Liverpool: „A BL-győzelem után zokogó felnőtteket láttam az utcákon”

Ami áldás, egyben átok is: Peter Moore-nak a döntései során sokszor háttérbe kell szorítania szurkolói énjét, sőt az ő feladata, hogy a drukkereknek tálalja a számukra nem mindig kedvező híreket is. A klub most a legszebb napjait éli, de nem mindig volt ez így, az utóbbi tíz évben is számos alkalommal buktak el a siker kapujában. A kudarcélmény azonban nem taszítja őket a mélybe, sőt, szerves része a „vörösök” identitásának. Pontosabban nem a kudarc, hanem az abból való felállás, és a pozitív szemlélet: a vezérigazgató szerint ennek köszönhették a 2019-es BL-győzelmet is.

– Kölyökként szeretett bele az akkor még a másodosztályban sínylődő Liverpoolba, ma pedig már ön a Bajnokok Ligája-címvédő csapat vezérigazgatója. A kemény magban énekelte a You'll Never Walk Alone-t, most pedig az igazgatói VIP-páholyban, a legkényelmesebb körülmények között figyeli a játékot. Hosszú utat tett meg a csúcsig Ön is és a csapat is. Megmaradtak azért a régi érzelmek? Az üzleti döntések meghozatalakor mennyire játszik szerepet a szurkolói énje?
– Hatvan éve jártam először az Anfielden – válaszolta Peter Moore a World Football Summit keretében rendezett színpadi interjú során. – Az apám vitt ki a meccsre, 3:1-re nyertünk, és igen, még a másodosztályban játszottunk. Bill Shankly még nem dolgozott a klubnál, és a You'll Never Walk Alone című szám is csak négy évvel később született meg. Nagyon régen volt, de ma is fel tudom idézni az illatokat, a hangokat, az Anfield akkori méretét és hangulatát. Felemelő pillanat volt, azóta számítok Liverpool-szurkolónak. Amikor évtizedekkel később kiválasztottak a Liverpool vezérigazgatói pozíciójára, a beszélgetések során is dilemma volt, hogy a szurkolói én előny vagy hátrány. A városban nőttem fel, ismerem a helyiek értékrendjét, azt, amit képviselünk – szerencsére ezt inkább pozitívumnak gondolták, így most itt lehetek. A gyakorlatban ez egy folyamatos küzdelem. Háttérbe kell szorítanom az érzéseket, és elsősorban a klub hosszú távú jövőjére kell gondolnom. Védeni az üzleti érdekeket, s megbizonyosodni arról, hogy a menedzserünk és a sportigazgatónk minden forrást megkaphasson a munkájához: ez az egyensúlyozás a munkám, minden egyes nap.

– Korábban nagyon sikeres vállalatvezető volt, dolgozott többek között a SEGA-nál, a Microsoftnál és az Electronic Artsnál is. Ezek főleg játékipari és technológiai vállalatok, most viszont egy futballklubot igazgat, ahol az emberi tényező sokkal inkább meghatározó. A csapat eredményessége világszerte hatással van az emberek életére, hangulatára – hogyan kezeli ezt a nyomást?

– Amikor a Segánál voltam és a „Dreamcast” termékünk bevezetésén dolgoztunk, akkor is emberek milliónak életére voltunk hatással. Ez volt az első olyan konzol a világon, amivel egymás ellen is lehetett játszani online. De hasonló mérföldkő volt az Xbox, majd az Xbox Live piacra dobása is, ami ma már legalább 70 millió ember online szórakozását garantálja. Az utóbbi tíz évben pedig az Electronic Artsnál abban segítettem, hogy egy alapvetően CD-alapon működő játékgyártó-vállalatból egy digitális tartalomgyártó nagyhatalmat építsünk fel. Ezekben a munkákban egyvalami volt állandó: a játékos, akinek ezek a termékek szóltak. Hogyan szólítsuk meg őt, hogyan kötelezzük el magunk mellett, miért kérhetünk pénzt tőle?

