NBA: elsöprő roham a harmadik negyedben, a Knicks másodszor is nyert a Cavs ellen

A párharc első mérkőzésén a New York 22 pontos hátrányt dolgozott le az utolsó negyedben, és bár ezúttal is jobban kezdett a Cleveland, a nagyszünetben már a hazaiaknál volt az előny. Nagyon-nagyon más volt a forgatókönyv: a második félidő első két kosarát a Cavs szerezte, utána azonban átment leszámolásba a program. Az addig hallgatag Jalen Brunson triplája beakadt, és miközben a vendégek sorra hibázták el dobásaikat, a Knicks 18–0-s rohamot épített – és gyakorlatilag eldöntötte a meccset (71–53).
A folytatásban a Cavs be-benézett 10 pont alá, de érdemben nem tudta megközelíteni a mezőnyből sokkal hatékonyabban dobó házigazdát (51.8 százalék itt, 38.8 ott).
JOSH HART KARRIERJE LEGMAGASABB PONTSZÁMÁT ÉRTE EL PLAYOFFMECCSEN
A clevelandiek hagyták Josh Hartot kintről dobni, de elszámították magukat, a Knicks kiscsatára 11 triplakísérletéből ötöt csak-csak a helyére küldött, és 26-tal élete legmagasabb playoffbeli pontszámát érte el. Mikal Bridges 19 pontot, Karl-Anthony Towns 18 pontot és 13 lepattanót tett be a közösbe, míg Brunson, az első meccs hőse 19 ponttal zárt, és kiosztott 14 asszisztot is. Legutóbb Charlie Ward volt ennél is szolgálatkészebb Knicks-játékos, az ő 17 gólpasszos meccse az 1998-as rájátszásban került jegyzőkönyvbe.
Most remek passzban van a csapat, sorozatban a kilencedik playoffmeccsét nyerte meg – ennél hosszabb sorozatot (10) a Boston Celtics rakott össze 2024-ben, ami jó előjel, hiszen akkor a zöldek meg sem álltak a bajnoki címig.
JALEN BRUNSON 14 ASSZISZTOT IS OSZTOTT 19 PONTJA MELLÉ
Donovan Mitchell 26, James Harden 18 pontot szerzett a Clevelandben, amely, akárcsak az előző körben, megint 0–2-ről kezdheti párharca hazai részét. A harmadik meccs szombaton lesz.
NBA, RÁJÁTSZÁS
KELETI FŐCSOPORT, DÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
New York Knicks–Cleveland Cavaliers 109–93 (24–27, 29–22, 32–21, 24–23)
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–0 a New York javára









