PL: Nem beszélek a jövőmről - Pellegrini; Idegesen kezdtünk - Van Gaal

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.13. 09:43
null
Phil Jones (Manchester United) blokkolja Sergio Agüero (Manchester City) lövését (Fotó: Reuters)
Az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) manchesteri derbije a United számára alakult jól, 4–2-re nyert a címvédő City ellen. Ennek megfelelően a vörösöket irányító Louis van Gaal nyilatkozott pozitívabban, míg a kékek mestere, Manuel Pellegrini a menesztésével kapcsolatos kérdésre nem volt hajlandó válaszolni.

 

„Az eredmény fantasztikus – mondta Van Gaal a Sky Sportsnak. – Nagy lépést tettünk az utolsó hat meccsen, pedig nehéz volt az Arsenaltól elszenvedett FA-kupabeli vereség után talpra állni. Dicséret illeti a játékosaimat, mert nagy volt a nyomás rajtuk. A szurkolók győzelmet vártak tőlünk, most hogy megvan, elmondhatom, nem volt könnyű.”

„Nagyon rosszul kezdtük a meccset. Idegesek voltunk, nem tudom miért, ám a kapott gólt követően már kellően nagy nyomás alá helyeztük az ellenfelet. Amikor egyenlítettünk, rögtön nagyobb önbizalma lett a csapatnak, és utána már mi diktáltuk a tempót. A második félidőben pedig jobban teljesítettünk, mint az elsőben. Michael Carrick sérüléséig egyszerűen csodálatosan játszottunk” – dicsérte játékosait a 63 éves holland menedzser

„Nem beszélek a jövőmről – szögezte le határozottan mindjárt a sajtótájékoztató elején Manuel Pellegrini, akinek szezon végi (?) távozása, elküldése immár napi szinten visszatérő téma a sportsajtóban. – Jól kezdtünk, az első húsz percben remekül játszottunk. Utána azonban egyértelműen a United dominált. Rosszul védekeztünk, különösen a kapott góloknál. Tanulság, hogy nem elég csak az első húsz percben jól játszani, az egész mérkőzésen hasonlóan kell teljesíteni.”

A Citynek hat bajnokija maradt arra, hogy megszerezze a BL-kvalifikációt. Jelenleg 61 pontot gyűjtve a negyedik helyen áll a PL-ben, az ötödik Southampton hátránya öt, a (ma este játszó) Liverpoolé és a Tottenhamé hét-hét. Nagy feltámadás esetén akár még veszélyesek is lehetnek a Cityre, ha utóbbi nem kapja össze magát. A manchesteri „kékek” a következő fordulóban a West Ham ellen lépnek pályára.

„Már kétszer kikaptunk a héten, muszáj megnyerni a következő mérkőzést. Tizennyolc pontot szerezhetünk még a szezonban, nem szabad túl dramatizálni a dolgot. Mihamarabb a győzelem útjára kell lépnünk, ehhez viszont rendet kell rakni a fejekben” – fejezte be értékelését a 61 éves chilei mester.

AZ ÁLLÁS
1. Chelsea 31 22 7 2 64–26 +38 73
2. Arsenal 32 20 6 6 63–32 +31 66
3. Manchester United 32 19 8 5 59–30 +29 65
4. Manchester City 32 18 7 7 65–34 +31 61
5. Southampton 32 17 5 10 44–22 +22 56
6. Liverpool 31 16 6 9 45–36 +9 54
7. Tottenham 32 16 6 10 50–46 +4 54
8. Swansea 32 13 8 11 38–40 –2 47
9. West Ham 32 11 10 11 42–40 +2 43
10. Stoke City 32 12 7 13 36–40 –4 43
11. Crystal Palace 32 11 9 12 42–43 –1 42
12. Everton 32 9 11 12 40–43 –3 38
13. Newcastle 31 9 8 14 33–49 –16 35
14. West Bromwich Albion 32 8 9 15 30–46 –16 33
15. Aston Villa 33 8 8 17 24–45 –21 32
16. Sunderland 32 5 14 13 25–48 –23 29
17. Hull City 32 6 10 16 29–45 –16 28
18. Queens Park Rangers 33 7 5 21 38–59 –21 26
19. Burnley 32 5 11 16 26–50 –24 26
20. Leicester City 31 6 7 18 32–51 –19 25

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik