Barcelona: Lionel Messi Manchesterben köthet ki – sajtóhír

S. Á.S. Á.
Vágólapra másolva!
2020.02.07. 15:34
null
Messi és Guardiola hamarosan újra együtt dolgozhat? (Fotó: AFP)
„Lehetségessé válhat Lionel Messi álomigazolása?” – teszi fel a kérdést a Manchester City hivatalos honlapja a Daily Mail cikkét idézve. Bár a klub évek óta szeretné megszerezni az argentin klasszist, erre eddig semmi esélye nem volt, az elmúlt hetek eseményei után azonban már nem zárható ki teljesen, hogy a támadó távozik az FC Barcelonától.

 

Messi néhány nappal ezelőtt keményen kritizálta Éric Abidal sportigazgatót, és valószínűleg ő is érzi, hogy nincs minden rendben a klub körül.

Bár a megállapodása 2021 nyaráig szól, s a kivásárlási ára 700 millió euró, egybehangzó brit és spanyol lapértesülések szerint a szerződésében szerepel egy záradék, amely szerint az idény végén ingyen távozhat, ha nem érzi jól magát.

Ezt használná ki a City, és az angolok állítólag dolgoznak is ezen, bár tudják, hogy továbbra is minimális az esély. Az ötven és nyolcvanmillió euró közötti fizetését így sem lenne egyszerű kigazdálkodni, de ha távozik, akkor Pep Guardiola személye miatt valóban a City lehet a befutó.

A Manchester City menedzserét a pénteki sajtótájékoztatón meg is kérdezték a pletykáról.

„Messi a Barca játékosa. Ott is fog maradni, én ezt szeretném. Nem beszélek más klub játékosairól, de szerintem ott fogja befejezni a pályafutását” – fogalmazottGuardiola.

Manchester City on Twitter

This morning's back page headlines... #ManCity https://t.co/pzZciZVgls



Legfrissebb hírek

Hiába a vigói Iglesias-tripla, remek hajrával győzött a Barcelona

Spanyol labdarúgás
8 órája

Yaakobishvili Áron triplázhat a Barcelonában  az UEFA Ifjúsági Liga megnyerésével

Légiósok
17 órája

Dupla Tízes: elmaradt a csoda – mentálisan gyengébb Real Madrid vagy feltörhetetlen Arsenal? 

Bajnokok Ligája
2025.04.17. 15:40

Az Optánál a legesélytelenebb, a fogadóirodáknál a favorit a Barcelona a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.04.17. 13:35

Szalah után Virgil van Dijkkel is hosszabbított a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.04.17. 12:07

Így folytatják a BL-ben – az elődöntő menetrendje

Bajnokok Ligája
2025.04.16. 22:55

Cristiano Ronaldo és Messi egy csapatban? Buenos Airesben összejöhet

Minden más foci
2025.04.16. 12:12

BL-legek: a Barcelona profitál a legtöbbet az öngólokból; Luis Enrique a PSG sikerkovácsa

Bajnokok Ligája
2025.04.16. 10:37
Ezek is érdekelhetik