„A futball nagyban hasonlít az élethez abban, hogy megtanít arra, hogy a munka, az áldozathozatal, a kitartás, a versenyszellem, az önzetlenség és a tekintély tisztelete az az ár, amit mindannyiunknak meg kell fizetnie ahhoz, hogy elérjünk a célunkat.”
RÖVID JÁTÉKOSKARRIER
Vince Lombardi 1913-ban született Olaszországból bevándorló szülei első gyermekeként. Középiskolában papnak készült, ez idő alatt a helyi baseball- és kosárlabdacsapat tagja is volt, azonban atletikussága és látása miatt nem igazán tudott kibontakozni. Két év után másik gimnáziumba került, ahol már nagyobb hangsúlyba került az amerikai futball.
1933-ban ösztöndíjat kapott a bronxi Fordham Egyetemen, ahol Jim Crowley edző alatt fullbackből falember lett, egyike volt a „hét gránittömb” elnevezésű legendás támadófalnak. Érettségi után próbált félprofi játékosként helytállni, emellett adósságbehajtóként dolgozott, de segített apja hentesüzletében is, eközben beiratkozott a jogi karra, de ez sem vált be.
Korábbi fordhami csapattársa segítségével egy katolikus gimnáziumba kapott edzői munkát, emellett 26 évesen kémiát, latint és fizikát tanított. 1942-ben már főedző volt, a St. Cecilia egy évvel később az ország legmagasabban rangsorolt gimnáziuma lett. Lombardi 32 mérkőzéses veretlen sorozatot ért el csapatával, ezt követően két évet alma máterénél, a Fordham Egyetemen töltötte, innen került az amerikai katonai akadémiára, a West Pointra, ami nagy hatással volt edzői filozófiájára. Az eddig is fontos kitartó, következetes, katonai szigorral végzett munka még inkább felértékelődött.
„A győzelem nem csak egyszeri dolog, hanem állandó. Nem egyszer-egyszer győzöl... nem egyszer-egyszer teszed jól a dolgodat... mindig jól kell teljesíteni. A győzelem szokás.”
SZÁRNYBONTOGATÁSOK AZ NFL-BEN
Az Armynál egyre nagyobb hatást gyakorolt, ennek következtében a csapat egyre sikeresebb lett. Öt évvel később a New York segédedzőjeként folytatta. 41 évesen kezdte NFL karrierjét, a 3–9-es mérlegű Giantsből három évvel később bajnokot faragott. Lombardi támadókoordinátorként, a később a Dallas Cowboys vezetőedzőjeként legendává vált Tom Landry védőkoordinátorként tevékenykedett olyan sikeresen, hogy a főedző, Jim Lee Howell így viccesen ezt mondogatta: „nekem csak annyi volt a dolgom, hogy biztosítsam, elég levegő van a labdákban.” Lombradi főedző akart lenni, több csapathoz is bejelentkezett, de sehonnan sem kapott választ, úgy gondolta, olasz származása miatt.
Az 1958-as Green Bay Packers hat későbbi Hall of Fame-játékossal a keretben a klub történelmének legrosszabb mérlegével (1–10–1) zárt. Érthetően a játékosoktól kezdve a részvényeseken át a szurkolókig mindenki elkeseredett, olyannyira, hogy még a wisconsiniak pénzügyi helyzete is veszélybe került. Ebben az állapotban nevezték ki a klub vezetőedzőjének és általános igazgatójának Vince Lombardit, aki teljes kontrollt szerzett a közösségi tulajdonú franchise futballrészlege felett. „Szeretném, ha megértenék, hogy én vagyok itt az egyedüli parancsnok” – mondta a bizottságnak érkezésekor.
Kemény, katonai hozzáállása a játékosokra is kiterjedt, már az első edzőtáborban szigorú szabályokat vezetett be. „Soha nem voltam vesztes csapatban, uraim, és most sem áll szándékomban elkezdeni!” – jelentette ki rögtön az elején. A Packers hét győzelemmel és öt vereséggel zárta első idényét, az újonc Lombardit az év vezetőedzőjének választották. Fáradozásait a szurkolók is értékelték, és az 1960-as idényre az összes hazai mérkőzésjegy elkelt, ahogy azóta minden évben.
Egy szervezet eredményei az egyes személyek együttes erőfeszítéseinek eredményei.
LEGENDA STÁTUSZ A PACKERSBEN ÉS AZ NFL-BEN
Lombardi második évében, 1960-ban a Packers megnyerte a Nyugati Konferenciát, amire előtte 16 évig nem volt példa. Lombardi ennek a sikernek és jól ismert vallási meggyőződésének köszönhetően a „Pápa” becenevet kapta Green Bayben. A bajnoki döntőben azonban a Packers 17–13-as vereséget szenvedett az Eagles ellen. Miután a sajtó elhagyta az öltözőt, Lombardi csak ennyit mondott játékosainak: „Ez soha többé nem fog megtörténni, soha többé nem kaptok ki döntőben.” És így is lett...
Az 1960-as években még több csapatnál volt bőrszín alapján előítélet. Lombardi ebben is megelőzte korát, nem a bőrszínt nézte, hanem a legtehetségesebb játékosokat kereste. „A játékosaimat nem feketéknek vagy fehéreknek, hanem Packers-zöldeknek tekintem.” Amikor Lombardi a csatlakozott a Green Bayhez, mindössze egy színes bőrű játékosuk volt, 1967-re 13-ra emelkedett a számuk. Már az első edzőtábor során kijelentette, ha bármelyik játékos az előítélet jelét mutatja, akkor kirúgják a csapatból, de a helyi üzleteknek is üzent, hogy egyformán bánjanak a játékosokkal, különben tiltólistára kerülnek. A Packers egyedüliként az NFL-ben idegenben csak olyan helyen szállt meg, ahol minden játékost fogadtak. Ezt a mentalitását a Redskinshez is magával vitte, az ő közreműködésének köszönhetően Bobby Mitchell lett az első afroamerikai játékos, aki NFL csapat vezetői pozíciójában munkát kapott. |
Ezt követően a Packers sorozatban kilenc rájátszásmérkőzést nyert, ami egészen Bill Belichickig (2002 és 2006) rekord volt. A következő két évben a Packers volt a bajnok, mind a kétszer Lombardi korábbi munkaadóját, a Giantset felülmúlva (először 37–0, aztán 16–7). A második bajnoki cím után John F. Kennedy elnök megkérdezte Lombardit, hogy visszamenne-e az Armyhoz, de elég egyértelmű visszautasítást kapott.
Lombardi 105–35–6-os mérleggel zárta edzői karrierjét, sosem volt edzőként vesztes idénye (kevesebb győzelem, mint vereség). A Packersnél töltött hét idénye alatt hat döntőt játszott, melyből ötöt megnyert, hármat – 1965 és 1967 között – sorozatban, melyhez hasonlóra most a Kansas City Chiefs készül. Az utolsó két bajnoki cím az első és a második Super Bowl volt, sorozatban három SB-győzelem Mahomeséknak sikerülhet először.
1967-ben Green Bay adott otthont az NFL döntőjének, amelyben a Packers a Cowboys ellen mérkőzött meg. A wisconsini pálya fűtésrendszere nem működött – egyesek szerint Lombardi kapcsoltatta ki – a találkozón, amelyen így mínusz 25 Celsius fokos hőmérséklet uralkodott. Az azóta Ice Bowlnak becézett meccsen olyan hideg volt, hogy a bírók nem tudták használni a sípokat, mert a szájukhoz fagyott. Frank Gifford, a mérkőzést közvetítő CBS kommentátora is a hideggel viccelődött, „megyek és harapok egyet a kávémból”. A találkozót 21–17-re a Packers nyerte meg, s bejutott a II. Super Bowlba. A második Super Bowl után Lombardi lemondott a vezetőedzői posztjáról és általános igazgatóként folytatta. A következő évben Phil Bengtson irányította Packers 6–7–1-es mérleggel végzett. |
A sikeres ember és mások között nem az erő vagy a tudás hiánya, hanem az akarat hiánya a különbség.
BEFEJEZETLEN FŐVÁROSI PROJEKT
1969. februárjában Lomardi elvállalta az akkor még Washington Redskins vezetőedzői és alelnöki pozícióját. Első évében 7–5–2-es mérleget ért el, 14 év után ez volt a franchise első győztes szezonja, az 1970-es szezon kezdete előtt 57 éves korában évek óta tartó rákos megbetegedés következtében elhunyt, de neki tulajdonították a fővárosiak sikerét, akiknek ezt követően egy évtizeden át nem volt negatív mérlegük.
A győztesek sosem adják fel, és akik feladják, sosem nyernek.
AZ EMLÉKEZETE: A VINCE LOMBARDI-TRÓFEA
A Super Bowlok kezdetén Pete Rozelle, az NFL akkori vezetője a Tiffany & Co. luxusékszermárka vezérigazgatójával, Oscar Riednerrel ebédelve hozta létre a trófea ötletét és kinézetének tervezetét. Az 1967-es SB-ban már a manapság is ismert három oldalú állványon álló labda alakú trófeát nyerte meg a Vince Lombardi vezette Green Bay. A sikeredző 1970-es halála után Vince Lombardi-trófeának nevezték el a díjat, amelyet először a V. Super Bowlon diadalmaskodó Baltimore Colts emelhetett a magasba.
Az NHL-lel ellentétben a Lombardi-trófeából minden évben újat gyártanak. Az 56 centiméter magas, 3.2 kilogram súlyú sterling ezüstből készült trófeának talapzatán az NFL lógója látható, továbbá a Super Bowl sorszámát is rágravírozzák római számokkal. A trófeát tehát a győztes csapat megtartja, kisebb másolatokat pedig a győztes csapat minden egyes tagja kap.
Élt: 1913. június 11. – 1970. szeptember 3. |