MU: Az életemet féltettem, nem kérek bocsánatot ezért – Maguire

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.08.28. 07:34
null
Harry Maguire nem kér bocsánatot (Fotó: AFP)
Mint beszámoltunk róla, Harry Maguire-t a görög bíróság első fokon 21 hónap és 10 nap szabadságvesztéssel sújtotta, felfüggesztve, miután verekedésbe keveredett a nyaralása alatt, majd a beszámolók szerint a kiérkező rendőröket is megpróbálta megvesztegeni. A labdarúgó most saját szemszögéből mesélte el a történteket, kijelentve, nem érzi úgy, hogy bocsánatot kellene kérnie. Maguire egyébként fellebbezett a döntés ellen, a másodfokú tárgyalást később írják ki.


Maguire-rel a BBC készített interjút a történtek után, ebben a védő elmondta, hogy először a húgát támadták meg, ebből alakult ki kisebb dulakodás. A játékos hozzátette, elsőre azt gondolta, ki akarják őket rabolni, az események akkor fajultak el, amikor az egyik támadó térden rúgta, azzal a felkiáltással, hogy „vége a karrierednek, soha nem fogsz újra játszani.”

A védő az interjúban tagadta, hogy valóban megpróbálta volna megvesztegetni a rendőröket. „Egészen nevetséges ez az állítás. Nem történt ilyen” – replikázott a felvetésre.

Maguire kijelentette, nem gondolja úgy, hogy bocsánatot kellene kérnie a történtek miatt.

„Féltettem az életemet, pánikba estem. Nem érzem úgy, hogy ezért bocsánatkéréssel tartoznék bárkinek. Az ember akkor kér bocsánatot, ha úgy érzi, valami rosszat tett. Azt viszont sajnálom, hogy a történtek rossz fényt vetettek a klubra és a szurkolóinkra.”

A védő hozzátette, nem az ő döntése, hogy marad-e a United kapitánya a történtek után. Ha elveszik tőle a tisztséget, elfogadja Ole Gunnar Solskjaer és a csapattársak akaratát.

Sajtóhírek szerint ettől nem kell félnie a játékosnak, az angol labdarúgó-válogatott keretéből viszont kikerült a történtek után.

A csütörtöki hírek szerint Maguire fellebbezését befogadta a görög bíróság, így az ügy másodfokon folytatódik majd.

Legfrissebb hírek

Meglepetés: felmentették a szexuális erőszak miatt elítélt Dani Alvest

Spanyol labdarúgás
20 órája

Két részre bontja a Premier League a nyári átigazolási idényt

Angol labdarúgás
2025.03.27. 14:34

Ekkora fizetést kaphat Szoboszlai Dominik a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2025.03.27. 11:54

Jövőre ez a stagnálás is szépnek tűnhet – Football Benchmark-elemzés a Manchester Cityről

Angol labdarúgás
2025.03.26. 13:07

Kerkez Milos már a barátainak is a liverpooli váltásról beszélt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.03.26. 12:17

Visszavonulása után sem bírt magával: Joey Bartont felfüggesztett börtönre ítélték

Angol labdarúgás
2025.03.25. 17:37

Futsal: az Eb-szereplésért küzdenek az U19-esek Esztergomban

Utánpótlássport
2025.03.25. 10:36

Öregedő amatőrök – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
2025.03.23. 22:57
Ezek is érdekelhetik