Chelsea: Torres maradna, de jólesik neki a Barca érdeklődése

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.14. 23:09
Fernando Torres, a Chelsea spanyol csatára hízelgőnek tartja, hogy szóba hozták a spanyol bajnok Barcelonával, de szívesen maradna Londonban, ahol már nagyon várja a közös munka megkezdését az új menedzserrel, José Mourinhóval.
A 29 éves támadó elsősorban a portugállal egyeztetne a jövőjéről, és reméli, teljesítményével képes lesz meggyőzni a közös folytatásról. A Liverpooltól 2011-ben 50 millió fontért igazolt Torrest május végén az azóta egyre inkább távolodó Cavani-üzletbe szerette volna belevonni Roman Abramovics tulajdonos, de a Napoli nem fogadta el az ajánlatot, azóta azonban a Barcelona is a látókörbe került.

„Mindig jóleső érzés, ha az ember iránt topklubok érdeklődnek, de maradni szeretnék a Chelsea-nél" – szögezte le a spanyol AS-nak adott nyilatkozatában Torres.

José Mourinho angliai visszatérése óta a sajtóban már ígéretet tett arra, hogy kihozza Torresből azt, amit 2011 februári érkezése óta egyetlen menedzsernek sem sikerült. A legjobbját.

„Mourinho szavai hatalmas motivációt jelentenek a számomra. Élő szerződésem van a Chelsea-vel, így maradni akarok, célom, hogy a legjobb legyek a posztomon. Jelenleg a Stamford Bridge-nél jobb helyet keresve se találhatnék célom megvalósításához – tette hozzá Torres, aki elismerően beszélt Mourinhóról. – Ő az egyik legnagyobb győztes, akivel valaha találkoztam, kihívás lesz vele dolgozni és számára megfelelni, de már nagyon várom a közös munkát.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik