MU: szívműtétje után újra a csapattal készül az angol

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.24. 21:40
null
Az El-győztes Michael Carrick ebben a szezonban csak egy meccsen játszott (Fotó: AFP)
Nemrég kisebb szívműtéten esett át Michael Carrick, a Manchester United középpályása, aki most csatlakozott a csapat edzéseihez.

A 36 éves labdarúgó ebben a szezonban csak egy mérkőzésen lépett pályára, szeptember 20-án a Burton Albion ellen 4–1-re megnyertLigakupa-találkozón, melynek második félidejében gyanús jeleket észlelt magán.

„Nem éreztem jól magam a második félidőben, ezért a meccs után több vizsgálatot is végezek rajtam, és kiderült, hogy szívritmuszavarom van – írta közleményében az angol játékos. – Alapos vizsgálatok után minden lehetséges megoldást végigvettünk, és végül úgynevezett ablációs műtéten estem át.”

„A rendszeres testmozgást csak szigorú felügyelet mellett kezdhettem újra, de már teljesen jól vagyok, újra egészségesen készülök a kerettel, s keményen dolgozom, hogy hamarosan bekerüljek a csapatba” – írta a 34-szeres válogatott futballista.

Legfrissebb hírek

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek alapján

Spanyol labdarúgás
13 órája

Ruben Amorim az FA-kupa-kiesés után: A cél a Premier League megnyerése!

Angol labdarúgás
21 órája

Tizenegyesekkel ejtette ki a Fulham az MU-t az FA-kupa nyolcaddöntőjében

Angol labdarúgás
2025.03.02. 20:24

Aranylabdaesélyek – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.02.28. 23:03

Továbbra is szenved a Leicester, ezúttal a West Hamtől kapott ki

Angol labdarúgás
2025.02.27. 22:53

Londoni csatárgondok: David Seaman szerint nyáron a helyére kerülhet a kirakós utolsó darabja az Arsenalnál

Angol labdarúgás
2025.02.27. 20:23

Tehetséges argentin támadó középpályás csatlakozott a Manchester Cityhez

Angol labdarúgás
2025.02.27. 16:23

Videó: a Dorog–Újpest MK-meccsen is bemondták Szoboszlai gólját

Angol labdarúgás
2025.02.27. 13:23
Ezek is érdekelhetik