– Ez kísértetiesen hasonlít a szurkolói lélektanra.
– Pontosan. Hitelesnek és empatikusnak kell lennünk egyszerre, hiszen a piacvezető cégeknél formálói vagyunk annak a világnak, amiben élünk. Ezt a szemléletet hoztam el Liverpoolba is. Egy különleges futballklubhoz jöttem, a szurkolói bázisunk egyedülálló, és hatalmas a nyomás, minden döntést meg kell indokolnunk feléjük. A technológiai iparágban e téren már szereztem tapasztalatot. Nem tudok programozni, nem vagyok informatikus. Nekem az volt a feladatom, hogy az emberi oldalt mutassam meg: én voltam az, aki a színpadon elmagyarázta, hogy amit kitaláltunk, miért jó az embereknek. A Liverpoolnál most én állok ki és tálalok egy-egy nehéz döntést, aminek a szurkolók nem örülnek, de tudjuk, hogy hosszú távon működni fog. De ez teljesen természetes velejárója ennek a munkának. Több százmillió szurkolónk él szerte a világban, akik tudni akarják, mit miért teszünk. Az elvárások nagyok, de cserébe – ha jól tesszük a dolgunkat – a jutalom is.

Az igazgatói páholyról: „Ha gólt szerzünk, legbelül kiabálok a boldogságtól”

– Az észszerűség tehát felülírja az érzelmeket, ha a klub jövőjéről van szó. De hogyan éli meg a meccseket? Az igazgatói páholyban is olyan hevességgel követi az eseményeket, mint annak idején a lelátóról?
– Van egy meghatározott protokoll az igazgatói páholyban. Amikor gólt szerzünk – ami, valljuk be, elég sokszor előfordul – nem ugorhatok fel, nem kiabálhatok, és nem emelhetem magasba a kezem mutogatva például a vendégcsapat meghívott VIP-vendégeinek. Legbelül persze kiabálok a boldogságtól. De ezt kontrollálnom kell. A feleségem ilyenkor általában ott van velem, érzi, hogy épp mi zajlik le bennem. Idén a Chelsea elleni otthoni találkozó utolsó húsz perce például nagyon intenzív volt. Már abban is elfáradtam, hogy csak ültem és néztem a meccset. Miért? Mert én is szurkoló vagyok. A Premier League a legversenyképesebb bajnokság, a csapatok között kicsi a különbség. Ám ha bajnokok akarunk lenni, szinte egy pontot sem hullajthatunk el. Tavaly 97 ponttal zártunk, egyetlen meccset veszítettünk el, és mégsem nyertünk. Szóval amikor a Chelsea támadott, erre gondoltam. Végig izgultam, és csak akkor engedtem fel, amikor a játékvezető lefújta a mérkőzést és 2–1-re győztünk.

– A labdarúgásban nem mindig az a csapat nyer, amelyik többet tesz a győzelemért. Van, amikor jól játszol és veszítesz, vagy éppen kevésbé megérdemelt győzelmet aratsz. Az üzletért felelős vezetőként hogyan kezeli ezt az állandó bizonytalanságot?
– El kell fogadni, hogy a Premier League szezonjában 38 meccset játszunk le, teljesen változó körülmények között. A dolgok pedig néha kedvezően, néha pedig kevésbé szerencsésen alakulnak. A VAR bevezetése ebből a szempontból jó döntés volt, hosszú távon igazságosabbá teheti a futballt. Nekünk arra kell koncentrálnunk, hogy tíz hónapon keresztül jól teljesítsünk. Legutóbb megnyertük a Bajnokok Ligáját, és mindössze egy mérkőzést veszítettünk el az egész bajnokságban, azt is egyetlen gól különbséggel. És mégsem mi végeztünk az élen, a Premier League-ben megint kudarcot vallottunk. Ha erre gondolnánk, sírhatnánk egymás vállán. De azzal nem jutnánk előre, ezért inkább azt mondjuk: megpróbáljuk újra.

„A vezetőségi gyűléseken most is sokszor elhangzik: mit tenne ebben a helyzetben Shankly?”

– A Liverpool még sosem nyerte meg a Premier League-et, amióta így hívják az angol első osztályt. Ettől viszont nem lett kevesebb szurkolója, nem pártoltak el a csapattól. Vörösnek lenni kiváltság?
– Teljes mértékben az. Amikor a klubhoz kerültem, a marketingcsapattal összeültünk, és megpróbáltuk megfoghatóvá tenni, hogy mit jelent mindez. Mert a Liverpool különleges, és egyedi. De a Real Madrid, a Barcelona, a Bayern vagy a Manchester United is elmondhatja ezt a két jelzőt magáról. A mi különlegességünk viszont egy érdekes elegye a sikernek, a kudarcnak, a tragédiának, és annak, hogy mit jelent a liverpooli embereknek a klub. A hatvanas években egy dolog éltetett minket: Bill Shankly csapata. Az iskolatársaimmal alig vártuk, hogy láthassunk Roger Huntot és a többieket a pályán, s mindegy volt, ki az ellenfél. Mivel ez az érzés itt a környéken azóta sem változott, azon kezdtünk el dolgozni, hogy hogyan mutassuk be ezt a jelenséget, hogyan mondjuk el, hogy milyenek vagyunk mi, „vörösök”? Ebből jött ki az a szlogen, hogy: Ez többet jelent. (This means more.)

– Mennyire építenek még Bill Shankly gondolataira?
– Az értékrendje, látásmódja a mai napig meghatározza a klubot. Fantasztikus történelmi örökséget hagyott ránk, ő építette fel az egész „platformot”, amit Liverpool FC-nek hívunk. A vezetőségi gyűléseken most is sokszor elhangzik: mit tenne ebben a helyzetben Shankly? Mit mondana erre Bill? A közös munkában hitt, a gondolatait később Paisley csapatában is fel lehetett fedezni. Ezt az örökséget kell összegyúrnunk azzal a modern futballal, amit Jürgen Klopp hozott el hozzánk. Ez alkotja a jelenkori identitásunkat.

– A szurkolók óriási pluszt adnak a csapatnak, a rajongásnak ugyanakkor megvan az árnyoldala is. Tapasztalt már bármiféle negatív élményt a munkájából adódóan, amikor a mindennapokban a várost járja?
– Igazából nem sokat járok ki a városba. Ennek több oka van. Nem tartok a szurkolóktól, mégis miért tartanék, hiszen óriási sikert értünk el, mi vagyunk a BL címvédői. A nyomást ugyanakkor minden egyes meccs előtt érezni lehet. Ez abból fakad, hogy rengeteg drukkernek mi vagyunk az egyetlen örömforrás az életében, ezért komoly tétje van annak, hogy milyen teljesítményt nyújtunk. A többségük, aki odajön, azért teszi, hogy gratuláljon, biztasson, és kifejezze, hogy jó irányba mennek a dolgok. Néha azért ennek van másik oldala is. Két éve történt egy emlékezetes eset. Három napja voltam a Liverpool vezérigazgatója, és akkor akartuk leigazolni először Virgil van Dijket. A tárgyalások elhúzódtak, végül azon a nyáron nem tudtunk még megegyezni a Southamptonnal. Hosszú idő után tértem vissza Angliába, újra meg kellett szoknom a környezetet. Épp kávézni indultam, és egyszerűen sehol nem találtam a Starbucksot. Hosszas keresés után megleltem, majd amikor kifelé ballagtam a kávémmal, valaki az utca túloldaláról, jól kivehető helyi akcentussal odakiabált nekem: „ahelyett hogy k.rva Starbucksra költöd a pénzed, vedd meg inkább a k.rva Van Dijket!” Ekkor éreztem először azt, hogy itthon vagyok, hazajöttem Liverpoolba. Ez a fajta humor, ez a szenvedély, ami jellemzi a várost, a csapatra is átragad. Ha nyerünk, minden szép és jó, és az emberek kedvesek. Néha azért veszítünk is, de akkor is az a hozzáállás, hogy: gyerünk, próbáljuk meg megint!

A klubépítésről: „A Fenway egyetlen pennyt sem vett még ki a Liverpool FC-ből, mindent visszaforgatott a fejlesztésekbe”

– A kirakatban lenni kihívás, a szurkolók, a szponzorok, és az egyéb érintettek is Önt találják meg a kérdéses döntések esetén. A Liverpoolnak azonban vannak tulajdonosai is, akiknek szintén nagy befolyásuk van a klub működésére. Ők hogy viszonyulnak ehhez a filozófiához, a „vörös” jelenséghez?
– Ha a vezetőségre gondol, mi nem tulajdonosoknak, hanem felügyelőknek (stewardok) hívjuk őket. A főnököm Mike Gordon, a menedzsment másik két tagja John Henry és Tom Warner. Mike azt szokta mondani, hogy nekünk van meg a gazdasági felhatalmazásunk arra, hogy a klub nevében üzleteljünk. De a tulajdonosok az emberek, a szurkolóink. Az elmúlt majdnem tíz évben voltak igazán nehéz pillanatok is. A szurkolók többször is felléptek a tulajdonosok ellen, és hangot adtak elégedetlenségüknek. Formálisan a Liverpool FC jelenleg a Fenway Sports Group tulajdona, ami viszonylag egyedinek számított a sportbefektetések területén Angliában, amikor színre léptek. A kritikák hatására is visszaléptek, és türelmesen befektettek egy hosszú távú stratégiába. Stadionfejlesztésbe, játékosvásárlásba, a nagy sikerekhez elengedhetetlen infrastrukturális és sportszakmai háttér megteremtésébe. Mindez évek alatt épült fel. A Fenway egyetlen pennyt sem vett még ki a Liverpool FC-ből, mindent visszaforgatott a fejlesztésekbe. A következő mérföldkő az edzőközpont: elhagyjuk Melwoodot, és mindenki Kirkbybe költözik át, ahol az utánpótlás egy helyen edzhet majd az első csapattal. Tudjuk, hogy Melwoodhoz sok játékos és klubalkalmazott érzelmileg is kötődik, de az új helyszínen egy világszintű edzőközpontot építünk fel. A legjobb játékosokat nem elég megvenni, ki is kell belőlük hozni a maximumot, amihez a legjobb háttér szükséges.

– Az előző munkahelyein is voltak nagy befektetések, de a futball világában a kockázat sokkal inkább függ az emberi tényezőtől. Hogyan mérik fel egy futballista értékét? Van a klubnál egy olyan rendszer, ami pontosan képes megmondani, hogy mennyit érdemes egy-egy labdarúgóért áldozni?
– A Liverpoolnál egy elég fejlett rendszert használunk erre. Az analóg módszert a modern digitális vívmányokkal vegyítjük. Előbbibe tartoznak a scoutok, akik felmérik a játékosok karakterét a pályán és azon kívül is. Mellettük nagy hangsúlyt kap a tudomány is. Van egy „Director of Sports Science” pozíciónk, az ezt betöltő szakemberünk az adatelemzésért felelős részleget vezeti, ahol négy PhD doktor dolgozik együtt. Többen foglalkoztak már a rendszerünkkel, mert ez a részleg úgy elemzi a mérkőzéseinket, hogy nem is látják, csak és kizárólag az adatokra koncentrálnak. Önmagában persze ez kevés lenne, mi egy jól harmonizáló elegyet alkotunk meg az elemzésekből és a személyes tapasztalásokból.

A futballisták kiválasztásáról: „Jó embernek kell lenned először, és aztán jó játékosnak is, hogy itt lehess velünk”

– Ezt a szemléletet az Egyesült Államokból hozták magukkal?
– Sokan tudják, hogy a Fenway a tulajdonosa a Boston Red Sox baseballcsapatnak is. A legendás klub évtizedekig képtelen volt megnyerni a bajnokságot. Amikor a döntéshozatalba bevonták az adatelemzés tudományát, és több technológiai újítást is bevezettek a játékoskiválasztásba, kiszámolták, hogy milyen játékosokkal szállhatnak harcba a legnagyobb eséllyel. A modellt persze finomítani kellett, de működött, a Red Sox azóta többször is nyert, jelenleg is címvédő. A labdarúgásban más a csapatdinamika, ezért a tapasztalat, az adat és a pszichológia is számít, mire azt mondhatjuk: ez a személy megfelelően illeszkedhet a Liverpool FC csapatába. Nemcsak az a fontos, hogy a pályán mit mutat, hanem az is, hogy az öltözőben hogyan viselkedik a társaival és az edzőkkel az adott kiszemelt. Jó embernek kell lenned először, és aztán jó játékosnak is, hogy itt lehess velünk. Ha a csapatunkra nézek – és mivel a legtöbbjükkel személyes kapcsolatban is vagyok –, ez a feltétel most mindenkinél teljesül.

– A digitális megoldásokba 16 millió fontot fektet a klub. Ennek része a mobilon való megjelenés, a webes kommunikáció, a közösségi média. Úgy tűnik, a világ minden „vörös” érzelmű emberét el akarják érni.
– Amikor idejöttem, azt mondták, ez egy hatalmas klub, globális követőtáborral – de nem tudták megmondani, pontosan mekkora a bázis. Ezért megbíztunk egy kutatócéget, amely több hónapos munkával kiderítette, hogy 771 millió szurkolónk van világszerte. A feladatunk, hogy megszólítsuk és magunk mellett tartsuk őket. Információkkal lássuk el, tartalmat adjunk nekik mindennap. Ma már egy San Franciscó-i drukker ugyanúgy átélheti a kapcsolatot a klubbal, több ezer kilométerről is.

– Ez az összeg a játékospiacon most egy közepes balhátvéd értékének felel meg, ugyanakkor technológiai befektetésben igencsak magasnak számít...
– Ha Andrew Robertsont nézzük, akkor két igen jó balhátvédet jelent, hiszen őt mindössze 8 millió fontért vettük meg. Komolyra fordítva a szót, ez a befektetés az elköteleződés erősítéséről szól. Arról, hogy milyen értéket kapnak tőlünk a szurkolók. Közelebb akarnak kerülni a klubhoz, de fizikailag nagyon messze vannak. Ezért kellenek a saját fejlesztésű tartalmaink. A YouTube-csatornánkat is elsősorban nekik állítjuk össze. Ott van például a Liverpool „Bezzies”, sorozat, amikor két játékost rakunk össze, akik úgy kérdezgetik egymást a kamerák előtt, mint két legjobb barát. Ez az emberi része a kommunikációnknak, amivel közelebb kerülhetnek a hőseikhez az emberek. Mert a szurkolók tudni akarják, mi zajlik a klubnál, mi van a színfalak mögött. A játékoskijáróban is vannak saját kameráink, és a drukkerek is láthatják, ahogy mondjuk Mané vagy Szalah pár szót vált az ellenfél játékosával. Ezek a színfalak mögötti jelenetek is visszaadják azt az érzést, amiről ez az egész klub szól. A videók megtekintési számait tekintve igen sikeres tartalmakról beszélhetünk.

A BL győzelem utáni napról: „Figyeltem a tömeget, felnőtt embereket láttam zokogni”

– A távoli szurkolók kiszolgálása mellett a helyi kemény magról sem feledkeznek meg. Mi volt a legjobb élménye, amit a helyszíni drukkerekkel együtt élt át az elmúlt években?
– A BL-győzelem utáni pillanatok. Miután végeztünk itt Madridban, a legtöbb játékosunk nyugovóra tért, majd másnap felszálltunk a repülőre, mert el kellett vinnünk Liverpoolba a trófeát. A reptérről a stadionba tartó utunk 4 óráig tartott. Ötvenezer drukker jött ki az utcára velünk ünnepelni. Ott voltam a buszon a BL-trófeával, és csak néztem az embereket, majd a játékosainkat. Andy Robertsont, James Milnert, Van Dijket, Manét, és azt kérdeztem magamtól: mit keresek én itt? Csak egy srác vagyok innen Liverpoolból, egy a helyiek közül. Figyeltem a tömeget, felnőtt embereket láttam zokogni. Sokaknak közülük a legnagyobb örömforrás az életében a Liverpool Football Club. Ez a négy óra nemcsak az utóbbi két évem, hanem az egész életem egyik legmeghatározóbb élménye volt. Megerősített abban, hogy miért is csinálom ezt a munkát. Ha csak egy kevés szeletet adok át a tudásomból azért, hogy boldoggá tehessük ezeket az embereket, már megérte elvállalnom. A pályán személyesen semmit sem tettem azért, hogy elhozzuk ezt a trófeát: Divock Origi vagy Mohamed Szalah sokkal többet tett ezért. Mégis, az életem további menetét meghatározó négy órában volt részem aznap.

