PL: Katasztrófa, nem akartam elhinni, amit látok – Pellegrini

Vágólapra másolva!
2015.11.22. 12:10
A Manchester City hazai pályán simán, 4–1-re kikapott a Liverpooltól a Premier League 13. fordulójában. A házigazdák chilei menedzsere, Manuel Pellegrini értetlenül áll a súlyos vereség előtt.

„Amit érzek, több mint düh. Hihetetlenül pocsék teljesítményt nyújtottak a játékosok. Soha nem láttam még őket így játszani. Teljes katasztrófa, az egész csapat csődöt mondott” – bosszankodott Pellegrini.

„Nehéz megérteni, miért futballoztunk ennyire rosszul. Nemcsak egy játékos, hanem az egész csapat gyengélkedett, úgy védekezésben, mint támadásban” – tette hozzá a dél-amerikai szakember.

A Manchester City a kiadós vereség következtében visszaesett a tabella harmadik helyére, de hátránya csak két pont a listavezető Leicester City mögött.

A Liverpool támadóját, a gólt és gólpasszt jegyző Philippe Coutinhót a második félidőben kényszerű okokból le kellett cserélni, ám Jürgen Klopp menedzser szerint a brazil támadó rövid időn belül ismét a rendelkezésére állhat.

„Begörcsölt a lába, remélem, ennél nagyobb gond nincs. Nem tűnik súlyosnak a sérülése. Bízom benne, hogy hamar kipiheni magát” – mondta a német szakember.

Klopp a Manchester City elleni győzelmet úgy fogta fel, hogy visszaszerezték azt a három pontot, amelyet két héttel ezelőtt a Crystal Palace-szal szemben elveszítettek.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

ANGOL PREMIER LEAGUE
13. FORDULÓ

Manchester City–Liverpool 1–4 (Agüero 44., ill. Mangala 7. – öngól, Coutinho 23., Firmino 32., Skrtel 81.)
Watford–Manchester United 1–2 (Deeney 87. – 11-esből, ill. Depay 11., Deeney 90. – öngól)
West Bromwich Albion–Arsenal 2–1 (Morrison 35., Arteta 40. – öngól, ill. Giroud 28.)
Everton–Aston Villa 4–0 (Barkley 17., 42., Lukaku 28., 59.)
Swansea City–AFC Bournemouth 2–2 (A. Ayew 28., Shelvey 39. – 11-esből, ill. J. King 10., Gosling 26.)
Newcastle United–Leicester City 0–3 (Vardy 45+1., Ulloa 62., Okazaki 83.)
Chelsea–Norwich City 1–0 (Diego Costa 64.)
Southampton–Stoke City 0–1 (Krkic 10.)

AZ ÁLLÁS
1. Leicester City 13 8 4 1 28–20 +8 28
2. Manchester United 13 8 3 2 19–9 +10 27
3. Manchester City 13 8 2 3 27–13 +14 26
4. Arsenal 13 8 2 3 23–11 +12 26
5. Tottenham 12 5 6 1 20–10 +10 21
6. West Ham 12 6 3 3 23–16 +7 21
7. Everton 13 5 5 3 24–16 +8 20
8. Southampton 13 5 5 3 19–14 +5 20
9. Liverpool 13 5 5 3 17–15 +2 20
10. Crystal Palace 12 6 1 5 14–12 +2 19
11. Stoke City 13 5 4 4 11–12 –1 19
12. West Bromwich Albion 13 5 2 6 12–17 –5 17
13. Watford 13 4 4 5 12–14 –2 16
14. Swansea 13 3 5 5 14–18 –4 14
15. Chelsea 13 4 2 7 17–23 –6 14
16. Norwich City 13 3 3 7 16–24 –8 12
17. Newcastle 13 2 4 7 13–25 –12 10
18. Bournemouth 13 2 3 8 14–27 –13 9
19. Sunderland 12 1 3 8 13–26 –13 6
20. Aston Villa 13 1 2 10 10–24 –14 5
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik