PL: tíz emberrel, 96. perces büntetővel nyert a Liverpool

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.06. 16:25
null
Christian Benteke az utolsó pillanatokban szerezte meg a Liverpool győztes gólját (Fotó: Reuters)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 29. fordulójában a Liverpool 2–1-re nyert a Crsytal Palace otthonában. A vendégek a 63. percben gól- és emberhátrányban voltak, de a 96. percben fordítottak.

Az első félidőben hiába gyűrték egymást a csapatok gólt nem szereztek. A fordulást követően aztán rögvest megtört a jég, a Pool kapuja előtti kavarodást kihasználva Ledley előnyhöz juttatta a Crsytal Palace-t (1–0).

A 63. percben már a létszámot tekintve is előnyben volt a házigazda, Milner megkapta a második sárga lapját is.

Ez sem törte meg a fehér mezes „vörösöket”, igaz, az egyenlítéshez kellett Alex McCarthy hibája is, a kapus felszabadítás közben elcsúszott, így pont Roberto Firminót találta el, aki köszönte a lehetőséget, és a bal alsóba lőtt (1–1).

A brazil támadó középpályás parádésan kezdte az évet, hét gólnál és négy gólpassznál jár 2016-ban a PL-ben, a 11 gólban vállalt szereppel első helyen áll az idén.

A hajrában aztán kétszer is megszerezhette volna a vezetést a Liverpool, a 87. percben Alberto Moreno távoli lökete után a labda a bal oldali kapufáról pattant ki, majd a ráadás pillanataiban McCarthy védett.

Amikor aztán már mindenki elkönyvelte az ikszet, a 95. percben büntetőhöz jutott a vendégcsapat, és a 96. percben Benteke hihetetlen higgadtsággal gurított a bal alsóba (1–2). A belga támadó 715 perc után szerzett ismét gólt a Poolban.

A Crystal Palace vesszőfutása továbbra is tart, most már 12 meccs óta nyeretlen az együttes (4 döntetlen, 8 vereség).



ANGLIA, PREMIER LEAGUE
29. FORDULÓ
Crystal Palace–Liverpool 1–2
(Ledley 49., ill. Roberto Firmino 72., Benteke 96. – 11-esből)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Leicester City 29 17 9 3 52–31 +21 60
2. Tottenham 29 15 10 4 51–24 +27 55
3. Arsenal 29 15 7 7 46–30 +16 52
4. Manchester City 28 15 5 8 52–31 +21 50
5. West Ham 29 13 10 6 45–33 +12 49
6. Manchester United 29 13 8 8 37–27 +10 47
7. Liverpool 28 12 8 8 43–37 +6 44
8. Stoke City 29 12 7 10 31–34 –3 43
9. Southampton 29 11 8 10 36–29 +7 41
10. Chelsea 29 10 10 9 43–39 +4 40
11. West Bromwich Albion 29 10 9 10 30–36 –6 39
12. Everton 28 9 11 8 51–39 +12 38
13. Watford 29 10 7 12 29–30 –1 37
14. Bournemouth 29 9 8 12 35–45 –10 35
15. Crystal Palace 29 9 6 14 32–39 –7 33
16. Swansea 29 8 9 12 28–37 –9 33
17. Sunderland 29 6 7 16 35–54 –19 25
18. Norwich City 29 6 6 17 31–54 –23 24
19. Newcastle 28 6 6 16 28–53 –25 24
20. Aston Villa 29 3 7 19 22–55 –33 16
Legfrissebb hírek

Szalah után Virgil van Dijkkel is hosszabbított a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
14 órája

Átgázolt a Crystal Palace-on a Newcastle, így még van esélye utolérni Szoboszlaiékat

Angol labdarúgás
2025.04.16. 22:39

Kerkez is jelölt a PL Év Csapatába az EA FC 25-ben

Angol labdarúgás
2025.04.16. 19:52

Szoboszlai: Hazudnék, ha azt mondanám, nem gondoltunk a bajnoki címre

Angol labdarúgás
2025.04.16. 17:59

Kerkez Milosék első perces góllal győzték le a Fulhamet

Angol labdarúgás
2025.04.14. 22:54

Még jobb lehet a Liverpool a csapatkapitány szerint

Angol labdarúgás
2025.04.14. 18:19

Arne Slot: Nem érdekel, hol leszünk bajnokok

Angol labdarúgás
2025.04.14. 11:31

Barnes duplázott, a Newcastle néggyel küldte haza a Manchester Unitedet

Angol labdarúgás
2025.04.13. 19:28
Ezek is érdekelhetik