Küzdelmes meccsen ikszelt a Pool a Tottenhammel

Vágólapra másolva!
2012.02.06. 20:57
Címkék
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 24. fordulójának záró mérkőzésén a Liverpool gól nélküli döntetlent játszott a Tottenhammel hazai pályán. Küzdelmes találkozót vívott a két együttes, melyet helyenként igen kemény összecsapások jellemeztek.

Sűrű köd uralkodott az Anfielden a mérkőzés előtt (Fotó: Action Images)
Sűrű köd uralkodott az Anfielden a mérkőzés előtt (Fotó: Action Images)

 

A mérkőzés előtt sűrű köd szállt le az Anfielden, ám ez nem veszélyeztette a találkozó megrendezését. Harry Redknapp, a Tottenham menedzsere nem tudott eljönni az összecsapásra, mivel magángépével műszaki problémák akadtak, így Londonban ragadt.

Hatalmas iramban kezdődött a találkozó, váltakozó játékkal. Mindkét csapat eljutott ellenfele kapujáig, ám nagyobb veszélyt nem jelentettek a helyzetek. A vendégeknél Emmanuel Adebayornak volt egy-két halovány kísérlete, ám Pepe Reina magabiztosan védett.

A hazaiak inkább átlövésekkel próbálták feltörni a Tottenham védelmét, Steven Gerrard és Craig Bellamy is jól futballozott, Bradley Friedelt azonban nem igazán sikerült megdolgoztatniuk a „vörösöknek”. A félidő végén az előrehúzódó Glen Johnson lőtt távolról, az amerikai kapus azonban lábbal hárított, így maradt a 0–0.

Küzdelmes mérkőzésen igazságos döntetlen született (Fotó: Action Images)
Küzdelmes mérkőzésen igazságos döntetlen született (Fotó: Action Images)

A fordulás után kissé paprikásabb lett a hangulat, a két csapat játékosai nem kímélték egymást. Előbb Gareth Bale kapott sárgát egy tömegjelenet után, majd a nyolcmeccses eltiltása után visszatérő Luis Suárez csereként beállva hasba rúgta Scott Parkert, amiért szintén villant a sárga. Néhány perccel később Martin Skrtel is besárgult.

A 85. percben Bale kapott remek labdát a csereként beálló Sahától, egy az egyben vihette Reinára, ám nem tudta eltekerni mellette a walesi, a spanyol kapus bravúrral hárított. Egy perccel később a Liverpool is gólt szerezhetett volna, Steven Gerrard szabadrúgását Suárez Bradley Friedel ölébe fejelte.

Végül maradt a 0–0, ami azt jelenti, hogy a Liverpool az Arsenal győzelme miatt visszacsúszott a hetedik helyre, míg a Tottenham maradt a harmadik, hátránya öt pont a második Manchester Uniteddel szemben.

