„A legtöbb embernek Gordon Banksről az 1970-ben, velem szemben bemutatott bravúrja ugrik be. Meg tudom érteni, miért. Az egyik legnagyobb védés volt, amit valaha láttam – és mérkőzések ezreit láttam életemben.„A legtöbb embernek Gordon Banksről az 1970-ben, velem szemben bemutatott bravúrja ugrik be. Meg tudom érteni, miért. Az egyik legnagyobb védés volt, amit valaha láttam – és mérkőzések ezreit láttam életemben.
Amikor az ember futballozik, az első pillanatban érzi, hogy jól találta el a labdát vagy sem. Pont úgy fejeltem meg, ahogyan azt reméltem. Pont oda ment, ahová azt akartam. Már ünnepelni készültem...
De ez az ember, Banks, egyszer csak megjelent a látóteremben, mint egy kék lidércnyomás, nem is tudom, hogy írhatnám le a pillanatot. Fogalmam sem volt, honnan jött és hogyan csinálta, de megtette, amit lehetetlennek hittem. Kiütötte a fejesemet, valahogy fölé és a kapu mellé. Nem is akartam hinni a szememnek. Mind a mai napig, ahányszor csak látom, nem tudom elhinni. Nem tudom elhinni, hogy lehetett valaki ennyire gyors, hogyan érhetett oda ennyire távolról.
Megannyi gólt szereztem életemben. Ám bárkivel is találkoztam, mindig arról a védésről kérdeztek. Mindez azonban lényegtelen abból a szempontból, miért tartom fenomenális egyéniségnek Gordont – mindez csak a barátságunkra szolgál magyarázatként.
Boldog vagyok, hogy kivédte a fejesemet – mert anélkül a bravúr nélkül sosem vette volna kezdetét a barátságunk, amely igazi kincs marad számomra. Bármikor is találkoztunk, olyan volt, mintha mindig is együtt lettünk volna.
Borzalmas keserűséget érzek most a szívemben, részvétemet küldöm a családjának, amelyre oly büszke volt mindig.
Nyugodj békében, Barátom! Mágikus kapus voltál. De sokkal több is annál. Egy nagyszerű ember, mindvégig.”