Liverpool: Balotelli, Suárez és Gulácsi is játszott; anfieldi iksz

Vágólapra másolva!
2015.03.29. 18:46
Vasárnap délután Liverpoolban összecsapott a Steven Gerrard által összeválogatott csapat Jamie Carragher tizenegyével egy jótékonysági mérkőzésen. A találkozón a korábbi liverpooli, Gulácsi Péter fél órát játszott, míg a bajnokságban bukdácsoló Mario Balotelli szárnyalt, Gerrard pedig büntetőből duplázott.

A Liverpool FC Alapítvány által megszervezett jótékonysági mérkőzésre a hónap elején kezdte összeválogatni a keretet Gerrard és Carragher – Gulácsit az utóbbi hívta meg. Mindkét csapatban voltak vendégjátékosok, többek között – a híres trükkjét előhúzó – Thierry Henry, John Terry és Didier Drogba is vállalta a fellépést a gálameccsen.– a híres trükkjét előhúzó – Thierry Henry, John Terry és Didier Drogba is vállalta a fellépést a gálameccsen.

A találkozón Mario Balotelli kezdte a gólgyártást, az olasz csatár nyolc perc után gyorsan kilépett a védők között, majd az alsó sarokba bombázott 25 méterről.

A folytatásban meg is duplázta előnyét a Carragher-csapat, Balotelli a gólja után egy asszisztot is jegyzett, Didier Drogbának passzolt, az elefántcsontparti pedig előbb elhúzta a labdát Jones mellett, aztán az üres kapuba pöccintett.

A Gerrard-csapat kapitánya nem hozott szégyent saját együttesére, a Liverpool ikonja kétszer is betalált, miután a kapusok képtelenek voltak megfogni a tökéletes büntetőit.

A Red Bull Salzburgot erősítő, korábbi Pool-kapus, Gulácsi Péter a 61. percben Pepe Reina helyére állt be a Carragher-csapatba, így Gerrard második tizenegyese már mellette suhant el.

A mérkőzés góljai

Steven Gerrard a lefújás után a Liverpool közelmúltjának nagyságaival, többek között Xabi Alonsóval, Fernando Torresszel, Dirk Kuyttel, Pepe Reinával és Luis Suárezzel ölelkezett.

Mario Balotelli szelfit posztolt, Didier Drogbával és Thierry Henryval közösen
Mario Balotelli szelfit posztolt, Didier Drogbával és Thierry Henryval közösen

JÓTÉKONYSÁGI MÉRKŐZÉS
GERRARD XI–CARRAGHER XI 2–2
(1–2)
Liverpool, Anfield Road
Gerrard XI: Jones (Vigouroux), G. Johnson, A. Gerrard (Dann), Terry (Williams), Riise (Warnock), S. Gerrard (Teixeira), Xabi Alonso (Teixeira [Spearing]), Nolan (C. Adam), Babel, Sinclair (F. Torres), Henry (L. Suárez)
Carragher XI: Reina (Gulácsi), Flanagan (Moreno), Kelly, Carragher, Arbeloa (Clichy), Lucas (Maguire), Shelvey (Noone), Downing (Borini), Kewell (Bellamy), Drogba (Garcia), Balotelli (Brannagan)
G: S. Gerrard (37., 69. – mindkettőt 11-esből), ill. Balotelli (8.), Drogba (21.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik