Radnóti Dániel lubickolt a mély vízben

BORSOS LÁSZLÓBORSOS LÁSZLÓ
2026.10.17. 07:42
null
Habár a Plzen elleni Európa-liga-mérkőzés előtt az izgalom sokáig nem hagyta elaludni a Ferencváros ifjú kapusát, Radnóti Dánielt, a futballcsata hevében igencsak éber volt, és bravúros védéseivel sokat tett a győzelemért (FOTÓ: ÁRVAI KÁROLY)
Másfél órán át forgolódott az ágyában a Viktoria Plzen elleni Európa-liga-mérkőzés előtt Radnóti Dániel, aki a fiatalszabálynak köszönhetően váratlanul a Ferencváros kezdőcsapatában találta magát – a jó teljesítménnyel kirukkoló húszéves kapus lapunknak elmondta, hogyan élte meg pályafutása eddigi legnagyobb lehetőségét.

NEM KÖVETKEZETT Radnóti Dániel eddigi pályafutásából, hogy csütörtök este ő védi a Viktoria Plzen ellen 2–1-re megnyert Európa-liga-mérkőzésen a Ferencváros kapuját. A 2006. október 1-jén született kapus Kecskeméten kezdett futballozni, a KTE-ben pallérozódott, mígnem 2021 augusztusában a Ferencvároshoz igazolt. Csaknem négy esztendeje kötötte meg első profi megállapodását a zöld-fehérekkel, 2024 novemberében pedig Varga Ádámmal együtt szerződést hosszabbított.

Radnóti Dániel óriási lépést tett: sem NB I-es, sem pedig Magyar Kupa-mérkőzésen nem védett, ellenben csütörtökön Európa-liga-összecsapáson állhatott a gólvonal elé (FOTÓ: ÁRVAI KÁROLY)

A felnőttfutballba lépve a Fradi tartalékcsapatában bizonyított, később a Soroksárnál jutott lehetőséghez az NB II-ben. Az előző évadban tizenkét másodosztályú találkozón szerepelt, a mostaniban a csehek elleni összecsapásig három alkalommal állt a kapuban. A Ferencváros első csapatában korábban csupán egyszer, a Békéscsaba ellen 4–0-ra megnyert, 2025. október 29-én rendezett Magyar Kupa-mérkőzésen játszott, így aztán különösen nagy ugrásnak számított az Európa-ligás bemutatkozása – már csak azért is, mert tavaly kötőszöveti problémák miatt lemaradt a spanyolországi edzőtáborról, meg is kellett operálni. A csapatorvos Reha Gábornál azonban jó kezekben volt, ennek is köszönhető, hogy féléves kihagyás után bemutatkozhatott az Európa-ligában.

Hogy miért éppen ő kapott lehetőséget a Viktoria Plzen ellen, arra Balogh Tamás kapusedző adott egyértelmű magyarázatot a találkozó előtt. „A fiatalszabály az egyetlenegy oka, azt szeretnénk tartani” – fogalmazott a szakember, majd hozzátette, hogy a bajnokságban döcögő Ferencváros az Európa-ligában igyekszik minél több fiatalpercre szert tenni.

Nézzük, ez a fiatalszabályos részlet mit jelenthet: az MLSZ által szervezett, lapunk részvételével zajló szeptemberi háttérbeszélgetésen elhangzott, hogy az FTC mintegy 1.2–1.4 milliárd forintban részesült a csapat szereplése, valamint a magyar- és a fiatalszabály teljesítése után, és ugyanezt a bevételt érhetik el, ha sikeres szereplés mellett ebben az évadban is megfelelnek a kritériumoknak

„Kedden már pedzegették, lehet, én gyűjtöm majd a fiatalperceket, de szerdán tudtam meg, hogy biztosan védek – mondta a Nemzeti Sportnak Radnóti Dániel. – Talán éppen az volt a kulcs, hogy kevés időm maradt túlgondolni a helyzetet, de egyébként sem vagyok az a típus, aki hajlamos a túlzott aggodalomra. Úgy érzem, jól kezeltem a nyomást, sikerült megélnem a pillanatot, élveztem a mérkőzést.”

Azért a húszéves kapus nyugalma sem volt rendíthetetlen: a meccset megelőző este másfél órán keresztül forgolódott az ágyában, miközben azon járt az esze, mi vár rá a Groupama Arénában

„Természetesen kaptam tanácsokat Balogh Tamás kapusedzőtől és Dibusz Dénestől is. Azt mondták, élvezzem a játékot, és mivel ez lesz az első ilyen mérkőzésem, ne akarjak semmi extrát csinálni: építsem fel magam a biztos megoldásokból, aztán úgyis jönnek a bravúrok. A meccs napján inkább izgatottságot éreztem, alig vártam, hogy kimehessünk melegíteni, és elkezdődjön a mérkőzés. Utólag mondhatom, sikerült kizárnom a külső tényezőket.”

A kapuban állva nagy hatással volt rá a szurkolók hangereje. Kapusként a társak irányítása is a feladatai közé tartozott, amit csaknem tizenhét ezer néző előtt kellett megoldania.

„Elképesztő érzés volt, hogy a B-közép közvetlenül mögöttem tombolt. Talán a második félidőt még jobban élveztem, mert akkor már szemből is láthattam a drukkereket. A kommunikáció egészen más volt, mint egy NB II-es meccsen, ahol sokkal kevesebb a néző. Nem tudtam annyi instrukciót átadni a védőknek, mint szerettem volna, de a veszélyes helyzeteknél jól kommunikáltunk. A védelem nagyszerűen helytállt, sokat segítettek a társak.”

A Ferencváros egyik legmegbízhatóbb játékosa a nemzetközi kupaporondon Kristoffer Zachariassen, aki nyolcvan mérkőzésen 21 gólt szerzett és 14 gólpasszt adott, azaz találkozónként átlagosan 0.44 gólban vállalt szerepet. Az Európa-liga-selejtezőben elképesztő módon termelt, nyolc meccsen három gól és öt gólpassz volt a mérlege, de a ligaszakaszban sem fogja vissza magát, két mérkőzésen három találatot és egy gólpasszt jegyez. Az idényben két meccset is ő döntött el: a Trabzonspor otthonában az ő villanásával nyert a Fradi, csütörtökön pedig a duplája jelentette a Viktoria Plzen vesztét.
Majdnem minden második nemzetközi meccsen villan Kristoffer Zachariassen

 

Nyolc győzelmével a Ferencváros jelenleg az európai kupasorozatok legeredményesebb csapata az idényben a selejtezőket és az alapszakaszt is figyelembe véve. A magyar rekordbajnok pazar nemzetközi szereplése a továbbjutási esélyeken is meglátszik: a Football Meets Data adatelemző portál szimulációi alapján 96.2 százalék a valószínűsége annak, hogy a Borbély Balázs edzette csapat az Európa-liga első 24 helyezettje között zár, míg az első nyolcba kerülésnek 31.1 százalék a valószínűsége. Az FTC várható pontszáma a szuperszámítógép szerint 13.9, amivel a tizedik helyen végezhet. A nyolcaddöntőbe jutás valószínűsége 58.1, a negyeddöntőé 18.2, az elődöntőé 5.3 százalék, míg a döntőbe kerülésre 1.5 százalék az esélye.
A szuperszámítógép szerint tizedikként jut tovább a Fradi

Teljesítménye miatt nem kell szégyenkeznie: a kapuját eltaláló hét lövésből hatot hárított, a hajrában kapott gólról nem tehetett.

„Kapusszemmel nehéz mérkőzés volt, mert viszonylag kevés védenivalóm akadt, ennek ellenére folyamatosan meccsben kellett tartanom magam. Úgy érzem, ez sikerült, az első félidőben ráadásul jött egy labda, amit a léc alól kellett kitolnom, és ez jót tett az önbizalmamnak. Előzetesen elemeztük a Plzent, tudtuk, kikre kell különösen figyelnünk. A belső védőink remekül megoldották a feladatukat, nagyban nekik köszönhető, hogy viszonylag kevés alkalommal kellett közbeavatkoznom. Meg kell mondanom, bosszantott a kapott gól – a csatár berobbant a rövid oldalra, belekaptam a megcsúsztatott labdába, ám a hosszú oldalon jött a másik cseh játékos, aki bekotorta. Persze ezen már nem érdemes keseregni, legközelebb talán sikerül megakadályoznom, hogy ilyen helyzetből gólt kapjunk.”

Hogy a Viktoria Plzen elleni bemutatkozást újabb mérkőzések követik-e a közeljövőben, egyelőre nem tudni. Radnóti Dániel a nemzetközi kupagyőzelem után sem szeretett volna messzemenő következtetéseket levonni, noha a Ferencvárosnak a fiatalszabály miatt a folytatásban is érdeke lehet a húszéves kapus szerepeltetése.

„Egyelőre nem esett szó arról, hogy a Kisvárda ellen is védek-e. Nem szeretek a jövőn agyalni, inkább megélem a pillanatot. Ugyanúgy dolgozom tovább, ahogyan eddig, számomra ez a legfontosabb. Ha vasárnap Soroksáron kell játszanom, az NB II-ben teszek meg mindent a csapatért, ha pedig újra a Ferencvárosban kapok lehetőséget, ugyanazzal az elszántsággal állok bele a munkába.”

A magyar és a nemzetközi futballban is találunk példát arra, hogy valaki Radnóti Dánielhez hasonlóan váratlanul ugrik ki az árnyékból a fényre, és alsóbb osztályú csapatból vagy tartalékegyüttesből hirtelen nemzetközi mérkőzésen találja magát. Szalai Ádám 2009. február 11-én az Izrael ellen idegenben 1–0-ra elveszített felkészülési mérkőzésen mutatkozott be a válogatottban, Erwin Koeman a 84. percben küldte pályára Szélesi Zoltán helyett. Ekkor a Real Madrid Castillában, vagyis a királyiak fiókcsapatában, a spanyol harmadosztályban futballozott, élvonalbeli bajnoki tapasztalat nélkül. A Real első együttesében a bajnokságban és a BL-ben sem játszott. A meghívása ugyanakkor indokolható volt, hiszen 13 góllal vezette a harmadosztály góllövőlistáját, és a Real a BL-keretébe is benevezte, még ha pályára nem is küldte. Kleinheisler László 2015. november 12-én a válogatott újoncaként a góljával eldöntötte Oslóban a Norvégia elleni Eb-pótselejtező első felvonását. Bár neki ekkor már volt NB I-es tapasztalata, sőt bajnoki címe is a Videotonnal, fegyelmi okokból hosszú ideje már a Vidi NB III-as csapatának a keretéhez tartozott. Mint ismert: szóba sem jött volna a neve, ha az U21-es nemzeti csapat telki edzésén ki nem szúrta volna a tehetségét Bernd Storck szövetségi kapitány segítője, Andreas Möller. Klein­heisler így a korosztályos helyett a felnőttválogatottban léphetett pályára – a következő évben már az Eb-n is. Hogy nemzetközi példát is hozzunk a közelmúltból: az angol Marcus Rashford pályafutása a felnőttek között úgy kezdődött 2016. február 25-én, hogy a Midtjylland elleni Európa-liga-visszavágóra készülő Manchester United keretében Anthony Martial megsérült a bemelegítés során. Louis van Gaal vezetőedző így az addig a felnőttcsapatban egyszer sem szereplő akadémistát állította a kezdőbe, Rashford pedig a 63. és a 75. percben betalált, a United 5–1-re nyert, és 6–3-as összesítéssel továbbjutott. Három nappal később az Arsenal ellen a Premier League-ben is bemutatkozott – szintén két góllal. Azóta már 78-szoros válogatott. (B. Z.)
Szalai Ádám, Kleinheisler László és Marcus Rashford is hirtelen került mély vízbe

 

 

 

Legfrissebb hírek

Az FTC hazai pályán, a Balatonfüred idegenben nyert a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
13 órája

Második meccsét is simán megnyerte a Ferencváros a Fekete-tenger-kupán

Vízilabda
14 órája

Az Újpest három meccse gólt sem lőtt a PAFC-nak; a Fradi még sosem kapott ki Kisvárdán

Labdarúgó NB I
19 órája

A cseh szakíró szerint Toon Raemaekers és Mariano Gómez valóságos erőgép

Európa-liga
20 órája

Olvasóink szerint Zachariassen után Mariano Gómez volt a Fradi legjobbja a Plzen ellen

Európa-liga
22 órája

Túl sok labdavesztés a Plzentől – a cseh lapok szerint a Ferencváros letámadása volt a kulcs

Európa-liga
Tegnap, 8:00

Borbély Balázs: Saját butaságainkból csináltunk drámát!

Európa-liga
2026.10.15. 23:45

Második meccsét is megnyerte a Fradi az El alapszakaszában; José Mourinho: A macska elbújik, de kilóg a farka…

E-újság
2026.10.15. 23:39