MU: egy sztori, ami bemutatja, mennyire szenvedett Valdés

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.09. 19:27
Víctor Valdés angliai pályafutása nem úgy alakult, ahogy azt a spanyol futballista elképzelte. A Manchester Unitedhez szerződő kapus nem kapott lehetőséget a bizonyításra, így végül Belgiumba került kölcsönben. Most egy történettel felvázolta, mennyire volt rossz a helyzete a „vörös ördögöknél”.

Valdés 2014 őszén írt alá másfél éves szerződést Manchesterben. A kapus sérülten érkezett, ám a felépülése után sem védhetett, ráadásul a menedzserrel, Louis van Gaallal is összeakasztotta a bajszát, miután állítólag nem volt hajlandó az U21-es csapatban védeni.

A spanyol kemény büntetést kapott, Valdésnek külön kellett edzenie a társaktól, ami nagyon megviselte.

„Megkérdeztem az akadémia kapusedzőjét, Alan Fettist, mi történne, ha az egyéni tréning közben nekiesnék a kapufának és lenyelném a nyelvem. Azt válaszolta, nála van a telefonja, ne aggódjak, biztosan tudna hívni valakit. Erre már nem volt válaszom, csak annyit tudtam mondani, borzalmasan egyedül érzem magam…” – mondta az El Paisnak Valdés, aki elárulta, ennek ellenére nem haragszik Van Gaalra, hálás, hogy felkarolta a holland edző.

Legfrissebb hírek

Visszatérhet korábbi csapatához az MU középpályása

Angol labdarúgás
2025.03.19. 15:54

Emelkednek a bérletárak, csalódottak a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
2025.03.17. 22:44

Bruno Fernandes ismét három gólból vette ki a részét, az MU legyőzte idegenben a Leicestert

Angol labdarúgás
2025.03.16. 22:48

„Kibírom a népszerűtlenséget, de...” – Ratcliffe csak egy ok miatt szállna ki a Manchester Unitedből

Angol labdarúgás
2025.03.15. 15:25

„Nem hiszem, hogy ez volt a játékvezető legjobb napja” – Oyarzabal a Manchester United elleni kiesés után

Európa-liga
2025.03.14. 08:41

Négy gólig meg sem állt a Manchester United a Real Sociedad ellen!

Európa-liga
2025.03.13. 23:00

„Néhány játékos nem elég jó, mások túlfizetettek” – vallja a Manchester United tulajdonosa, aki 100 ezres stadiont ígér

Angol labdarúgás
2025.03.11. 10:45

Eldőlt az angol bajnokság? Arteta nem akar ezzel foglalkozni

Angol labdarúgás
2025.03.10. 09:58
Ezek is érdekelhetik