NHL: 11 gólos meccsen nyert a Penguins, továbbra is nyeretlen az Avalanche

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.10.17. 08:03
Nagy csatában nyert a Penguins (Fotó: Getty images)
Négy mérkőzést rendeztek az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) magyar idő szerint csütörtök hajnali játékapján.

A Buffalo Sabres kétgólos előnybe került Pittsburghben az első harmadban, de a Penguins összekapta magát és Drew O'Connor vezérletével kiegyenlített a második játékrészben. A harmadik harmad további négy gólt hozott, de a felek nem tudták döntésre vinni a dolgot, így jött a ráadás. A hosszabbításban sokáig nem esett gól, de Sidney Crosby (aki a meccsen az NHL történetében tizedikként érte el a 1600 pontos határt) közelről bevágott ziccere végül hazai győzelmet hozott. A meccs másik főszereplője Jegvenyij Malkin volt, aki megszerezte pályafutása 500. gólját a ligában.

Két harmad után már 5–0-ra vezetett a Toronto Maple Leafs kaliforniai ellenfele ellen. A Los Angeles Kings a meccs végjátékában ugyan összekapta magát, de ez már csak az eredmény kozmetikázására volt elég.

Végig vezetve nyert Coloradóban a Boston Bruins, amely így továbbra is rájátszást érő helyen áll a tabellán. Az Avalanche nem játszott rosszul, de veresége azt jelenti, hogy még mindig nyeretlen a jelenlegi évadban. 

Fordulatos meccsen nyert az Anaheim Ducks, amely az első harmad végén hátrányban volt az újonc Utah ellen. A kaliforniaiak a második játékrészben fordítottak, de az utolsó harmadot a vendégek kezdték jobban, s a meccsen másodszor is megszerezték a vezetést. A Ducks részéről az egyébként két gólt szerző Pavel Mintyukov mentette hosszabbításra a meccset, majd jött a ráadásban Leo Carlsson, s megnyerte a meccset Greg Cronin csapatának.

NHL
ALAPSZAKASZ
Pittsburgh Penguins–Buffalo Sabres 6–5 – hosszabbítás után
Toronto Maple Leafs–Los Angeles Kings 6–2
Colorado Avalanche–Boston Bruins 3–5
Anaheim Ducks–Utah Hockey Club 5–4

 

Legfrissebb hírek

Remekül, góllal és gólpasszal mutatkozott be a Montreal orosz tinédzsere

Amerikai sportok
Tegnap, 7:54

NHL: Ovecskin góllal tért vissza, de a Washington ismét kikapott a Columbustól

Amerikai sportok
2025.04.14. 07:14

Ovecskin nélkül kapott nagy verést a Washington

Amerikai sportok
2025.04.13. 07:37

Pinto duplázott, a Senators nyerte meg az NHL kanadai rangadóját

Amerikai sportok
2025.04.12. 10:46

Washingtonban előbb Ovecskint, majd a keleti első hely megszerzését ünnepelték

Amerikai sportok
2025.04.11. 08:09

Féktelen Minnesota – 15 gólos őrületet nyert meg a Wild a Sharks ellen

Amerikai sportok
2025.04.10. 07:48

NHL-történelmet írt a Canucks

Amerikai sportok
2025.04.09. 08:00

A Winnipeg lezárta a St. Louis nagy sorozatát, és közben klubrekordot állított fel az NHL-ben

Amerikai sportok
2025.04.08. 07:25
Ezek is érdekelhetik