PL: a Neville által lehülyézett Gerrard bocsánatot kért

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.22. 17:38
Steven Gerrard elnézést kért liverpooli csapattársaitól és a klub szurkolóitól, amiért kiállításával nehéz helyzetbe hozta csapatát a Manchester United elleni rangadón, amelyet végül 2–1-re elveszítettek hazai pályán.

Steven Gerrard a szünetben, 0–1-es állásnál csereként lépett pályára a Manchester United elleni – vélhetően – utolsó derbijén, de nem sok időt töltött a pályán. Előbb Juan Matával volt egy kemény összecsapása, ezt még tovább engedte a játékvezető, majd megtaposta Ander Herrerát. Utóbbiért piros lapot kapott, 41 másodperccel a második félidő megkezdése után.

Mata az 59. percben megszerezte önmaga és a Manchester United második gólját, az emberhátrányban játszó Liverpoolnak ezután már csak szépítenie sikerült.

„El kell fogadnom, helyes döntés született – ismerte el piros lapja jogosságát Gerrard a mérkőzés utáni televíziós interjú során. – Cserben hagytam a csapattársaimat és a szurkolóinkat. Teljes mértékben vállalom a felelősséget. Nem tudom, miért csináltam, tényleg nem. Mást nem is mondok, azért jöttem ide, hogy elnézést kérjek a srácoktól és a drukkerektől.”

A Sky Sports televíziós szakkommentátoraként dolgozó Gary Neville egyszerűen hülyének nevezte Gerrardot a meggondolatlan megmozdulásáért.

„Azt hiszem, hülye volt – mondta a Manchester United és az angol válogatott korábbi jobbhátvédje. – Az első összecsapása Matával még rendben volt, aztán viszont taposott, amit a játékvezető kiszúrt. Gerrard van olyan tapasztalt, hogy tudja, hülyeséget csinált. Az ilyen rangadókon néha elragadják az érzelmei az embert.”

Legfrissebb hírek

Csaknem hárommillió forintért vették meg Szoboszlai City ellen viselt mezét

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:54

Romano szerint Kerkez nyáron távozik a Bournemouthtól

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:20

Gary Lineker Sir Alex Ferguson felelősségéről beszélt a Manchester United gyengélkedése okán

Angol labdarúgás
Tegnap, 12:22

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek alapján

Spanyol labdarúgás
2025.03.03. 17:09

Ruben Amorim az FA-kupa-kiesés után: A cél a Premier League megnyerése!

Angol labdarúgás
2025.03.03. 08:41

Tizenegyesekkel ejtette ki a Fulham az MU-t az FA-kupa nyolcaddöntőjében

Angol labdarúgás
2025.03.02. 20:24

Aranylabdaesélyek – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.02.28. 23:03

Továbbra is szenved a Leicester, ezúttal a West Hamtől kapott ki

Angol labdarúgás
2025.02.27. 22:53
Ezek is érdekelhetik