A menedzserről: „Klopp személyisége, karizmája megfertőzi az embereket”

– A megelőző idényben is lehetett látni könnyező embereket Liverpool utcáin – csak éppen nem az öröm miatt. Jürgen Klopp viszont pozitívnak mutatkozott a Real elleni BL-döntős vereség után is, a hotel környékén látták, ahogy néhány szurkolóval kedélyesen beszélget. Milyen élmény egy ilyen személyiségű emberrel együtt dolgozni?
– Az volt Klopp ötödik kupadöntője, és ötödik kupadöntős veresége. Ennek ellenére képes volt pozitív maradni. Jürgen az egyik legszélesebb látókörű ember, akivel valaha találkoztam. Jelenleg a világ legjobb menedzsere, a FIFA legalábbis neki adta ezt a díjat idén, így elfogultság nélkül is mondhatom ezt. Imádja a munkáját, ennek ellenére azt vallja: ez csak futball. Klopp egy világpolgár, és átlátja a sportágon túlmutató mélyebb összefüggéseket is. A vereség után a fő mondandója az volt, hogy „jövőre újra itt leszünk”. És megcsináltuk. Jürgen nagyon erősen tud hatni a játékosokra, jó a pszichológiában. Az az este Kijevben pocsékul sikerült. Nemcsak azért, mert vesztettünk, hanem azért is, ahogyan tettük ezt. Tíz hónappal később aztán éppen Madridban tudtunk győzni. Habár a szurkolók szerint három héttel korábban, az Anfielden nyertük meg a BL-t a Barcelona elleni visszavágó alkalmával. Minden tiszteletem a Tottenham csapatáé, de a döntő már csak hab volt a tortán. Az igazi nagy áttörést a Barcelona elleni továbbjutás jelentette. Az egyik legmámorosabb este volt az Anfield történetében az a meccs. Történelmi tettet hajtottunk végre.

– Az egész futballvilág csodálta a csapat teljesítményét. Favoritként érkeztek a döntőbe. Ez azért a visszájára is elsülhetett volna.
– Benne volt a kockázat, igen. A Spurs is nagyon izgalmas körülmények között jutott be a fináléba, talán a BL történetének legjobb visszavágóját produkálta az Ajax elleni meccsen. De Jürgen képes volt megtartani a pozitív irányt. Motiválta az embereket, és nemcsak a játékosokkal, hanem mindenkivel elhitette, hogy nem állhatunk meg és dőlhetünk hátra itt, hiszen egy még nagyobb, még jobb dolog vár ránk, ha megnyerjük a döntőt. A személyisége, a karizmája megfertőzi az embereket. És milyen igaza volt.

– A klub a pályán és azon kívül is látványosan fejlődik, úgy tűnik, Liverpoolban most minden a legnagyobb rendben van. Amikor elvállalta a vezérigazgatói munkát, így képzelte el a mindennapjait?
– Nem egészen. Amikor elkezdesz dolgozni egy klubnál, a szurkolói tapasztalataid még erősebbek. Aztán megtanulod, mennyi munkával jár az, hogy minden héten futballt szolgáltass az embereknek. Hibátlanul, biztonságosan, élvezhetően. Négy éve folyamatosan megnyerjük „a legjobb helyszíni meccsélmény” díját a Premier League díjátadóján. De ki tudja azt, hány ember közös erőfeszítése van benne abban, hogy hétről hétre élvezhessük Sadio, Bobby vagy Mo játékát? Ennek a nagy része a szurkolók számára láthatatlan. Egy futballklub üzemeltetése 24/7 munka. Az élményhez hozzátesznek azok is, akiknek 3.2 másodperc alatt kell a sört csapolniuk a félidőben, a stewardok, akik a Kop biztonságára ügyelnek, a családi park üzemeltetői, a rendőrség vagy éppen a biztonsági személyzet tagjai. Ők azért dolgoznak, hogy az eredménytől függetlenül egy nagyszerű hétvégi időtöltésben legyen részük a drukkereknek. Mivel én is szurkoló voltam, sosem gondolkodtam el ezen. Ezt magától értetődőnek vettem. A futball nekem a játékvezető kezdő sípszójával kezdődött. De mióta ezt a pozíciót betöltöm, rájöttem, hogy sokkal több minden van mögötte. Az itt dolgozó odaadó kollégák miatt is hálás vagyok, hogy a Liverpool FC-t vezethetem.