NFL: Davante Adams a New York Jetsben folytatja – hivatalos

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2024.10.15. 18:55
Davante Adams (Fotó: Getty Images)
Az NFL-ben szereplő New York Jets megegyezett a Las Vegas Raidersszel Davante Adams elcseréléséről.

Már jó ideje lehetett pletykákat hallani azzal kapcsolatban, hogy Davante Adams elvágyódik Las Vegasból, ami egyáltalán nem meglepő: a Raiders az elmúlt két idényt egyaránt negatív mérleggel zárta, s a 2024-es szezonban is csalódást keltő, 2–4-gyel áll hat forduló után. 

Magyar idő szerint kedd délután biztossá vált, hogy a sztárelkapó a New York Jetsben folytatja. A csapatválasztás nem véletlen, hiszen a cserének köszönhetően Adams azzal az Aaron Rodgersszel játszhat újra együtt, akit igencsak jól ismer a Green Bay Packersből.  

A Jetsnek egyébként is nagy szüksége volt Adamsre, az elmúlt hat meccsen ugyanis finoman szólva sem volt tökéletes az összhang Rodgers és az elkapói között – a Buffalo Bills elleni vereség után például a kamerák előtt kritizálta Mike Williamst az irányító.

A ligával kapcsolatban mindig jól értesült Adam Schefter arról számolt be a hivatalos Facebook-oldalán, hogy a Jets egy harmadik körös draftcéduláért szerezte meg Adamst, de ez második körre alakul, ha az alábbiak közül legalább az egyik teljesül: 
– az elkapó bekerül az Év csapatába
– játszik az AFC-döntőben vagy a Super Bowlban.

A New York Jets hat kör után 2–4-es mérleggel az AFC Keleti csoportjának a második helyén áll, hétvégén a Pittsburgh Steelers otthonában lép pályára. 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik