Nicolas Anelka megszerezte első gólját a Chelsea játékosaként

Vágólapra másolva!
2008.01.26. 20:35
A Chelsea, ha nagy nehézségek árán is, de bejutott az FA-kupa ötödik fordulójába, miután a Wigan otthonában sikerült kiharcolniuk a továbbjutást. Nicolas Anelka első Chelsea-mezben szerzett góljával szereztek vezetést a „kékek”, majd Shaun Wright-Phillips növelte a vezetést. Antoine Sibierski még beköszönt a végén, de csak szorosabbá tudta tenni a végeredményt.
Kirkland sem tudott Anelka (sárga mezben) útjába állni
Kirkland sem tudott Anelka (sárga mezben) útjába állni
Kirkland sem tudott Anelka (sárga mezben) útjába állni
Kirkland sem tudott Anelka (sárga mezben) útjába állni

A bajnoki tabellán elfoglalt helyezés alapján mindenképpen a Chelsea győzelmére lehetett számítani, a „kékek” ugyanis négy ponttal lemaradva a Manchester United és az Arsenal mögött álltak a harmadik helyen.

A Wigan Athletic a Premier League 17. helyén szerénykedik, és csak jobb gólkülönbségének köszönheti, hogy nem áll kieső pozícióban.

Az első 45 percben ez a különbség nem látszott a két csapat teljesítményén, hiszen mind a két gárda előtt adódtak lehetőségek a gólszerzésre, ám a támadók mindannyiszor pontatlanul céloztak.

Joe Cole lövése például csak centikkel suhant el a kapufa mellett, Nicolas Anelka pedig gyanús körülmények között esett el a 16-oson belül, a játékvezető azonban nem mutatott a büntetőpontra.

A második játékrészben nem változott a játék képe, de mégsem ért véget gól nélkül a találkozó: Juliano Belletti ívelt nagyszerűen Nicolas Anelka elé, aki tíz méterről, levegőből emelt a kivetődő kapus felett a hálóba.

Ez volt a francia csatár első gólja a londoniak színeiben, aki januárban igazolt a Stamford Bridge-re a Bolton Wanderers együttesétől.

A mérkőzés végén még egy gyors gólváltást követően módosult az eredmény: előbb Shaun Wright-Phillips duplázta meg a fővárosiak előnyét, majd Sibierski tette még pár percre szorossá az állást.

FA-KUPA

4. FORDULÓ
Wigan-Chelsea 1-2 (Sibierski 87., ill. Anelka 54., Wright-Phillips 82.)
Legfrissebb hírek

NB I: ilyenre még az előző évszázadban sem volt példa: sorozatban 17. derbijét nyerheti meg a Fradi!

Labdarúgó NB I
2024.08.16. 12:40

Eurofutball: török másodosztályú klub élére nevezték ki Nicolas Anelkát

Minden más foci
2024.01.25. 13:28

NB I: gólkirályjelöltje nélkül fogadja a Paks a Ferencvárost

Labdarúgó NB I
2023.02.01. 10:21

Nem sikerült Huszti fehérvári bemutatkozása, a Puskás Akadémia jutott tovább a kupában

Labdarúgó NB I
2022.10.19. 19:50

NB I: 2008 óta csak kétszer nyert a Újpest Fehérváron – jön a harmadik?

Labdarúgó NB I
2022.10.10. 16:24

NB I: csúszó kezdés és iksz a Puskás Akadémia–KTE-n

Labdarúgó NB I
2022.08.19. 22:43

Viharos mérkőzésen játszott döntetlent Felcsúton a Kecskemét

Labdarúgó NB I
2022.08.19. 19:46

NB I: torreádorból kedvenc – nagyot fordult a világ Holenderrel

Labdarúgó NB I
2022.08.19. 15:34
Ezek is érdekelhetik