NHL: MacKinnon nagy napja – négy ponttal segítette fordítani a Coloradót

Colorado–Pittsburgh 5–2. Az előző öt meccséből négyet elvesztő Penguins jól kezdett, a kilencedik percben gyors egymásutánban két gólt is berámolt, ám a kétgólos előny a második harmad végére kétgólos hátrányba fordult, és az „egy győzelem, egy vereség” ritmusban haladó hazaiak meg is nyerték a meccset. Nathan MacKinnon egy góllal és három assziszttal vitte a prímet a coloradóiaknál, Artturi Lehkonen két gólt ütött, Martin Necas három, Cale Makar két gól előkészítésében játszott szerepet, míg Mackenzie Blackwood 29 védéssel támasztotta meg a csapatot.
Anaheim–Boston 2–4. Két harmad után úgy tűnt, az Anaheim két vereség után ezúttal képes lesz élni a hazai pálya előnyével, vezetett 2–1-re, azonban jött a fordulat: a záró játékrész első felében öt perc leforgása alatt David Pastrnák és Elias Lindholm is gólra váltott egy-egy emberelőnyt, majd a hajrában Matthew Poitras is betalált egy szép bostoni ellencsapás végén. A Bruins sorozatban a negyedik győzelmét könyvelte el, a tartaléksorból előlépő kapusnak, a 25 lövést hárító Michael DiPietrónak ez volt az első sikere az NHL-ben.
NHL, ALAPSZAKASZ
Colorado Avalanche–Pittsburgh Penguins 5–2
Anaheim Ducks–Boston Bruins 2–4