PREMIER LEAGUE
24. FORDULÓ
Liverpool–Tottenham Hotspur 0–0
PERCRŐL PERCRE
94. perc: Véget ért a mérkőzés! Igazságos döntetlen született.
93. perc: Liverpool-szöglet után Johnson emelt középre, ám ott senki sem érkezett, így ezzel gyakorlatilag felszabadított.
90. perc: 4 perc lesz a hosszabbítás.
90. perc: Ismét Suárez került helyzetbe, ám a játékvezető kezezés miatt megállította a hazaiak akcióját.
88. perc: Az utolsó Spurs-csere: Kranjcar helyett Rose a pályán.
86. perc: Gerrard szabadrúgását Suárez fejelte kapura középen, ám egyenesen Friedel ölébe hullott a labda.
85. perc: Bale vihette egy az egyben Reinára, ám a spanyol kapus nagy bravúrral hárított. A meccs talán legnagyobb helyzete maradt ki.
82. perc: Gerrard középre csavart szabadrúgását Friedel ütötte ki, ám kifelé szabadrúgást fújt a játékvezető, mivel Skrtel megrúgta az amerikai kapust.
80. perc: Johnson ment el a bal oldalon Walker mellett, középre adását Carroll fejelte mellé, majd a Liverpool támadója szögletet reklamált hevesen, mindhiába.
78. perc: Erőlködik a Liverpool, de a felívelt labdákkal egyelőre nem tudja feltörni a Tottenham védelmét.
Bale-t kellett ápolni az oldalvonal mellett, a walesi szélső bal lába vérzett.
76. perc:Skrtel nyújtott lábbal érkezett és elrúgta a labdát és Bale lábát is, sárgát kapott.
74. perc: Hatalmas Pool-helyzet marad ki, mivel Gerrard középre adását Carroll vette át a tizenhatoson belül, majd mintegy 12 méterről csúnyán fölé durrantott.
73. perc: Ismét változtatott Kenny Dalglish: Bellamy helyett Stewart Downing állt be.
71. perc: Cserélt a Tottenham is: Adebayor helyett Louis Saha a pályán.
70. perc: Suárez gyorsan akcióba lendült, beállása után pár perccel sárgát kapott, amiért hasba rúgta Parkert.
Suárez mindkét olyan bajnokin, melyen csereként állt be (a Stoke City és az Arsenal ellen), gólt tudott szerezni.
67. perc: Friedel könnyedén védte Carroll fejesét.
66. perc: Dirk Kuytöt a nyolcmeccses eltiltása után visszatérő Luis Suárez váltotta
64. perc: Dirk Kuyt tört előre a jobb oldalon, majd két csel után visszagurított, az érkező Charlie Adam lövésébe beleálltak a vendégek.
A Liverpool eddigi szezonbeli bajnokijai közül (24) tíz 0–0-s első félidőt hozott.
60. perc: Assou-Ekotto szerelte Carrollt, majd a szögletet Agger fejelte mellé.
Luka Modric összes passza (36) az első félidőben társat talált.
56. perc: Modric bőrözte be Kellyt, majd középre adott, ahol senki sem érkezett, Bale azonban összeszedte a labdát a hosszún, majd a visszazáró Bellamy tisztázott.
54. perc: Aggerés Bale akaszkodott össze, majd Johnson is odavetette magát, végül a Tottenham szélsője kapott sárgát.
53. perc: Bale egy csel után húzott középre, majd mellé durrantott.
Luis Suárez elkezdett bemelegíteni.
49. perc: Bale okozott némi zavart a Pool védelmében a jobb oldalon, bedobás lett a jutalma, majd Adebayor ügyetlenkedése után kirúgás a hazaiaknak.
46. perc: Elkezdődött a második játékrész, egyik oldalon sem volt csere.
45+1. perc: Véget ért az első félidő, 0–0.
45+1. perc: Johnson húzódott előre a bal szélen, s megkínálta Friedelt, ám a Tottenham rutinos kapusa lábbal hárított.
44. perc: Walker némi szerencsével túljutott két hazai hátvéden, majd a tizenhatoson belülről lőtt, Agger azonban szögletre tisztázott.
42. perc: Walker jobb oldali beadását Bale már csak kitekert mozdulattal tudta kapura tenni, Reina így könnyedén hárított.
40. perc: Bellamy végezte el a szabadrúgást Parker szabálytalansága után, ám a sorfalba lőtt.
39. perc: Scott Parker kapott sárgát, miután ütemet tévesztve csúszott oda Gerrardnak.
37. perc: Bale és Skrtel csapott össze, melyből a sérülékeny walesi jött ki rosszabbul, közelebbről is megszemlélhette az egyik reklámtáblát.
33. perc: Gerrard szabadrúgását Agger fejelte vissza az alapvonalról, ám a vendégek takarítottak, majd Jay Spearing eresztett meg egy löketet távolról, mely nem sokkal kerülte el a bal felső sarkot.
31. perc: Charlie Adam tekert középre egy szabadrúgást, Dirk Kuyt érkezett és fejelt, ám a hazaiak támadója lesen tartózkodott.
29. perc: Bellamy gondolt egyet és elindult a bal oldalon, ám a Tottenham védői szigorúan, de szabályosan megállították.
28. perc: Kidolgozott Liverpool-támadás végén Kelly középre adását vágták ki a vendégek.
26. perc: Adebayor tűnt fel a hazaiak tizenhatosánál, ám a túlerő diadalmaskodott a togói csatárral szemben.
24. perc: Az utóbbi percekben a Liverpool térfelén folyt a játék, Adebayor fejesét aztán könnyedén fogta Reina.
A Liverpool átlagban több gólt szerzett mérkőzésenként Luis Suárez nélkül, mint akkor, amikor az uruguayi csatár a pályán volt.
19. perc: Letámadott a Liverpool, a Tottenham játékosai azonban higgadtan tartották meg a labdát.
17. perc: a Liverpool vezetett támadást a bal oldalon, Walker azonban szerelt és tisztázott.
14. perc: Szögletet végezhetett el a Tottenham, Adebayor fejelt középen, ám nem okozott veszélyt, a liverpooli védők takarítottak.
A közönségre nem lehet panasz, lelkesen buzdítják a hideggel is dacoló futballistákat.
12. perc: Egy macska futott be a pályára és körülnézett, majd elhagyta a játékteret, így folytatódhatott mérkőzés.
11. perc: Szépen hozta ki a labdát a Tottenham, majd Kranjcar beadása vágódott le Johnsonról.
Rangadóhoz méltóan óriási iramban kezdődött a mérkőzés.
7. perc: Szabadrúgáshoz jutott a Liverpool a Tottenham tizenhatosának előterében, Gerrard azonban a sorfalba bombázott.
5. perc: Carroll kapott remek kiugratást Gerrardtól, ám a visszazáró Dawson hátulról becsúszva megállította a támadást.
4. perc: a Pool kapuja előtt tartotta a labdát a Spurs, ám a hazai védők minden lövési kísérletet blokkoltak.
A meccset Fabio Capello, az angol válogatott szövetségi kapitánya a helyszínen tekinti meg.
1. perc: Elkezdődött a találkozó!
A találkozó előtt hatalmas volt a köd az Anfielden, ám ez nem veszélyeztette az összecsapás megrendezését.
Köszöntjük kedves olvasóinkat! Hamarosan kezdetét veszi a Liverpool–Tottenham mérkőzés.
AZ ÁLLÁS
1. Manchester City24183363–19+4457
2. Manchester United24174359–24+3555
3. Tottenham Hotspur
24155444–25+1950
4. Chelsea24127544–29+1543
5. Newcastle United
24126636–31 +542
6. Arsenal24124846–34+1240
7. Liverpool24109527–21 +639
8. Sunderland2496933–24 +933
9. Norwich City2488834–39 –532
10. Everton24861024–26 –230
11. Swansea City
2479826–29 –330
12. Stoke City24861023–36–1330
13. Aston Villa24610829–33 –428
14. Fulham2469929–35 –627
15. West Bromwich Albion24751224–34–1026
16. Queens Park Rangers24561325–41–1621
17. Wolverhampton24561327–44–1721
18. Bolton Wanderers
24621628–49–2120
19. Blackburn Rovers
24461434–54–2018
20. Wigan Athletic
24371421–49–2816
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik