meccset a magyar U19-es amerikaifutball-válogatott (Fotó: MAFSZ Utánpótlás)
November 23-án, 13 órától a Kincsem Parkban hosszú idő után lép pályára a magyar U19-es amerikaifutball-válogatott, amely a dán Elite Prospect Academy csapatával vív felkészülési mérkőzést.

Nyolc év után újra meccshelyzetben mutathatja meg tudását a magyar U19-es amerikaifutball-válogatott, amely november 23-án a Kincsem Parkban csap össze a dán Elite Prospect Academyvel a jövő nemzedéke számára életre hívott Future Bowl-mérkőzésen.

A mieink célja a mérkőzéssel, hogy megtegyék egy hároméves program első lépéseit, épp ezért szeptember elején 77 tehetséges játékos kapott meghívót az U19-es nemzeti csapatba, amely összesen három edzőtáboron vesz részt, s két részletben szűkül a keret arra a 45 főre, akik összecsapnak a dánokkal.

A győzelem mellett kiemelten fontos a csapat számára, hogy a játékosok minél jobban összecsiszolódjanak, és a fegyelmezetten elvégzett munka gyümölcseként legyőzzék az északi riválist.

 

Legfrissebb hírek

Az NFL-t 2029-ig a Network4 adja, exkluzív közvetítéssel érkezik az 59. Super Bowl

Amerikai sportok
2025.02.04. 15:24

Amerikából jöttem: a védelem nyer Super Bowlt? Felvezető Kovács Sándor „Sankóval”

Amerikai sportok
2025.01.31. 16:18

A Chiefs újabb drámai meccsen nyert a Bills ellen – triplázás kapujában a Kansas City!

Amerikai sportok
2025.01.27. 05:28

Új éra a Chicago Bearsnél: a csoportriválistól érkezik a támadóguru vezetőedzőnek

Amerikai sportok
2025.01.20. 23:25

Kilencven éve született Elvis Presley, a tojáslabdás bálvány

Amerikai sportok
2025.01.08. 07:32

New Yorkban és Karolinában megbukott, majd Minnesotában sokkolta a világot – Sam Darnold története

Amerikai sportok
2025.01.06. 19:33

NFL: a Giants keresztülhúzta a Colts rájátszásról szőtt álmait, hatalmas pofont kapott a Cowboys és a Jets

Amerikai sportok
2024.12.29. 23:30

Jövőre Berlinben is lesz mérkőzés az NFL-alapszakaszban

Amerikai sportok
2024.12.11. 18:34
Ezek is érdekelhetik