MU: Nem mindig működtek jól az átigazolások – Woodward

I. M.I. M.
Vágólapra másolva!
2019.10.18. 10:31
null
Ed Woodward szerint pozitív változások voltak az átigazolások terén (Fotó: AFP)
A Manchester United labdarúgócsapatának alelnöke, Ed Woodward a The Guardiannek adott interjúban beszélt a klub átigazolási politikáját ért kritikákról, amelyek szerinte csak mítoszok és inzultusként érték őket. Ole Gunnar Solskjaer helyzetéről is szót ejtett: a norvég menedzser élvezi a vezetőség bizalmát.

 

A brit sportsajtóban több olyan vélemény is megjelent az elmúlt években, hogy a Manchester Unitednél hozzá nem értők döntenek az átigazolásokról, sőt, sokan Ed Woodwardot vizionálják a döntések hátterében. Az alelnök a stábtagok szokásos éves megbeszélésén több tényre is rávilágított.

„Van egy mítosz, mely szerint futballhoz nem értők hozzák a döntéseket nálunk – ezzel inzultálják azokat a nagyszerű szakembereket, akik klubunknál dolgoznak – idézi a The Guardian Ed Woodwardot.Az utóbbi években bővítettük az átigazolásokkal foglalkozó stábot, amely immár hatékonyan és produktívan működik. A játékosok kiválasztását és a döntéseket is ők hozzák meg a menedzserrel és stábjával egyetértésben, nem a klubvezetők.”

A BBC és a The Guardian is hozzáteszi, hogy Woodward közvetve elismerte ezzel, hogy Sir Alex Ferguson 2013-as visszavonulása után huzamosabb ideig nem volt hatékony a klub átigazolási politikája. Az egyik legfőbb hibaként emlegetik, hogy még akkor sem igazolt csatárt a Manchester United, amikor egyértelművé vált, hogy Romelu Lukaku és Alexis Sánchez sem marad. Sajtóhírek szerint Mario Mandzukic volt a legfőbb kiszemelt, de Solskjaer nemet mondott a Juventus támadójára.

Pedig gólokra szükség lenne: legutóbbi hét bajnokiján mindössze ötször talált be Solskjaer legénysége, 30 éve nem kezdte ilyen rosszul a Premier League-et a Manchester United. Minden sorozatot figyelembe véve 11 tétmérkőzésen négy győzelmet aratott eddig (ebből egyet tizenegyesekkel), és a Chelsea elleni 4–0-s sikert leszámítva egyik találkozón sem szerzett egynél több gólt. A nyári szerzemények ugyanakkor jó benyomást tettek: Daniel James, Harry Maguire és Aaron Wan-Bissaka is alapemberré vált.

„A nyáron tapasztalt változások eredményeként immár fiatal kerettel dolgozunk. A különböző kultúrákból érkező labdarúgók jó alapot adnak az építkezéshez, egy új úton indulunk el. Oda akarunk eljutni, ahol a legutóbbi idény közepén, Ole érkezése után tartottunk. Gyors, eredményes futballt játszottunk, tükröződött a pályán a menedzser stílusa és filozófiája. Solskjaer visszahozta a fegyelmet, ami az utóbbi években talán hiányzott. Mindenki tiszteli a csapattársait, keményen dolgozik, és megértette, hogy egy játékos sem nagyobb a klubnál.”

Vasárnap nagy erőpróba vár a tabellán 12. helyen álló Manchester Unitedre, ugyanis az eddig hibátlan Liverpoolt fogadja (17.30) az Old Traffordon.

Legfrissebb hírek

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek alapján

Spanyol labdarúgás
18 órája

Ruben Amorim az FA-kupa-kiesés után: A cél a Premier League megnyerése!

Angol labdarúgás
Tegnap, 8:41

Tizenegyesekkel ejtette ki a Fulham az MU-t az FA-kupa nyolcaddöntőjében

Angol labdarúgás
2025.03.02. 20:24

Aranylabdaesélyek – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.02.28. 23:03

Továbbra is szenved a Leicester, ezúttal a West Hamtől kapott ki

Angol labdarúgás
2025.02.27. 22:53

Londoni csatárgondok: David Seaman szerint nyáron a helyére kerülhet a kirakós utolsó darabja az Arsenalnál

Angol labdarúgás
2025.02.27. 20:23

Tehetséges argentin támadó középpályás csatlakozott a Manchester Cityhez

Angol labdarúgás
2025.02.27. 16:23

Videó: a Dorog–Újpest MK-meccsen is bemondták Szoboszlai gólját

Angol labdarúgás
2025.02.27. 13:23
Ezek is érdekelhetik