Chelsea: Hazard elmagyarázta, miért „kellett” gólt rúgnia

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.27. 11:17
Mint ismert, a Chelsea szerdán legyőzte a Liverpoolt, ezzel a legjobb 16 közé jutott az angol Ligakupában. A mindent eldöntő gólt Eden Hazard szerezte, aki a mérkőzés után az egyik belga riporternek meg is indokolta, hogy miért „kellett” gólt rúgnia…

A belga válogatott játékos az 56. percben csereként állt be, csakúgy, mint francia csapattársa, N’Golo Kanté, aki nála nyolc perccel később kapott lehetőséget. Hazard a 85. percben, gyönyörű cselek után talált be, ám még a kispadon volt idejük beszélgetni a mérkőzés esetleges tizenegyespárbajba való kifutásáról…

„Kantéval beszélgettünk a kispadon, és azt mondta, nem akar tizenegyest rúgni. Így az egyetlen megoldás az maradt, hogy betalálok…” – mondta a mérkőzés után Hazard.

Vélhetően nem Kanté volt az egyetlen, aki a rendes játékidőben szerette volna elintézni a továbbjutás kérdését – de tény, a célt elérték.

„Kantéval beszélgettünk a kispadon, és azt mondta, nem akar tizenegyest rúgni. Így az egyetlen megoldás az maradt, hogy betalálok…” – mondta a mérkőzés után Hazard.

Vélhetően nem Kanté volt az egyetlen, aki a rendes játékidőben szerette volna elintézni a továbbjutás kérdését – de tény, a célt elérték.

Goal on Twitter

Hazard's wondergoal inspiration is hilarious https://t.co/j0ZrlUrc9Y

Hazard gólja



Legfrissebb hírek

Tizenhat éves kazah játékost igazolt a Chelsea – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.02.10. 19:15

Szoboszlai Dominik az idényben először volt a Liverpool legjobbja a szurkolóik szerint

Angol labdarúgás
2025.02.06. 23:56

Szoboszlai Dominik betalált, a Liverpool a Spurst kiütve jutott be az angol Ligakupa döntőjébe!

Angol labdarúgás
2025.02.06. 22:59

Szoboszlai Dominik higgadt befejezéssel szerzett gólt a Tottenham ellen – videó

Angol labdarúgás
2025.02.06. 22:49

Egygólos hátrányból kell fordítania a Ligakupa-döntőbe vágyó Liverpoolnak

Angol labdarúgás
2025.02.06. 09:56

Ismét kettővel verte meg az Arsenalt, és a Ligakupa döntőjében a Newcastle

Angol labdarúgás
2025.02.05. 22:57

A City legyőzésén fellelkesedve jutna a Ligakupa döntőjébe az Arsenal

Angol labdarúgás
2025.02.05. 09:56

Minden rendben, emberek! – üzente Bentancur az esése után

Angol labdarúgás
2025.01.09. 08:47
Ezek is érdekelhetik