Anglia: az ikon egy magyar esetről mesélt Carragher köpése kapcsán

Vágólapra másolva!
2018.03.13. 13:34
null
Robbie Savage mindig is balhés játékosnak számított (Fotó: AFP, archív)
Robbie Savage, a walesiek legendás labdarúgója Jamie Carragher köpködős balhéja kapcsán felelevenített egy esetet – azt, amikor a magyar válogatott elleni barátságos mérkőzésen egymásnak mentek Bodnár Lászlóval. Savage szerint Bodnár arcon köpte őt, a magyar futballista szerint viszont ennek épp az ellenkezője történt.

A szóban forgó eset még 2004 márciusában történt, amikor a magyar labdarúgó-válogatott Walesszel csapott össze felkészülési meccsen.

Az akkor még Lothar Matthäus irányította magyar nemzeti tizenegy 2–1-re kikapott, ám az összecsapás pikantériáját a lefújás utáni pillanatok adták, Robbie Savage, a szigetországiak balhés sztárja ugyanis összekülönbözött Bodnár Lászlóval – az óriási dulakodást megelőzvén még Matthäus is berohant a pályára, hogy szétválassza a feleket, ám így is tettlegességig fajultak a dolgok: a magyarországi jelentések szerint Savage leköpte Bodnárt, aki „válaszul” lefejelte a fenegyereket.

Igen ám, de a walesi főszereplő, Savage az esetre „némileg” másként emlékszik! A téma akkor jött elő, amikor a walesi ikon a BBC rádióműsorában Jamie Carragher hétvégi balhéjáról beszélt – mint ismert, a Liverpool sportkommentátorként tevékenykedő legendája a hétvégén leköpte az őt heccelő Manchester United-szurkoló kislányát, és tettéért Carraghert fel is függesztette a Sky Sports.

Carragher köpése

Az adásban Savage azt ecsetelte, hogy annak idején Bodnár őt arcon köpte.

„A pályán engem már köptek le. Amikor Magyarország ellen játszottam. A lefújás után történt, úgy gondoltam, vége van, hát tévedtem. Az egész este folyamán csatáztam az egyik magyarral, a nevére már nem emlékszem. Aztán odajött hozzám és az arcomba köpött. Ez volt a leggusztustalanabb, leghitványabb dolog. Elvesztettem a fejem. Megpróbáltam nekimenni, mert nem érdekel, ha valaki durván leszerel, nem érdekel, ha valaki keményen lefejel, de a köpés az számomra a véglet, annál lejjebb nincs.”

A balhé magyar főszereplője szerint viszont ennek épp az ellenkezője történt.

„Savage gyakorlatilag megőrült a végén – mesélt a történtekről még a mérkőzést követően Bodnár László. – Egy walesi dresszel a kezemben elindultam az öltöző felé, amikor odaszaladt hozzám, és azt mondta: »B..d meg, kis törpe vagy, és kicsi a nemi szerved!« Ezután leköpött. Egy Premier League-ben szereplő, általam profinak hitt játékostól nem vártam ezt. A történtek után azt mondom, mint labdarúgót, továbbra is tisztelem, de mint ember, leírta magát nálam.”

Legfrissebb hírek

Immár Jamie Carragher is válogatott labdarúgó apjának mondhatja magát

Foci vb 2026
2025.03.25. 15:08

Jamie Carragher Kerkez Milos gólpasszáról: Ennél tökéletesebb beadást már nem látunk az idényben

Légiósok
2025.03.10. 09:02

Jamie Carragher: A Liverpool győzelme az egyik legnagyobb rablás a labdarúgásban

Bajnokok Ligája
2025.03.06. 12:14

A Liverpool legendája Szoboszlait kritizálta

Angol labdarúgás
2025.02.05. 13:56

Jamie Carragher: Kerkez a Bournemouth idei felfedezettje

Angol labdarúgás
2024.12.17. 14:15

„Ez nevetséges volt Szoboszlaitól, nem profihoz méltó” – mondta a Liverpool legendája

Angol labdarúgás
2024.09.02. 11:31

„Slotnál kulcsszerep vár Szoboszlaira” – dicsérik a magyar hozzáállását

Angol labdarúgás
2024.08.25. 21:56

„A VAR tönkreteszi a futballt” – Koeman szerint nem ért büntetőt Kane esete

Foci Eb 2024
2024.07.11. 06:51
Ezek is érdekelhetik