Liverpool: Rodgers miatt távozott a dán válogatott védő

Vágólapra másolva!
2014.09.22. 17:38
Őszintén beszélt távozásának okairól Daniel Agger, a Liverpool korábbi labdarúgója, aki szerint azért hagyta el az egyesületet, mert nem értékelte őt Brendan Rodgers menedzser.

A dán válogatott hátvéd nyolc évet húzott le a „vörösöknél”, 2006-ban a Bröndbytől érkezett, és oda is igazolt vissza 2014 nyarán.

„Én és a menedzser nem voltunk közös nevezőn a szezon nagy részében. Én kimondom, amit érzek, és másoktól is elvárom, hogy így tegyenek. Lehet, ez volt a gond” – nyilatkozta a TV3 Sportnak Agger.

„Nagy volt a távolság köztünk. Úgy éreztem, hogy nem becsül meg, pedig jól teljesítettem. Ha így érez az ember, tovább kell lépnie” – magyarázta távozása okait a dán védő, aki azért pozitívat is mondott a Liverpool menedzseréről.

„Elképesztően tehetséges menedzser, ezt senki sem veheti el tőle. Jók az edzésmódszerei, és a csapat felépítésében is kiváló. Rodgers kiemelkedő edző” – tette hozzá a játékos, aki 175 mérkőzésen lépett pályára a Liverpoolban Rafael Benítez, Roy Hodgson, Kenny Dalglish és Brendan Rodgers irányítása alatt.

Legfrissebb hírek

Arne Slot Szoboszlai Dominikról: Abszolút rászolgál az elismerésre, amelyet mostanában kap

Angol labdarúgás
2025.02.27. 08:48

„Szenzációsan futballozott” – így dicsérik Angliában Szoboszlai Dominik City elleni teljesítményét

Angol labdarúgás
2025.02.23. 21:32

Szoboszlai és Szalah volt a főszereplő, megverte a Liverpool a Manchester Cityt

Angol labdarúgás
2025.02.23. 19:25

Lélektani határ előtt – Bobory Balázs jegyzete

Angol labdarúgás
2025.02.23. 08:27

Lamine Yamal: A Barca, a Real Madrid és az Atlético nem panaszkodhat a bírókra

Spanyol labdarúgás
2025.02.19. 11:52

Schmeichel: A futball kegyetlen tud lenni, ezért szeretjük, ezért utáljuk

Bajnokok Ligája
2025.02.19. 07:23

A Celticnél még nem mondtak le a továbbjutásról, a Milannál is a visszavágóban bíznak

Bajnokok Ligája
2025.02.13. 08:57

Kikapott Plymouthban, és kiesett az FA-kupából a tartalékos Liverpool

Angol labdarúgás
2025.02.09. 15:49
Ezek is érdekelhetik