Buzsákyék nagy lehetőséget szalasztottak el

Vágólapra másolva!
2011.04.23. 16:08
Címkék
Az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokság (Championship) 43. fordulójában a Buzsáky Ákost foglalkoztató Queens Park Rangers 2–2-es döntetlent játszott Cardiffban. A listavezető QPR nagy lehetőséget szalasztott el, győzelmével ugyanis biztossá tehette volna feljutását a Premier League-be.

A Cardiff kétszer is vezetéshez jutott a mérkőzésen, előbb Jay Bothroyd, majd Craig Bellamy juttatta előnyhöz a hazaiakat, a QPR azonban mindkétszer egyenlített, mégpedig egyaránt Adel Taarabt találatával.

A találkozó lefújása előtti pillanatokban nagy ziccert szalasztott el Buzsáky csapata: Taarabt lövése után a kipattanó Heidar Helguson elé került, aki közvetlen közelről az oldalhálóba bombázott.

Buzsáky Ákos a kispadról figyelhette a meccset, míg a walesi vendéglátóknál Gyepes Gábort nem nevezték az összecsapásra.

Az angol negyedosztályban (League Two) Kovács János alakulata, a Hereford hazai pályán 2–0-s vereséget szenvedett a feljutásért küzdő Shewsburytől. A magyar légiós a kispadról követhette figyelemmel a mérkőzést.

A Hull City is hasonló cipőben járt: már a harmadik percben megszerezte a vezetést hazai pályán a Middlesbrough ellen, azonban ezután sorozatban négy gólt kapott az első félidőben – Scott McDonald mesterhármast szerzett –, végül 4–2-re elveszítette a találkozót Halmosi Péter korábbi csapata.

Priskin Tamás csapata, a Swansea a Portsmouth otthonában játszott gólnélküli döntetlent, a magyar támadót nem nevezték a mérkőzésre.

A Millwall 4–0-ra kiütötte a Prestont, míg a Sheffield United 3–2-re legyőzte a Bristol City-t – mindkét csapat tíz emberrel fejezte be a találkozót.

A Watford egy korai góllal hazai pályán 1–0-ra legyőzte a Barnsley-t.

CHAMPIONSHIP
43. FORDULÓ
Cardiff–QPR 2–2
Derby County–Burnley
2–4
Portsmouth–Swansea0–0
Hull City–Middlesbrough
2–4
Millwall–Preston
4–0
Sheffield United–Bristol
3–2
Watford–Barnsley
1–0
AZ ÁLLÁS
1QPR432315567-2984
2Norwich432114877-5477
3Cardiff City4322101174-5076
4Reading431916873-4773
5Swansea432181459-4171
6Nottm Forest4317151158-4766
7Leeds4317151178-6866
8Burnley4318121363-5866
9Millwall4317131360-4464
10Hull City4316151250-4663
11Watford4316131474-6261
12Leicester City431791767-6660
13Ipswich Town431781857-5959
14Portsmouth4315111751-5756
15Bristol City431591955-6254
16Coventry4314111851-5453
17Middlesbrough4314111860-6753
18Barnsley4313121850-6251
19Derby County4313102055-6449
20Doncaster R4311131952-7546
21Crystal Palace4311112142-6544
22Scunthorpe Utd431252640-7941
23Preston NE439122250-7539
24Sheffield Utd431082539-7138

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik